Az ördög ügyvéd-e?

Bárándy Péter ügyvéd a Kaposvári Törvényszék tárgyalótermében 2013-ban (fotó: Nagy Béla)

Az ügyvédek gátlástalanok, pénzért hazudnak, és tuti, hogy a pokolra jutnak – ezek a legfőbb sztereotípiák, amik szüntelenül feltörnek a közgondolkodásból, főleg ügyvédviccekként. A kormánynak sem volt nehéz dolga, mikor a közelmúltban néhány kommunikációs gránátot dobott egyes ügyvédekre, főként azok ügyfele miatt. Másfél éve Puzsér Róbert is a tíz leghitványabb szakma közé sorolta műsorában az ügyvédséget.

Hirdetés

– Az ügyvéd az, akinek szakmája, hogy ne érdekelje, hogy a védence bűnös-e vagy ártatlan – mondta a kritikus. Ez igaz is – feltéve, hogy hozzátesszük, az ügyvédeknek egy kisebb halmazáról, a védőügyvédekről beszélünk. Csakhogy az ügyvédség ettől éppen nem hitvány, hanem keservesen nehéz, ugyanakkor a társadalom számára rendkívül értékes szakma. Puzsér tévedése az ügyvédekkel kapcsolatban olyan, mintha kijelentené: pengét vágni egy másik emberbe bűn, tehát minden orvos alávaló gazember.

Ha elfogadjuk ezt a gondolkodást, és elvárjuk, hogy minden ügyvéd csak olyan embert képviseljen, akinek ártatlanságában maga is biztos, az az igazságszolgáltatás tragédiájához vezetne. Ezzel ugyanis az ügyvéd a bíró szerepét venné át: ő döntené el, kinek jár, hogy a jogszabályok neki kedvező passzusait szakavatott személy ismertesse. Végső soron tehát azt, hogy kinek jár helyes elbánás.

Elterjedt egy tévedés – mely főleg a bírósági témájú filmekből táplálkozik –, tudniillik hogy a védő csakis a felmentésért van. Ezzel szemben a védőügyvéd funkcióját úgy írhatnánk le, ő azért van, hogy védence ne járhasson rosszabbul annál, mint ami neki jár. Például hogy aki testi sértésben bűnös, azt ne ítéljék el emberölés kísérletéért. Hogy akinek a tettéért öt év a bevett retorzió, ne kapjon tizenötöt. Vagy mondjuk, hogy ne kínozzák a gyanúsítottat az őrsön. Belátható, ha e célokat nem sikerül elérni, akkor nem csak az történik, hogy egy bűnöző pórul jár, hanem az, hogy az egész igazságszolgáltatás megremeg, kiszámíthatatlanná, önkényessé válik. Az ügyfelét minden tudásával védő ügyvéd tehát egyúttal az igazságszolgáltatás épségéért is dolgozik.

Hogyne, azért is van az ügyvéd, hogy akinek a tette nem bizonyítható, azt mentsék fel. Bizony, nem csak azt, aki bizonyosan ártatlan. Itt szokott előkerülni egy nagyon népszerű közhely, miszerint az igazságszolgáltatás valójában nem igazságot, csak jogot szolgáltat. Ez is igaz, de hát miként lehetne máshogyan? Igazságot nem szolgáltathat az, aki az igazságnak nincs birtokában. Márpedig sem a bíró, sem az ügyész, sem a nyomozó nem tudja, mi az igazság, annak az eljárásban csupán egy tükröződését látják. Remélhetőleg minél élesebb tükröződését – a nyomozás feladata, hogy ehhez a lehető legjobb tükröt összerakja a bizonyítékok szilánkjaiból. De aki nem volt ott személyesen egy eset minden pillanatánál, az összes előzménytől kezdve, és aki nem lát az emberek fejébe, az nem tudhatja istenigazán, hogy mi történt. Istenigazán ítélni kizárólag Isten képes – az ő ítélőszéke bizonyosan nem hibázik.

Az emberé viszont igen. Törekedni kell olyan rendszerre, hogy a lehető legkevesebbszer tegye, de valamennyit mindig fog. Azt kell eldöntenünk, hogy olyan jogrendszert akarunk, amelyben a hibák jellemzően ártatlanok elítélését jelentik, vagy olyat, amelyben egyes bűnösök felmentését. Nem könnyű dilemma. Előbbi szisztéma lehetővé tenné, hogy akinek a bűnössége már nagyon valószínű, azt is megbüntessék, míg utóbbiban viszont csak azt lehet elítélni, akinek bűnössége a bíróság szerint „kétséget kizáró”. De a jogállam csak az utóbbival működik.
Hogy lehet egy gyilkost védeni? Nehezen. De valószínűleg úgy, hogy belátom: nem tudhatom istenigazából, tényleg gyilkos-e. Ha pedig azt látom, hogy a terhelt kétséget kizáróan bűnös, akkor pedig ostoba lennék a felmentésére játszani; ilyenkor a reális cél, hogy a neki a bizonyított tényállás szerint járó büntetést kapja a védenc, ne mást. Amíg van szemernyi kétség, az ügyvéd feladata arra rámutatni. Éppen ezért téved, aki szerint egy bűnös felmentése az ügyvédnek róható fel. Ez ugyanis bizonyos esetekben a jogrendszer, de legtöbbször a vád hibája, melynek épp az lenne a szerepe, hogy a bűnös bűnösségét bizonyítsa. Vagy talán a bíróé, akinek a helyes következtetés levonása a munkája. Nem könnyű meló az sem.

Nem állítjuk, hogy az ügyvédség körében nincsenek lesújtó tendenciák az erkölcsök terén. Ám ez egyes ügyvédek egyéni aljasságából következik, nem az ügyvédségből magából, amely nélkül nem lehet tisztességes igazságszolgáltatást felépíteni. (Volt már olyan, hogy megpróbálták nélkülük.) Félő, hogy a jövőben egyszer még nagy szükség lesz az ügyvédek jogállamot óvó szerepére, s arra, hogy ne válogassanak a terheltek között.

Hirdetés

Ez a cikk eredetileg a Szamizdat Magyar Nemzetben jelent meg 2018. április 14-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra! Lapunk első hivatalos száma május 18-án jelenik meg.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.