Ha van anyag, akkor mindenki tesó, ha nincs, meg vannak őrülve

Fotó: Béres Attila

Nincs sehol a rendőrségi konténer. A Diószegi Sámuel utcában rengeteg minden megváltozott, de ez a legfeltűnőbb, a hivatalos rendőrnyelven csak „mobil kapcsolattartási pont”-nak nevezett bódé ugyanis most a Hős utcai állapotok miatt a Százados negyedbe került, a hírhedett Orczy negyedből. A kérdés az, mi áll a konténer köddé válása mögött? Az, hogy a környéken elképesztő mértékű, központilag levezényelt városrehabilitáció zajlik? Vagy az, hogy akkorák a problémák a Dióban, hogy már aligha segít rajtuk, hogy az egyik elgazosodott porta vagy befalazott ablak előtt állomásozik egy kék-fehér bódé?

Hirdetés

A politika pedig úgy jön a képbe, hogy itt vizsgázik igazán a tíz éve megkezdett rendpárti aprómunka. A fideszes Kocsis Máté a 2009-es időközi önkormányzati választás óta vezette a kerületet, idén azonban bejutott az Országgyűlésbe (2010 és 2014 között is bent ült), így megüresedett helyére július 8-án új polgármestert választ Józsefváros. Valószínűleg az eddigi kormánypárti alpolgármester, Sára Botond, vagy a baloldali pártok által támogatott Győri Péter lesz a győztes.

Az igazoltató rendőröktől néhány méterre árulják a kábítószert

Bár már tervben van a Hős utcai gettó felszámolása, egyelőre semmi sem történt, a telepen továbbra is elképesztő állapotok uralkodnak.

Magyarán amiatt kerestük a helyben lakókat, hogy megkérdezzük, szerintük megszabadíthatja-e a kerület a „lepukkant drogtanya” jelzőt az Orczy negyedről, azon belül is a Diószegi Sámuel utcáról? Vagy ha végigfut az a most zajló folyamat – ti. már az összes, nyomorúságos sorsokat keringető gangos téglaház helyére is modern, szürke betontömb épül – akkor is maradnak-e itt hírmondónak sötét tekintetű dílerek, szédelgő herbálosok és kannás boros csövesek? Az általunk megkérdezettek véleménye úgy foglalható össze, hogy jó az irány, de vannak még hibák.

– Huszonöt éve vagyok itt, és látom a fejlődést – mondja egy társasház takarítója, a söprést félbehagyva. Innentől csípőre tett kézzel nyilatkozik, magabiztosan, mintha ő is kikövetelne magának egy kicsit a rehabilitáció sikeréből.
– Minek köszönhető a fejlődés?
– Hát kitelepítették az illetékteleneket. Visszaküldték őket a hazájukba, vidékre. Aztán kevesebbet kell takarítani már az utcát, hála a kameráknak.
– Régen hegyekben állt itt a szemét – panaszolja. Valóban ma már kamerák, illetve a kamerákra figyelmeztető táblák tarkítják az utcát, na meg egy összetört műanyag teherautó és némi lerágott kukorica, meg egy pár rénszarvast mintázó, sorsára hagyott papucs.

De hogy a Dió ettől még nem lett a legfelkapottabb környék, azt két dolog is jelzi. Egyrészt a házból az utcára kilépő napszemüveges, sűrűn tetovált fiatalember, pontosabban a szájából lógó, minden lehetséges irányba tekeredő, orrfacsaró füstű cigaretta.

– Van itt még tennivaló – mondja, miután hallótávolságon kívülre került a violinkulcsszerű cigaretta gazdája.
– A kábítószerre gondol? Sok helyen kapni itt, a Diószegiben még?
– Arra. Itt már kevesebb, de a környező utcákban van bőven.

Felsorol párat, pontos címeket mond, házszámmal. Persze informátor nélkül sem lenne nehéz kiszúrni ezeket az ingatlanokat, és még csak a baltimore-i drogpoklot szociografikus alapossággal bemutató sorozatot, a Wire-t sem kell nézni, hogy belőhessük, hol lehet az elosztó. Nagy a jövés-menés, és mindenki, akinek sietős a dolga, folyton forgatja a fejét. Aztán segít a tájékozódásban az az öregasszony, aki a börtönt emlegeti ordítva a betérőknek, akik persze nem ijednek meg. Jót nevetnek a nénin. A ház melletti kisboltok előtt pedig borozó hajléktalanok és fejüket fogó fiatalok ülnek.

Fotó: Béres Attila

Rendőrségi kisbusz hajt el a jelenet mellett, lassan. A sofőr az utat kémleli, az anyósülésen ülő egyenruhás ugyanúgy forgatja a fejét mint a Diószegi utca járókelői.
– Mindig ez van. Elmennek, de nem csinálnak semmit, pedig egyértelmű, hogy mi történik. Nem? – teszi fel a kérdést egy közeli intézmény gondnoka. Ő nem kerületi lakos, úgyhogy szavazni nem fog, de mivel jó ideje itt dolgozik, elmondja a véleményét az Orczy negyed rossz hírű utcájáról. Nem kertel.
– Utáltam, amikor ideköltöztünk és most se szeretem, pedig valamivel azért jobb lett a helyzet. Gyakran jönnek a rendőrök, és lezárják a Diószegit, mielőtt elvisznek valakit. De utána a szomszédban megy tovább az üzlet.
– Mi lenne a megoldás?
– Ha egyszer lerohannák az egész utcát végre rendesen.

A gondnok szerint akkor lehetne, úgy 10–20 év múlva, ez is olyan jó környék, mint Józsefvárosnak a már rehabilitált részei. Errefelé is furcsa keveredésnek lehetünk szemtanúi. A környező utcákban egymás mellett állnak a már omladozó, és még nem kész épületek, velük szemben pedig akár az is előfordulhat, hogy a foghíjtelken akkora csalánerdő nőtt, hogy a csípős növény illata még a forró betonon párolgó vizelet szagát is elnyomja.

Változóban van tehát a kerületnek ez a része is, ami a gondnok elmondása alapján nem volt mindig ilyen. Jelenlegi arculatát szerinte leginkább a rendszerváltás környéki munkanélküliség és a vidékről felköltözött szegény cigányok találkozása hozta meg.

– Még az évtizedek óta itt élő zenész cigányok is ezt mondják. Hogy nem volt ez a környék mindig ilyen. Volt itt például zöldséges is nagyon szép áruval, meg kocsma is. De bezárt mind a kettő. Most ami bolt van erre, az szinte mind kínaié. Nézze majd meg vasárnap, ezen a részen a romák mind a Fideszre szavaznak majd. Megveszik pár ezer forinttal, aztán majd kirakják őket. Nem fogják fel, hogy a saját kilakoltatásukra szavaznak – mondja.

„Soros emberétől” tart a Fidesz Józsefvárosban

A társasházak átgondoltabb támogatásával és az utcai hajléktalanság megszüntetésével kampányol Győri Péter.

Ő is úgy látja, jót is tenne a környéknek, ha az együttélés szabályait be nem tartókat szétköltöztetnék, mert e nélkül arra számít, hogy ismétlődni fognak sorban a tragikomikus drogsztorik.

– Itt volt például a szomszédban is egy díler. Hajnalonként az ereszcsatornán kopogtattak neki, ő meg adta az árut az ablakon kifelé. Még dicsekedett is, micsoda rácsot rakatott fel, hogy feltartóztassa vele a rendőröket. Azt mondta, hogy amíg azzal bajlódnak, addig ő megszabadul a cucctól. Aztán csak elkapták. Vitték a párjával együtt.
– Ő is benne volt az üzletben?
– Nem tudom, de benne van itt mindenki. Egy helyen például a nyolcvanéves mamára bízták, hogy áruljon. Most vele mit csinálnak a rendőrök, ha elkapják? Hát az öregasszony azt sem tudta, hogy mit ad el. Úgyhogy mondani sem tudott volna semmit, ha kikérdezik.

Rábök egy telekre. Masszív, összefirkált téglafal határolja, mögötte hatalmasra nőtt ecetfák. – Oda járnak be a csövesek és a drogosok. Néha kinyitják, kitakarítják, levágják a gazt, és elkergetik, aki bemászik. De aztán visszacsukják, és azok beköltöznek megint, és megy tovább a dínomdánom.

Egy dróthálóval és OSB-lapokkal lezárt ablakú ház előtt öregurak álldogálnak. Vagyis veszekedő drogosokat mustrálgatnak. Az urak úgy látják, hogy Sára Botond fog nyerni, és tudja is majd folytatni, amit Kocsis Máté elkezdett. Nem is vesztegetünk sok szót a politikára, már csak azért sem, mert egyikük makacsul ismételgeti, hogy „ez megy itt mindennap”, másikuk pedig azt nem érti, miért nem kapják el már a birtoklásért a fogyasztókat. Szerinte nem lenne nehéz.
– Amikor van anyag, akkor mindenki tesó. Még én is. De ha nincs, akkor meg vannak őrülve.

Hirdetés

Nem tűnik mégsem túl veszélyesnek szóba elegyedni egy nyurga, melegítős, sebes arcú férfival.
– A választásokról lenne szó… – meg sem várja azonban a mondat végét és közbevág. – Arról sajnos nem beszélhetek. El vagyok tiltva a közügyektől.

El is mosolyodik, de épp csak egy kicsit. De azt úgy, hogy közben bizonyossá válik számunkra, igazat mond.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 8. számában jelent meg, 2018. július 6-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.