Az elém siető pincér széles mosolya és invitáló karmozdulata rögvest oldotta a feszültségem. Az első fizetés, kérdezte, arcán remény tükröződött, majd bólintásom még szélesebb mosolyra ösztönözte. Nehéz idők, mondta, jó, hogy van ok az ünneplésre.
Tomasovszki István
A barátom vitt el, aki ismerte a területet, nélküle talán meg sem találtam volna a tanyát. Az egyetlen földút, ami összekötötte a világ többi részével, hatalmas árkokkal és kátyúkkal volt tele, mintha szőnyegbombázták volna.
Igazán akkor kezdtek keresni, amikor egy pályázatra küldött, hosszabb lélegzetű, rakoncátlan szabadversem dugót okozott az Andrássy úton. A felütésként értelmezhető struktúra úgy meredt az ég felé az Oktogon közepén, mint egy ókori obeliszk.
Próbálok úgy viselkedni, mint ahogy a korábbi lakóhelyemen is tettem, ott ismertek, a sarki fűszeres is tudta, hogy mi az a szokásos apróság, amiért betértem, aztán búcsúzott, hogy viszlát holnap, mert kiszámítható volt az érkezésem.
Az óvodában szerelmes voltam Reginába, és mondhatnád, hogy csak gyermeki szimpátia volt, ragaszkodás valakihez a bizonytalanságban, a felnövés rögös útján, de ez nem igaz.
Negyedikén, hajnalban halt meg, hetven év elmúltával majdnem azon a napon, amikor született, és már nyolc óra körül jött a hívás a mobiljára, amit persze felvettem.
A vezető tervező minden alkalommal elgáncsolta az előléptetésem – Szikszai egy magas rangú káder fia volt, elenyésző tehetséggel.
Erőre kapott, felkelt, járókerettel rövidebb sétákat tett, de ágyba parancsolták – nem volt jó állapotban, csak az imák vitték előre.
Na, akkor cidriztem kicsit, bevallom! Jól éreztem, hogy nem hiányzik nekem a politika, én olyan távforradalmár vagyok, csak szerveren keresztül.
A főnök jobbkeze, az a morcos, magas angol közben neveket olvas: köztük vagyok én is. Húszan követjük a sötét folyosón, a társaság felét máshová rendelik, minket kirúgnak, ők maradnak.
Mi nem mentősök akartunk lenni, hanem Indiana Jonesok, cowboyok, és egyéb haszontalanságok.