HIRDETÉS

Nagygéci Kovács József

A szerző cikkei

Kézre áll neki ez a mi valóságunk

Ritkán teszek ilyet, de erősen szurkoltam Pál Dániel Leventének, a szerzőnek, hogy a sokat ígérő Az Úr nyolcadik kerülete című kötet után ne rontsa el.

Nagypénteki kép, húsvéti tekintet

Az idei böjti időszak és benne a nagyhét ideje egy világméretű hatalmas tablón mutatja meg a tétel igazságát: össze vagyunk kötve.

Szent karácsony, személyesen

A mennyei világgal való összekapcsolódás Jézus földre jövetelében emberi, szelíd és befogadható módon történt meg, hogy fel tudjuk fogni és el tudjuk fogadni.

Itt lehetne ragyogóan élni is, nem csak valahogyan meghalni

Péterfy Gergely új regénye segíthet számba venni, mit és hogyan nem sikerült megtanulni a történelmi leckékből, és az ebből fakadó tapasztalatokat használni végre.

Pünkösdi elég

Nem lehet véletlen, hogy a pünkösd éppen az az ünnep, amit nemhogy domesztikálni, de még kommercializálni sem sikerült igazán az emberiségnek.

Utolérnek, kitakarnak

Az Én meg az Énekben részletes beszámolót olvashatunk Bérczesi Róbert pokoljárásáról, miközben a dalok születéséről is rengeteg mindent megtudhatunk.
HIRDETÉS

Legolvasottabb