A csömöri Összefogás Rehabilitációs Otthon vezetőjének ajtaján az alábbi felirat olvasható: „A végén úgyis minden jó lesz. Ha most még nem jó, az azt jelenti, hogy nincs vége.” A közel negyvenéves múltra visszatekintő létesítmény a legnagyobb ilyen típusú intézmény hazánkban, több mint hatszáz sérültről gondoskodik országszerte. De nem csupán méreténél fogva különleges, hanem azért is, mert sokakat érdemes lenne beutalni ide toleranciát, emberséget, szeretetet tanulni. Egyediségét tovább növeli, hogy ez az egyetlen hely itthon, sőt Európában is, ahol a fogyatékos emberek családot alapíthatnak, gyereket vállalhatnak.
– Sziasztok! – köszön ránk a csinos, fehér falú házikók közé ékelt játszóudvaron egy srác, majd telefonját zsebre vágva odajön hozzánk, kezet nyújt, bemutatkozik. Nyilván kollégám profi fotóapparátját szúrhatta ki, mert azonmód előrukkol a kéréssel: szeretne egy képet magáról, van egy szerelme, neki szánná. Arcvonásaiból ítélve talán Down-kóros lehet, de itt nem csak a downosok mosolygósok.
Aki belép a tágas, üvegfalú aulába csupa kedves, közlékeny, barátságos embert lát. Az otthon vezetőjét, a ma már nyugdíjasként (tovább)szolgáló Szekeres Erzsébetet annak idején a kényszer vitte rá, hogy alapítványi finanszírozásban rehabilitációs centrumot hozzon létre, majd működtessen. (...)
Eleinte nem gondolkodtak családokban – a forgatókönyvet az élet írta. Dezső és Erika itt ismerte meg egymást, itt volt az esküvőjük. Egy hétig mindenki origamimadárkákat hajtogatott, majd kétezer apró madárral és virágokkal díszítették fel a folyosót a nagy napra. A konyhások igazi lagzis ebédet főztek, a folyosón terítettek, és az egész csapat együtt ünnepelt. Az első itt született gyerekek már felnőttek, s valamennyien egészségesek. Jelenleg hat család és hét gyermek él az otthon védőszárnyai alatt, a legfiatalabb öt hónapos, a legidősebb tizenhárom éves.
– A családokkal többletfeladatot vállaltunk, amiért plusz állami juttatást nem kapunk. Azért döntöttünk így, mert úgy gondoljuk, minden ember természetes igénye, hogy párja, utódja legyen, s ez a sérülteknél sincs másképp. Ugyanolyan érzelmeik, vágyaik vannak, mint az egészségeseknek, nem foszthatjuk meg őket attól, hogy ezeket valóra váltsák – mondja Terbócsné Hajdu Barbara, a lakóotthonok vezetője. – Ez nem jelenti azt, hogy bárkit gyermekvállalásra buzdítunk, de ha látjuk, hogy valaki nagyon vágyik erre, fizikailag képes a szülésre, és a személyisége alkalmas a gyereknevelésre, akkor támogatjuk a tervet. Előzetesen többször átbeszélünk mindent, egyeztetünk a hozzátartozókkal, elvégeztetjük a szűrővizsgálatokat, és később sem maradnak magukra, segítséget kapnak mindenben, hiszen a gyerek sorsa a mi hosszú távú felelősségünk is. (...)
A teljes riportot a Magyar Hang június 15-én, pénteken megjelent ötödik számában olvashatja. És hogy miről olvashat még a lapban? Itt megnézheti. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Ha teheti, kérjük segítse a független sajtót, fizessen elő a Magyar Hangra, vagy támogasson minket közösségi finanszírozási kampányunkon keresztül! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
