Újbudai lakások törvényen kívül

Újbudai lakások törvényen kívül

Fotó: Farkas Norbert

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Súlyos következménnyel jár az egyik legnagyobb fővárosi lakásszövetkezet életében az elnök halála után előállt törvényen kívüli állapot. Megelégelve az átláthatatlan működést és a jogtalanságok gyanúját, egy 130 lakásos Vőfély utcai ház lakói úgy döntöttek, kiválnak az Őrmező Egyesült Lakásszövetkezetből. Az eset önmagán túlmutat: a problémák a lakásszövetkezet valamennyi, azaz 1700 lakásának mintegy háromezer tulajdonosát érintik. És noha a lakók egy részének tudomása sincs a bajokról, információink szerint más házak is fontolgatják a kiválást, és – mint kiderült – ettől a lakásszövetkezetnél is tartanak.

A problémák 2015 karácsonyán kezdődtek: az addigi elnök halála után vezető nélkül maradt a szövetkezet. Utódjául olyan személyt bíztak meg az elnöki teendők ellátásával, akiről időközben kiderült, hogy a bíróság eltiltotta a cégvezetéstől. Kényszerű távozása után ugyan többen is kinézték maguknak a vezetői széket – többek között egyik informátorunk sem titkolta akkori ambícióit –, a tisztséget a mai napig nem töltötték be. Ez az „ex lex” állapot hozta helyzetbe a szövetkezetet ma ténylegesen irányító – cégképviseleti joggal rendelkező – igazgatósági tagokat, és ez vezetett aztán az aggályos megoldásokhoz. Például a szövetkezet szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) módosításával kiüresítették az elnöki tisztséget: innen fontos, például ellenőrzési jogosítványokat vettek el, a tényleges vezetői feladatok ellátására pedig létrehoztak egy úgynevezett irodavezetői státuszt, amibe Stubits Jánosné ült. Fontos megjegyezni: eközben azonban az szmsz egyes rendelkezései önmagukkal és az úgynevezett alapszabállyal is ellentmondásba kerültek. Noha a törvénytelen helyzet rendezését már a bíróság is előírta, a birtokunkban lévő irat szerint a szövetkezet vonakodik ennek eleget tenni.

Az ellenzékiek az átláthatatlanságra is panaszkodnak. Azt állítják, nem adnak ki nekik iratokat. Az igazgatóság azonban arról is tett, hogy a kíváncsiskodóknak elvegyék a kedvét: száz, illetve kétszáz forintot kérnek oldalanként a papírok kiadásáért. Máskor viszont nem fogják ennyire a pénzt: még májusban is fizették a szövetkezet ügyvédjének 155 ezer forintos havidíját, akinek elvileg február elején felmondtak. Az igazgatósági határozatokból az is kitűnik, hogy a cégképviseleti joggal rendelkező „négyesfogat” tagjai megtalálták számításaikat az elnök nélküli helyzetben: az általuk dominált igazgatóságban ugyanis 2016 óta egymás között osztják le a különböző szerződéses megbízásokat. Akad, aki gazdasági szakértői, más műszaki feladatok ellátására kapott megbízást.

A nagy szakértelem azonban kevésnek bizonyult, amikor a Vőfély utcai ház kiválása miatti mérlegbeszámolót állítottak össze. Nemcsak az a baj, hogy kétféle készült, hanem hogy a részközgyűléseken egy nyereséges változatot, míg a későbbi, úgynevezett küldöttgyűlésen már egy 16 millió forint veszteséget mutató beszámolót szavaztak meg. Tény: az ellenzékiek által jogi útra terelt panaszok, törvényességi felügyeleti eljárások többsége visszapattant a hatóságoktól. A lakásszövetkezetnél ebbe kapaszkodnak, mondván, hiába „jelentették fel” eddig őket mindenhol, nem marasztalták el a szövetkezetet. A Vőfély utcai ház kiválását pedig – ottjártunkkor – egy erős vállrándítással intézték el.

Persze hivatalosan is bejelentkeztünk a lakásszövetkezetnél, de Stubits Jánosné irodavezető egy órával a találkozó előtt lemondta a „randevút”. Mivel a „gesztusa” erősen lerázásnak hatott, személyesen kerestük fel az irodájában. Ám ekkor sem tett semmit azért, hogy a felvetéseket tisztázza. Miután ugyanis elfogytak a kifogásai, idegesen telefonálni kezdett. Mint kiderült, a körzet fideszes önkormányzati képviselőjét, Junghausz Rajmundot riadóztatta, aki – 2006 és 2008 között a szövetkezet felügyelő bizottságának tagja volt, és lakása is van a Vőfély utcában – néhány perc után be is toppant az irodába. Különben a szövetkezeti tagokkal folytatott beszélgetéseink alkalmával többek állították, hogy a lakásszövetkezet ügyeit a háttérből éppen Junghausz mozgatja. Mikor ezzel szembesítettük, úgy fogalmazott: ez egy rosszindulatú és buta híresztelés. Pontosan annyi beleszólási lehetősége van a szövetkezet működésébe, mint bármelyik szövetkezeti tagnak.

Egy lakásszövetkezeti ügyekben jártas jogász lapunknak arról beszélt, hogy az Őrmező lakásszövetkezet gondjainak egy része általánosnak mondható. A szövetkezeti tagok – tulajdonosok – elöregedtek, a fiatalok pedig kevés figyelmet fordítanak a házak ügyeire. Így olykor csak a szemfüles és kitartóan ellenőrző lakón múlik, kiderülnek-e a turpisságok, pedig az átláthatóságról és a tulajdonosi jogokról a lakásszövetkezeti törvény is rendelkezik. Probléma viszont, hogy ugyan e törvény alapján a cégbíróság a felettes szerv, fontos kérdésekben még sincs hatásköre: egyes ügyeket a polgári, másokat büntetőbíróságokra utal.

Mindenesetre az őrmezői szövetkezetből kiváló Vőfély utcaiak új lakásfenntartó cégének bejegyzése folyamatban van, és a lakók reményei szerint már júliusban elkezdi működését.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 7. számában jelent meg, 2018. június 29-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!  Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.