Üvegtigris és papírkutyák

Lali lakókocsija lassan az enyészeté lesz. Pedig sokan innának egy kávét a kultikus büfében (fotó: Székelyhid Balázs)

Hogy a bolt előtt ácsorgásnak milyen generációkon átívelő hagyománya van kis hazánkban, azt néhány évvel az Üvegtigris megjelenése után Lovasi András is megénekelte. Mindent pont úgy találunk Tinnyén, ahogyan az Állnak a férfiakban lefestette.

Hirdetés

A bolt előtt két férfi sörözget. Hajszálpontosan ott állnak, ahol az Üvegtigris Lalija és bizarr bandája készülődött a postarablásra 2001-ben. Csoki azzal biztatta őket, hogy „tízig számolok, de ötnél már gazdagok leszünk”. A két férfi egyet-egyet kortyol a sörből. Egyikük mozgássérülteknek készült háromkerekű, elektromos mopeden ül, a másik két lábbal áll a földön.

Megszólítjuk őket, és büszkén újságoljuk nekik, hogy többször is láttuk az Üvegtigrist. – Én játszottam benne Sanyit – mondja az egyikük, és egy pillanatra rászed, mert tizenhét évvel később valóban nézhetne ki így is akár a kedves filmbeli félnótás. (Sanyit egyébként valójában Horváth Lajos Ottó alakította.)

– Én tényleg szerepeltem a filmben – vágja rá a másik, és bár itt is viccre gyanakszunk, kiderül, szereplője volt a futóversenynek, amelyre a falubeliek közül hívtak statisztákat. Azóta valamilyen ismeretlen betegség kikezdte a lábát, és már nem tud járni sem. Bátyjával ugyanez történt.

Falubeliek Tinnyén (fotó: Székelyhidi Balázs)

Újdonsült ismerőseink rendkívül barátságosak. „Őslakosnak” számítanak Tinnyén, és ők is csodálkozva nézik, hogyan nőnek ki az újabb és újabb utcák a földből. – Most úgy kétezren lehetünk, ebből jó, ha ötszáz régi falubeli. A többiek Pestről költöztek ki, vagy máshonnan jöttek, sok a papírkutya. Régen szinte minden háznál tartottak állatot, ma már csak a falun kívül vannak tanyák birkákkal, kacsákkal, de egyre több az olyan kiköltöző, aki nem bírja az állatok szagát, és ezt szóvá is teszi.

A kiköltözés-cunamit nem az Üvegtigris hozta a településre, de megjegyzik, hogy a filmnek köszönhetően zarándokhely lett a falu. Ezt igazolhatjuk mi is, ugyanis korábban a Garancsi-tónál kezdtük a terepszemlét. Abban a szűk félórában, amelyet a forgatás helyszínén töltöttünk, négy autó állt meg. Mindenki ment egy kört, fényképezett, és hozzánk hasonlóan ivott volna egy kávét a legendás lakókocsis büfétől mintegy háromszáz méterre lévő panzió éttermében, de az zárva volt.

Két fiatalember szinte eksztázisban fotózza magát Lali büféje előtt, amely bezárva és elfüggönyözve áll eredeti helyén. Egyikük eközben lelkesen mutogat. – Itt kereste Róka a vasat, amelyet Lali tizenhatezerért eladott. Ott tolatott rá a teherautó az Impalára. Amott torlódott fel a kocsisor, amikor kitolták a büfét az útra, és kitört a kereke.

Mielőtt elköszönünk tőlük a közért előtt, egyikük reménykedve kérdezi, benne lesznek-e az újságban. – Ha belefér a fejed – hűti le a másik. – Nagyobb kiszerelésben kell, hogy nyomtassák miattad.

Monostori Ferencet a tinnyei teniszklub szépen gondozott kertjében érjük utol, papírra rajzolt elefánt az egyik kezében, homoktömb faragására alkalmas szerszám a másikban. A Krisztus-fejtől néhány méterre aznap látott neki a hindu vallás előtt tisztelgő Ganésa-szobornak.

Bár sportgimnáziumban végzett, és versenyszerűen kajakozott, mindig is vonzotta a szobrászat. Édesapja amatőr képzőművész, aki „képeket fest, farigcsál”. Érettségi után nem ment főiskolára, egyetemre. Azt azonban tudta jól, hogy nem a sportból fog megélni, ezért beiratkozott egy művészeti iskolába, ahol művészettörténetet és szobrászatot tanult. Amikor ezt befejezte, akkori szerelmével szerencsét próbálni indult, és Portugáliában kötött ki. Lagosban különböző munkákat vállalt, és amikor éppen hajójegyet árult kirándulóknak, megismerkedett a szobrász Mario Mirandával.

– Összebarátkoztunk, és meghívott, hogy segítsek neki egy köztéri szobra elkészítésénél. Vele csináltunk később kiállítást Sagresben, a világ végén. Az ottani navigációs iskola hat évszázados múltra tekint vissza, maga Kolumbusz Kristóf is ott tanult, komolyan mondom! Kőszobrokat állítottunk ki, itt figyelt fel rám egy hölgy, aki nemzetközi homokszobrász-fesztivált szervezett, és meghívta azokat a művészeket, akiknek volt kedvük csatlakozni. Huszonnégy éves voltam, persze, hogy mentem!

2003-ban homokszobrászként távozott Portugáliából, megjárta Belgiumot, Hollandiát, látogatta a fesztiválokat, ismerkedett a szakmabeliekkel.

– A homok teljesen más anyag, mint a kő. Teljesen más metódust igényel egy homokszobor elkészítése, mint a kőfaragás. Jóval gyorsabb az eljárás; mire eddig eljutok a kővel, az több nap, akár hetek is lehetnek – mutat az elefántra, amelyet néhány órával érkezésünk előtt kezdett el kifaragni.

Az egész úgy indul, hogy zsalukalodákba tömörítik a homokot ipari döngölőbékával. – Nyugodtan fogják meg, brutálisan kemény! A legvégén lekenem még egy fixálóanyaggal, de ez titok, miből áll. Szavait azzal nyomatékosítja, hogy slauggal locsolni kezdi a nagyjából három méter magas Krisztus-fejet.

Jelenleg a négy világvallás szimbólumait készíti a tinnyei teniszklub erre kijelölt részére. Krisztus már megvan, jelenleg a hindu Ganésa bontakozik ki a homokból, lesz még egy Buddha, és az iszlám is megjelenik majd, a művész fejében pedig egy tinnyei homokszobor-fesztivál vázlata körvonalazódik.

Monostori Ferenc állítja, nem zavarja, hogy a tavasszal készülő szobrai november környékére tönkremennek, és egy idő után végleg megszűnnek létezni. – Az örökkévalóság szellemi értelemben létezik, anyagi felfogás szerint viszont nem. Ezzel együtt a maradandóbb alkotásoknak is van létjogosultságuk, sőt én is tervezem, hogy visszatérek még a kőhöz, a fához. A homokszobrászatban pont az a szép, hogy néhány nap alatt elkészül egy alkotás, de csak egy ideig lehet megtekinteni.

Azt is elárulja, hogy a homokszobrászatból meg lehet élni, a fesztiválokon való részvételt megfizetik. Ez persze azt is jelenti, hogy ha megvalósul majd a fesztivál Tinnyén, annak is elő kell teremteni az anyagi feltételeit.

Hirdetés

Monostori Ferenc feleségével költözött a faluba, most itt nevelik négy gyermeküket. A tinnyeiek szeretik és gyakran megcsodálják alkotásait. Persze előfordulnak apró súrlódások. Kiderül, nem csak az időjárás miatt fedték be a Konfuciusz-szobrot: nem is Magyarországon lennénk, ha az nem okozott volna némi morgást.

– 2015-ben faragtam meg ott először Szent Istvánt, abból az anyagból lett a négy méter magas Kossuth Lajos, majd a következő évben Petőfi Sándor. Mivel tavaly az augusztus 20-ai ünnepséget nem itt, hanem a tónál rendezték, gondoltam, kicsit szabadabban alkothatok, nem a nemzeti ünnephez kapcsolódó figurát kellett készítenem. Szerettem volna valami kortárs hangulatú szobrot, így született meg a babatestű, öregfejű Konfuciusz, a konfúzióra, azaz az összezavarodottságra utalva. Persze rögtön elkezdődött, hogy mit keres itt egy ilyen alak. Mivel önszorgalomból, a saját költségemen készítettem, gondoltam, eldönthetem, ki álljon ott. Ilyen hozzáállással bárhol találkozhatunk, nem is érdemes foglalkozni vele.

Valóban, sokkal érdekesebb számunkra, hogy Tinnyén, az agglomeráció tipikus településén összebútorozott a régi és az új.

Ez a cikk eredetileg a Szamizdat Magyar Nemzetben jelent meg 2018. április 14-én.

Fizessen elő lapunkra! Amennyiben előfizetési díja május 13-ig beérkezik, már a május 18-án megjelenő első számtól tudjuk kézbesíteni a Magyar Hangot.

Megvitatná az olvasottakat? Várjuk Facebook-oldalunkon.