Bár a kormány szeretné elérni, hogy a népességfogyás belátható időn belül megálljon, 2050-re várhatóan a magyarok lélekszáma másfél millióval lesz kevesebb mint jelenleg, alig fogja meghaladni a 8 milliót – fejtette ki a Magyar Hangnak adott interjújában a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének főigazgatója. Spéder Zsolt szerint nincs magyar átok, ugyanakkor a gyerekvállalásra erősebben hat a gazdasági bizonytalanság és a munkaerőpiac rugalmatlansága, mint a családpolitika.
– A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a tavalyi születésszám elmaradt az egy évvel korábbitól, míg a halálozások száma nem csökken. Szemlátomást nem javul a demográfiai helyzet annak ellenére sem, hogy a kormányzat számos ösztönzőt bevezetett. Hol a gond?
– A népességszám alakulása, azon belül a születések, halálozások száma és a vándorlási egyenleg igen sok tényezőtől függ, a családpolitika csak egy a sok, termékenységet befolyásoló körülmény között. Ott van még megannyi más szempont is, például a gazdasági, munkavállalási, jövedelmi feltételek, vagy a lakhatási körülmények. Jelenleg az a paradox helyzet van kialakulóban, hogy annak ellenére csökkent a születések száma, hogy növekszik a gyermekvállalási kedv. 1,25-ről 1,5-re nőtt a teljes termékenységi arányszám. A látszólagos ellentmondás abból fakad, hogy a Ratkó-unokák nemzedéke 43 év körüli, azaz csökkenőben van azoknak a nőknek a száma, akik gyermekvállalási korban vannak.
A nagy nemzedékek kikerülnek, ezért a születések száma akkor is kevésbé fog emelkedni, ha termékeny korú nők gyermekvállalási hajlandósága növekszik. Csak hogy érzékeltessem: 1975-ben 195 ezren születtek, ebből százezer nő. 1990-ben azonban már csak 125 ezren jöttek világra, közel fele, hatvanezer nő, tehát a most szülőképes nők száma egy évjáratban körülbelül negyvenezerrel alacsonyabb, mint az ezredforduló idejében.
– A demográfiai helyzet ismeretében milyenek a kilátásaink?
– Arra érdemes számítani, hogy tovább fogyunk. A Demográfiai portré című kiadványunkban a nyáron megjelenő prognózis szerint 2050-re körülbelül 8,2 millióan leszünk. Persze kérdés, végül miként alakul a gyermekvállalási kedv, a várható élettartam, a vándorlási egyenleg, de ne felejtsük, nagyon nagy a népesség alakulásának tehetetlensége: már megszülettek azok, akik a jövőben gyermeket fognak vállalni, a középkorúak lassan kilépnek a munkapiacról, a Ratkó-gyerekek, akik most váltak időssé, el fognak halálozni. A mai népességszerkezet tehát erősen determinálja a jövőnket.
– A mindenkori Orbán-kormány nagy hangsúlyt fektetett annak kifejezésére, hogy a családok támogatásával kívánja a gyermekvállalási kedvet felébreszteni. Sokan emlékeznek még a kétezres évek elejéről a „három szoba, három gyerek, négy kerék” jelmondatra, de vannak konkrét intézkedések is, mint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), vagy a családi adókedvezmény. Mindezek hatástalanok, vagy még nagyobb lenne a baj az intézkedések nélkül?
– A gyermekvállalást ösztönző döntéseknek vitathatatlanul van pozitív hatásuk. Amikor 1993-ban bevezették a gyetet (gyermeknevelési támogatás), vagyis lehetővé tették, hogy a harmadik gyermek vállalásakor az anyuka 8 évig maradjon otthon, nőtt a harmadik gyermek vállalásának esélye. Ugyanez megjelenik a családi adókedvezmény kapcsán is.
Más kérdés, hogy a gyerekvállalást leginkább befolyásoló tényező a stabilitás, és a tervezhetőség mértéke. A Bokros-csomag például ellenkező hatást váltott ki. Fontos tisztázni: a demográfusok a hatást úgy értelmezik, hogy egy-egy döntés miként hat a gyermekvállalási célok megvalósulására, azaz segíti-e, vagy akadályozza a tervezett gyermekek megszületését. A közép-európai országokra alapvetően jellemző az instabil társadalmi és gazdasági helyzet. A legnagyobb törést kétségkívül a rendszerváltozás jelentette: a bizonytalan környezetre természetes reakció, hogy a fontos lépéseket az ember későbbre halasztja, ez történt a gyermekvállalással is. Kellett idő ahhoz, hogy az új, instabil környezethez igazítsuk a céljainkat.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a kilencvenes években jelentős felsőoktatási expanzió ment végbe, ami szintén kitolta a gyermekvállalást. A szülőkről való leválást nehezíti a lakáspiaci helyzet is. Nem rossz dolog a több generációs család, de a legtöbb fiatalnak természetes igénye, hogy nem a szülői házban kíván saját életet kezdeni. Nagy kérdés, hogy ezen a téren, egy alapvetően magántulajdonon alapuló lakásszektorban milyen ösztönzőket tud bevetni a kormány.
– Hazánkban is tapasztalható, hogy a hagyományos családmodell preferálása helyett sokan inkább szingliként, vagyis egyedülállóként élik életüket. A gyermekvállalásnak kedvező, hagyományos értékrend válságáról van szó, vagy inkább kényszerszinglikről érdemes beszélni?
– Az értékrendben nem látszik radikális változás. Hogy sokan maradnak egyedül, az leginkább annak a következménye, hogy megnyúlt a felnőtté válás időszaka. A rendszerváltás előtt a felnőtté válást a stabilitás jellemezte; a legtöbbeknél az iskola befejezését követte a munkavállalás, a párkapcsolat, a lakásszerzés, a gyermekvállalás. Ma inkább az a jellemző, hogy a párok egyetem, vagy a karrierépítés alatt ugyan már együtt vannak, de sokáig nem születik gyermek. Ezek a kapcsolatok aztán nem egyszer felbomlanak, ám ekkor a párkapcsolati piacon már egyre nehezebb új partnert találni. Így csúszunk a késői gyermekvállalásba, vagy a gyermektelenségbe. A gyermektelenség nem akaratlagos, hanem sok-sok halasztó, rövid távú döntés nem szándékolt következménye.
– A feladat tehát látszólag adott: a fiatalabb, szülőképes korban lévő korosztályt kellene valahogy gyermekvállalásra bírni úgy, hogy mindez ne menjen az iskolázottság, vagy a munkaerő-piaci pozíció rovására…
– A húszas éveikben lévők lehetnek a célközönség, de ha azt szeretnénk, hogy kiművelt társadalmunk legyen, akkor az iskolázottságról, illetve néhány munkában eltöltött évről sem lehet lemondani. Ebben kell megtalálni az egyensúlyt, de nagy mozgástér nincs. A kérdés, hogy a munkaadókat mennyire lehet ösztönözni arra, hogy támogassák a gyermekvállalást. És ez korántsem csak a nő munkavállalók helyzetéről szól, hiszen akár az apukák is kaphatnak kedvezményeket. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a magyar családok alapvetően a kétkeresős modellben gondolkodnak. Az otthon végezhető munkák felfuttatásával például javulna a helyzet. És persze nem kellene elfeledkezni a gyermekellátás intézményi hátteréről sem, hiszen a munka világába való visszatérést nagyban nehezíti, ha nincs bölcsőde, óvoda.
– Egy ország népessége szempontjából nem csak a születések és halálozások aránya érdekes, hanem a ki-, illetve bevándorlás is. Magyarország helyzete nem a sajtót uraló afrikai migráció miatt különleges, hanem azért, mert becslések szerint több százezer magyar vándorolt nyugatra a jobb megélhetés reményében. Másrészről pedig jelentős magyar ajkú népesség él a határainkon túl, akiknek célországa lehetünk. Miként alakul a mérleg?
– Nehéz a konkrét számokról beszélni, de tükörstatisztikák alapján jelenleg körülbelül 460 ezerre tehető a tartósan külföldön élő magyarok száma. A kivándorlás növekszik, de a dinamika már csökkenőben van. A kivándorlás egyébként mindig is jellemezte hazánkat. Vannak persze sokan, akik haza is térnek. Becsléseink szerint például Németország estében az adott évben bevándorolt magyarok 65–70 százalékával azonos nagyságrendű magyar ki is vándorolt. Feltételezésünk szerint többségük hazatér.
– Bár a népességfogyás nem csak hazánkban, hanem Európa szerte megfigyelhető, vannak pozitív példák is: Csehországban és Észtországban is sikerült fordulatot elérni, de Szlovákiában is biztató folyamatok zajlanak. Valamit jobban csinálnak? Létezik magyar átok?
– A közép-európai rendszerváltások hatására mindenhol beszakadt a gyermekvállalási kedv. Ugyanakkor a kétezres évek elején a legtöbb országban megfordult a trend, egyre több gyereket vállaltak. Tény, hogy ez nálunk kevésbé volt megfigyelhető, ám ez elsősorban hazánk ingatagabb gazdasági állapotának volt köszönhető. Emlékezzünk: 2006-ban, azaz a globális válság előtt két évvel hazánkban már visszaesett a fogyasztás, míg máshol csak 2008-tól lett érzékelhető a gazdasági bizonytalanság, ami a tervezett gyermekvállalás elhalasztását eredményezi.
De nagy általánosságban nincsenek különbségek a népesség alakulása, de még a támogatási rendszerek között sem. Persze néhány megoldáson el lehet gondolkodni, Csehországban például egy összegben is fel lehet venni a gyermekek után járó állami juttatásokat, míg Oroszországban családalapítási bónusz hívható le. Magyar átokról nem érdemes beszélni, hiszen a magyarok szeretnének gyereket vállalni, valójában csak segíteni kell, hogy ez a szándék megvalósuljon. Érdemes megemlíteni velünk szemben a mélyen vallásos, konzervatív, családközpontú lengyel társadalmat, ahol a régió legrosszabb termékenységi eredményei jelentkeznek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 3. számában jelent meg, 2018. június 1-jén.
