„Toroczkai nem szakított a rasszista vonallal”

„Toroczkai nem szakított a rasszista vonallal”

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója beszédet mond a Mi hazánk mozgalom zászlóbontó nagygyûlésén Ásotthalmon 2018. június 23-án. Toroczkai László bejelentette: a mozgalom párttá alakul (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már tavaly nyáron jelezte a Jobbik-vezetésnek, hogy öt személy folyamatosan kibeszél a pártból – nyilatkozta Radnai László volt kommunikációs igazgató a Heti Válasznak. Az ő neve onnan lehet ismert, hogy Toroczkai László többször is felelőssé tette a Jobbik politikájának változásáért. Radnai viszont visszautasítja mindezt: „az ásotthalmi polgármester jól összerakott terv szerint felhasznál a személyes kampányához, bűnbakként állít a csalódott és megvezethető jobbikos tagság elé.” A korábbi kommunikációs vezető szerint ő nem volt politikacsináló a pártban.

A hétvégén új szervezetet alapító Toroczkai többek közt a kormánypárti médiában ment neki Radnainak. A Magyar Időkben például „minimum gyanúsnak” nevezte ténykedését, megjegyezve, hogy „kommunikációs igazgatóként kezdte, de az elnökségi üléseken rendre megjelent.” A politikus egyenesen úgy látta, hogy bátorság kell ahhoz, hogy Radnait a rendszerben tartsák.

Egy hete az Origo már „Hatalmas botrány a Jobbikban: Toroczkaiék leleplezik a párt tönkretevőjét” címmel közölt cikket. Megszellőztetve, hogy a Jobbikból kizártak és távozók kikérik az Állambiztonsági Levéltárból a róla szóló iratokat. Az Origo azt állította, hogy Radnai nagy karriert futott be a kommunista titkosszolgálat fedőszerveként szolgáló Chemolimpex külkereskedelmi cégben. A kormánypárti portál azt is állította, hogy Fonyó Károly ajánlotta be Vonának a férfit.

Radnai elmondása szerint viszont már a kétezres évek elején is dolgoztak együtt Vonával, feladata pedig akkor és most is a „márkaépítés” volt. A politikai irányokról elmondása szerint ettől még mindig a pártvezetés döntött. Kommunikációs igazgató tavaly lett, előtte ősszel pedig nem kampányszakembernek érkezett, hanem hogy a Jobbik konzervatív-polgári jellegét meghatározó stratégiát építsen.

Radnai elmondása szerint nem javasolta, hogy végig maradjanak a negatív kampánynál, a Jobbik viszont a „ti dolgoztok, ők lopnak” sikerét látva „vérszemet kapott”. Ezután egyre több oda nem illő elemet vett észre a párt kommunikációjában, 2017 őszétől pedig semmi ráhatása nem volt a kampányra. Radnai állítása szerint nem tartotta jó ötletnek, hogy általánosságban mindenkihez akarjanak szólni. Radnai ugyanakkor Toroczkaihoz hasonlóan bírálta Szabó Gábor pártigazgatót, mondván, „ha van egy nagyvállalatod, nem lehet egy bt. szintjén vezetni.”

Radnai szerint „marhaság” az is, hogy Simicska Lajos irányította volna a Jobbikot, Fonyót pedig már időközben ismerte meg. Toroczkairól úgy látja, hogy „nem szakított a rasszista vonallal”, ő pedig soha életében nem dolgozott a titkosszolgálatnak. Megjegyezte, az állításért a rágalmazóknak a bíróság előtt kell majd felelniük. A volt kommunikációs vezető egyébként elmondta azt is, hogy korábban stratégiatervezésben segítette az SZDSZ-t és a Fideszt is.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.