HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Lázár János „...

Lázár János „visszavonulása” a TEK-et is elérte

HIRDETÉS

Farkas Flórián volt az első ismert név, aki az április választást és a kormányzati rendszer átalakítását követően kiesett a pikszisből. A romaügyi vezető pozícióban tartása józan ésszel eddig is nehezen volt értelmezhető – a kancellária élére került Gulyás Gergely azonban semmiképpen sem akart együtt dolgozni a botrányos figurával. A „nagy nevek” eltűnése persze mindig szembetűnőbb, mint amikor a hivatalrendszer végrehajtói között tisztogatnak. A Népszava írt arról a minap, hogy középvezetői szintig szinte mindenkit lecserélnek az egészségügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új irányítói, az inkább csak kormányváltáskor jellemző tisztogatás fő oka az lehet, hogy megszabaduljanak a Lázár Jánoshoz és Kósa Lajoshoz köthető emberektől. Kásler Miklós miniszter belső körökben azzal indokolta lépéseit, hogy tiszta lapokkal akar indulni, nem akarja, hogy utóbb szekrényből kieső csontvázakat kelljen kerülgetnie. A tárca átalakítására pedig szabad kezet kapott miniszterelnöktől.

HIRDETÉS

Lázár János „visszavonulása” értesüléseink szerint a Terrorelhárítási Központot (TEK) is elérte, belső körökből származó információnk szerint a politikai sorcserével függ össze, hogy távoznia kellett az eddigi főigazgató-helyettesnek. A kiváló szakembernek tartott Bodnár Zsolt menesztéséről már a választás előtt tudni lehetett, az okokról azonban senki sem beszélt nyilvánosan. Forrásaink most viszont egyértelműen Lázár távozásával hozták összefüggésbe, hogy – bizalmi okokból – Bodnár sem maradhatott vezető pozícióban. Rendvédelmi és belügyi körökből többen is beszéltek arról, hogy a Miniszterelnökséget eddig vezető Lázár János olykor sajátos módon „hazai célokra” is használta – vagy használni próbálta – az alá rendelt Információs Hivatalt (IH). Az alapvetően külföldi hírszerzéssel foglalkozó szervezetet 2012-ben sorolták be Lázár alá, most azonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium lesz a felettes szerve. Lázár János korábban nyíltan is beszélt arról, hogy rossz megoldásnak tartja az IH külügy alá rendelését.

Puha selyemzsinór, bársonyos zabola…

Van, aki jól fizetett pozícióból kerül hátrább, van, aki a megélhetés lehetőségét is elveszíti, ha rákerül a lapátra.

Nem várt fordulat, hogy a Fővárosi Főügyészség közben különösen nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, és hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg az eddig kormányzati kedvenc Kuna Tibort. A vállalkozó ez elmúlt években milliárdos kormányzati megbízásokhoz jutott. Az időközben mélyen vallásossá lett és magának lelki vezetőt is választó Kuna „levadászása” a Habony Árpádhoz kötődő erőtér gyengítésének lehet a része. Ugyancsak körön kívülre kerül Andy Vajna médiavállalkozó, producer, akinek hatékonyágával a sajtóban megjelentek szerint nem elégedett a kormányfő.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.

HIRDETÉS

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
György Zsombor
György Zsombor
A Magyar Hang alapító főszerkesztője. Aktív pályáját 2002-ben kezdte a Magyar Nemzetnél, ahol 2015-től lapszerkesztő és a hétvégi Magazin társszerkesztője volt, 2017-től pedig az újság főszerkesztő-helyettese. Több éven át dolgozott emellett a Hír Tv hírháttér-műsorainak felelős szerkesztőjeként, műsort vezetett a Lánchíd Rádióban. Újságíróként főként a társadalmi konfliktusokkal és a válságövezetekkel foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,485lájkolóTetszik
2,556követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek