Rüh, hepatitis, nemi betegségek, ötvenes évekbeli büntetőtáborokra emlékeztető hangulat, büntetéssel „jutalmazott” kérdések, öngyilkossági kísérletek – javítóintézeteket vizsgált a közelmúltban az ombudsman, megdöbbentő tapasztalatokat szerzett. A Magyar Hang 6. számában megjelent cikk bővített változata.
Javítóintézeteket vizsgált a közelmúltban Székely László ombudsman és csapata, és az intézetekben igen megdöbbentő tapasztalatokat szereztek. Az úgynevezett OPCAT látogatás (Optional Protocol to the Convention Against Torture) során azt monitorozták, hogy a munkatársak mennyiben képesek a kínzás és az embertelen bánásmód megelőzésére, továbbá hogy a javítóintézet képes-e a családban szerzett, bűnelkövetéshez vezető szocializációs hiányokat kompenzálni. A csoport az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetét, valamint annak nagykanizsai telephelyét ellenőrizte.
Javítóintézeti nevelést 14 és 20 év közötti, bűncselekményt elkövetett fiatalkorúak esetében rendelhet el a bíróság. Néhány különösen súlyos bűncselekmény elkövetése esetében már a 12. életév betöltése után is büntethető a gyermek. Debrecenben és Nagykanizsán is csak fiúk elhelyezésére van mód. A 140 férőhelyes anyaintézmény teljes kihasználtsággal működött, míg a 108 férőhelyes kanizsai telephely a megnyitása után fél évvel félházzal ment.
Rüh, hepatitis, nemi betegségek
Nézzük először a legmegdöbbentőbb részleteket az ombudsmani jelentésből: a nagykanizsai doktornő például arról számolt be, hogy gyakorta fordultak hozzá bőrgyógyászati problémákkal és a nemi szervek betegségei miatt a fiúk, továbbá a rühességet is a panaszok között említette. Az elmúlt három évben 28 hepatitis C vírussal fertőzött gyermek is élt a javítóintézetben. Sok fiatalnak volt drogos múltja, ami összefüggésben lehet a HCV-fertőzéssel – véli a szakember.
Mindkét intézményben viszonylag sok gyerek szed nyugtatót. A tabletták bevételét az ápolók ellenőrzik, a gyógyszer visszautasítása fegyelmi vétségnek számít. Akadt, aki régóta rendszeres gyógyszerszedő, mások viszont csak „bent” kezdték a nyugtatók szedését; „kint” nem volt szüksége rá, „itt túl sok a feszültség” – fűzte hozzá egyikük magyarázatul.
Akasztás cipőfűzővel
Bár a nagykanizsai személyzeti állomány több tagja is állította, semmilyen formában nem fordult elő önkárosítás, néhányan megemlítették, hogy történt falcolás (bőrön ejtett bevágás) és öngyilkossági kísérlet is. Az egyik fogvatartott – az elmondások alapján – cipőfűzővel próbálta felakasztani magát, egy másik tűt nyelt. Az intézet rendkívüli eseményekről készült nyilvántartásában mindkettőt dokumentálták, viszont öngyilkossági kísérlet nem szerepelt benne. Az ombudsman szerint ez aggodalomra ad okot, mert a feszültség tagadása, figyelmen kívül hagyása rontja az esélyét a hatékony prevenciós munkának.
Az intézet légkörével, az uralkodó hangulattal kapcsolatosan kettős kép alakult ki az állampolgári jogok biztosában. Mindkét helyszínen voltak elhivatott munkatársak, számos jó gyakorlatra láttak mintát, és a növendékek egy része úgy érezte, új esélyhez jutott. Más gyerekek ugyanakkor azt emelték ki, hogy semmiről sem dönthetnek saját maguk, még azt is az erősebbek mondják meg, mit játsszanak.
Nagykanizsán a csoportszobák falain levő utasítások, szabályrendszerek valóban azt jelzik, nincs sok választási lehetőség. A speciális csoportban például az ébresztéstől számítva „30 másodperc van kiállni az ajtó elé vigyázzban”, amire eligazító tábla figyelmezteti a fiatalokat. Ugyanitt olvasható, hogy vonulás alatt „nincs nézegetés”, étkezéskor „nincs repeta”; „nincs ételcsere” és „nincs beszéd”. A fantáziánkra van bízva, mit értünk az oktatás közben elvárt „maximális fegyelem” és „maximális tisztelet” alatt. Tábla szabja meg a következőket: „Nincs kérdezés senkitől!”, „Mindent elmondasz!”, „Soha nem hazudsz!”
Ötvenes évekbeli büntetőtábor
Az ombudsman a falra függesztett, sorszámozott utasítások hatását megdöbbentőnek tartja. Egyik-másik önmagában is megalázó, csokorba gyűjtve pedig az ötvenes évekbeli büntetőtáborokra emlékeztet – ráadásul további problémát jelent a betarthatóságuk. A tekintélyszemély hangulatától, önkényes értelmezésétől függ, ki mikor és milyen mértékben szegi meg őket. A fali táblákon nemcsak a magatartási szabályokat, hanem megszegésük következményeit is feltüntették. Ha valaki kérdez, szankcionálásképpen kötelező vízivást vagy versmásolást alkalmaznak. A látogatócsoport meggyőződhetett róla, hogy az egyik növendéknek százszor kellett leírnia egy füzetbe: „Nevelőmnek nem válaszolok úgy, hogy »nem tudom«.”
Gyakran megesik az is, hogy a személyzet „pedagógiai célú” pofonnal bünteti a rossz magatartású fiatalkorúakat. Több növendék sérelmezte a rendészek agresszív megnyilvánulásait. Állításuk szerint Nagykanizsán „tockos”, rúgás és „gyomrozás” is előfordult. Nagykanizsai és debreceni növendékek közül is többen beszámoltak arról, hogy a speciális csoportokban, illetve a rendészek által felügyelt elkülönítés során tipikus büntetésnek számít a sarokba állítás, a „rogyasztás” (guggoló pózban kitartott kéz) és a takarítás – ilyen például, amikor fogkefével kell a fugákat kitisztítani.
A hatályos jogszabályok alapján kollektív büntetés sem alkalmazható az intézetekben. Ezzel szemben az egyik csoportnaplóban szerepeltek efféle büntetésre utaló információk. A bejegyzés szövege alapján az egyik gyermek sorozatos normaszegése miatt az egész csoportot megbüntették. Ez az eljárás alkalmas a bűnbakképzésre, és a csoporttagok zaklatásának áldozatául eshet az a gyerek, aki miatt az adott közösség hátrányos helyzetbe kerül.
Az alkalmazott fegyelmezési és büntetési gyakorlat több szempontból is elfogadhatatlan az ombudsman szerint. Egyrészt a kérdezést, az egyik alapvető információgyűjtésre, kapcsolatteremtésre szolgáló kommunikációs módot büntetendőnek állítja be, másrészt a büntetések nincsenek logikai kapcsolatban a „vétkekkel”, nem szolgálnak magyarázatul, nem eredményezik a hiba kijavítását. A megkövetelt másolási feladatok éppen ellentétesek a kitűzött a céllal, hogy a növendékek megtapasztalják a tanulás fontosságát. Hasonló a helyzet a takarítás mint büntetés alkalmazásával is. Ha a növendékeknek büntetésből kell valamilyen szükséges feladatot – például takarítást – elvégezni, lejáratódik a munka értéket teremtő funkciója. Székely leszögezte azt is, hogy a bántalmazás megelőzése érdekében a testi fenyítés minden válfaját formálisan be kell tiltani, és a gyakorlatban is el kell kerülni. A rossz magaviseletű fogvatartottakat kizárólag az előírt fegyelmi eljárásokkal szabad büntetni.
Az őrszemélyzet feladata arra is kiterjed, hogy megvédjék a kamaszokat egymástól. A fogvatartottak közötti erőszakos cselekmények széles skálán jelennek meg, a zaklatás enyhe formáitól kezdve a nyílt megfélemlítésig és súlyos fizikai bántalmazásokig. A gyerekek elmondása alapján a fenyegetések gyakori formája az „árnyékolás”, vagyis amikor ütéssel riogatják a gyereket, de a mozdulatot még az ütés tényleges bevitele előtt leállítják. Létezik még a „bebalhéztatás”, amikor addig cikizik, piszkálják egy-egy társukat, amíg az fegyelmi vétséget követ el. A magukat megvédeni nem tudó áldozatokat gyakrabban különítik el a többiektől.
Néhány munkatárs megjegyezte, bár négyszemközti helyzetben képes segítséget nyújtani a kiközösített fiataloknak, de úgy érzi, csoportos keretek között nem tud hatékonyan fellépni a zaklatások ellen. Az ombudsman szerint az intézetek munkatársai nincsenek kellően felkészítve arra, hogy miként lehetne egy-egy csoport tagjainak attitűdjét a másság – például a meleg identitás – irányába elfogadóbbá tenni, holott egyes dolgozók a növendékek 10 százalékát becsülik homoszexuálisnak.
Ha valaki megsérül, gyakran az áldozat – a további bántalmazástól való félelmében – állítja be az eseményt véletlen balesetként. Így történt röviddel a látogatást megelőzően Debrecenben, ahol az egyik fiatalkorú – egy állítólagos baleset következtében – kórházi kezelésre szorult. Az intézeti vizsgálat azonban megállapította, hogy a 8 napon túl gyógyuló sérülését az egyik fogvatartott okozta.
Mindkét intézetben van biztonsági elkülönítő helyiség, ahova az ön- és/vagy közveszélyes állapotban lévőt kell rövid időre elhelyezni. A debreceni biztonsági elkülönítő a látogatáskor emberi tartózkodásra alkalmatlan állapotban volt, a nagykanizsait mindössze egyszer használták.
Szellőztetés a vécén keresztül
Az elkülönítés Nagykanizsán a rendészeti folyosó „várakozó”-nak nevezett szobájában, Debrecenben a „rácsos”-ban történik. A nagykanizsai „várakozónak” nincs ablaka a külvilágra. Természetes fény csak akkor jut be, ha a helyiségből nyíló illemhely ajtaját kinyitják, a szellőztetés is a vécéajtón keresztül történt. A debreceni „rácsos” szintén a rendészeti folyosón található, pontosabban a folyosó vége lett ráccsal leválasztva. A „rácsoshoz” sem illemhely, sem mosdó nem tartozik. A rácsozott ablakú, három négyzetméter alapterületű helyiségben két mozgatható szék és egy radiátor volt.
Néhányan fiatal arról panaszkodott: megtiltották nekik, hogy roma nyelven beszéljenek a hozzátartozóikkal (az intézkedés lényege, hogy a nevelők értsék, miről beszélnek). Történt ez annak ellenére, hogy valamennyi megkérdezett munkatárs 60 százalékosnál magasabbnak ítélte a roma származásúak arányát a fogvatartottak között. Elhangzott olyan, erősen előítéletes gondolkodásmódról árulkodó megjegyzés is, hogy „a növendékek 99 százaléka roma, még az is cigány, akin nem látszik” – jegyezte meg az ombudsman.
A javítóintézetek nem tartották be pontosan az életkori elkülönítésre vonatkozó előírást sem: csak a 14 éven aluliakat helyezik mindenképpen olyan csoportba, ahol nincsenek 16 évesnél idősebbek, holott ezt a jogszabály szerint minden 16 éven aluli fiatal számára biztosítani kellene. A legfiatalabb gyermek a látogatás idején egyébként 13 éves volt. Az új Btk. hatálybalépése – 2013. július 1-je, a büntetési életkor leszállítása – után 2017 szeptemberéig Debrecenben a 14. születésnapja előtt 16 gyermeket helyeztek el. A 12–13 éves korosztályból évente egy-két, a 13–14 évesek közül átlagosan évente három gyermek került be az intézetbe.
Az elhelyezés tárgyi körülményei Nagykanizsán kiválóak voltak, Debrecenben főként a vizesblokkokon látszott, hogy szükség lenne a felújításra: több fürdőnek volt penészes plafonja, beázásnyomokat lehetett látni, akadtak zuhanyzók hiányzó szabályozó, tekerőgombokkal, zuhanyrózsákkal, több piszoár működésképtelen volt. Arra is volt példa, hogy törött tükör maradt egy fürdőben, balesetveszélyes helyzetet teremtve. A személyes tárgyak mindkét helyszínen hiányoztak, a személytelenséget fokozta a saját ruha viselésére vonatkozó tilalom is.
Ahogy a gyermekvédelemben a legtöbb helyen, itt is tapasztalható a szakemberhiány. A látogatás idején kevés volt Nagykanizsán a pszichológus, nem volt főállású orvos, egyik helyszínen sem volt elegendő utógondozó és ápoló. Az ápolók egy része és a debreceni gyermekfelügyelők 30 százaléka nem rendelkezett a szükséges szakképesítéssel. Az intézetenként előírt egy rendész nem tudja ellátni a hatáskörébe utalt feladatokat
Mindkét helyszínen 100 százalékos volt az oktatásban részt vevők aránya, a növendékek mintegy kétharmada azonban általános iskolába jár. A fiatalok egy részében sikerült felkelteni az igényt a tanulásra, néhányuk számára azonban a tanuláshoz szükséges folyamatos koncentráció megterhelő volt, előfordult, hogy valaki elaludt a tanórán. Ezért szintén fegyelmi büntetés jár, pedig nem kizárt, hogy valaki a nyugtató mellékhatása miatt fáradékony.
Törvénymódosítást kér
Az ombudsman a tapasztalatai alapján több jogszabály-módosítást is javasol. Az emberi erőforrások miniszterétől többek között azt kéri, fontolja meg a képesítési követelmények módosítását oly módon, hogy a tanító szakképesítés önmagában ne legyen elegendő javítóintézeti nevelőtanári munkakör betöltéséhez, és emelje meg a rendészekre vonatkozó létszámnormát. Azt is javasolta, hogy a javítóintézeti neveltek életkoruktól függetlenül kötelezhetők legyenek általános iskolai tanulmányok végzésére (ma mindenkire az általános szabályok vonatkoznak, vagyis a fiatalok 16 éves korukig tankötelesek).
Az igazságügyi minisztert pedig arra hívta fel, hogy kezdeményezze központi nyilvántartás létrehozását az írástudatlan fogvatartottak köréről, és azokról a személyre szabott intézkedésekről, melyeket az írástudatlanság felszámolása érdekében tettek.
Ennek a cikknek a rövidebb, nyomtatott változata a Magyar Hang 6. számában jelent meg, 2018. június 22-én.
És hogy miről olvashat még a lapban? Itt megnézheti. Keresse a lapot az újságárusoknál és a Digitalstandon!
