Ma nem könnyű olyan forgatókönyvet elképzelni, amiből Gyurcsány Ferenc igazán rosszul jönne ki – amiben ne ő lenne legalább a nevető harmadik. Csakhogy a jelenlegi választási rendszerben a nevető harmadik végül az első helyezettnek ad okot az örömre.
Két politikai erő is van, amelynek a júniusi választáson mindenképp fel kell mutatnia valamiféle győzelmet. Az egyik értelemszerűen a váratlan kihívóval szembesült Fidesz.
Akármit gondoljunk is magáról Magyar Péterről, az már most is tisztán látszik, színre lépése milyen közvetlen hatást gyakorolt a másfél hónap múlva esedékes választásokra.
A népszavazás ma nem több mint egy a politikai nyomásgyakorlás eszközei közül, amely elérhet ugyan bizonyos eredményeket, de nem írja felül a vezetők és a vezetettek viszonyát, a politikai osztály kizárólagos hatalmát.
A Nyugat állítólagos alkonyára való készülés jegyében kijelölt prioritások az elmúlt években elvitték a figyelmet olyan valóban elkerülhetetlen változásokról, amelyekre fontos lett volna időben felkészülni.
Ha van valami, ami képes lehet felülírni a Fidesz által generált ideologikus konfliktusokat, az az ajtónkon dörömbölő gazdasági válság. Nem véletlenül reagál erre a kormányoldal még több ideológiával.
Most, hogy sorra jelentik be a sokak számára húsba vágó Orbán-csomag részleteit, az ellenzék előtt új lehetőségek nyílnak, ami egyben lépéskényszert is jelent.
Az, hogy a jobbközép fordulat előnyére lesz-e a mai Jobbiknak, erősen kérdéses. Annál bizonyosabb, hogy a hazai jobbközép politikának nem lesz előnyére, ha a mai Jobbik képviseli
Ebben a ciklusban a trenddiktáló álmok, illetve az azok árnyékában folytatott stratégiai pávatánc helyett marad a tűzoltást és kármentést szolgáló kétarcú külpolitika.
Nem elegáns leidiótázni egy minisztert, de ugyanígy az sem elegáns, ha egy kormány folyamatosan azt igyekszik elhitetni a választóival, hogy az általa kivetett adókat végső soron nem nekik kell megfizetniük.
