Társelnök maradhat, de minden párttisztségétől eltiltották Szél Bernadettet

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika frakcióvezetõje, a párt minden párttisztségétől három évre eltiltott társelnöke Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika frakcióvezetõje, a párt minden párttisztségétől három évre eltiltott társelnöke (MTI Fotó: Soós Lajos)

Úgy tűnik, az LMP etikai bizottságában többen is olvashatták Margaret Mitchell örökérvényű könyvét, az Elfújta a szél című regényt. Noha a zöldpárt legújabb történetében nincs szó ültetvényekről, Taráról vagy szerelemről, viszont egymás ellen fordulásról, belső csatározásokról, valamint érthetetlen döntésekről annál inkább. Ugyanis a 24.hu értesülése alapján Szél Bernadettet három évre minden párttisztségtől eltiltotta az LMP etikai bizottsága, és ugyanígy járt Ungár Péter és Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselők is, utóbbi állítólag megúszta két éves eltiltással.

Hirdetés

A döntés totális csődjét egyébként az tökéletesen mutatja, hogy Szél Bernadett ettől függetlenül társelnöke maradhat a pártnak – azaz viselhet párttisztséget, de kérdés, akkor mitől tiltották el… –, és a döntéshozók szerint az volt Ungárral a legfőbb bűne, hogy az április 8-i választás előtt tárgyaltak az LMP részvételéről a koordinált ellenzéki indulásban, sőt a választókerületi visszalépésekben döntő szerepük volt. Mondjuk az, hogy az LMP történetének első egyéni sikere, Csárdi Antal belvárosi győzelme is a koordinációnak köszönhető, tökéletesen hidegen hagyta a bizottságot. Ráadásul Ungár a Ron Werber-szerződésben játszott szerepe miatt is büntetendő.

Szél Bernadett nem válaszolt a sajtó megkeresésére, mindössze az Ungár Péter által megvett Azonnali.hu-nak küldött egy közleményt, amely szerint visszavonul gondolkozni. „Mindenesetre már most látszik, hogy a jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom. Ehhez nyolc év megállás nélküli küzdelem után időre van szükségem” – írta. Hozzátette: megfontolt döntést fog hozni, és amint megvan, a nyilvánossághoz fog fordulni.

Ez az ítélet vélhetően a csúcspontja annak a döntési sorozatnak, amely szépen lassan bekapcsolja az LMP önpusztító programját. Hiszen ne feledjük, előbb nem vették fel a választások után a pártba azt a Demeter Mártát, aki egyébként az LMP listájáról nyert mandátumot és a párt egyik legismertebb arcává vált az elmúlt időszakban. Ha ez nem lenne elég, kizárták a pártból azt a Kassai Dánielt, aki felmérve az ellenzék reális győzelmi esélyét, visszalépett Kunhalmi Ágnes (MSZP) javára az országgyűlési választáson. (Utóbbi az összefogásnak köszönhetően meg is szerezte az egyéni mandátumot) Ugyanakkor a korábbi társelnök, Hadházy Ákos inkább elhagyta a pártot, mielőtt Kassaihoz hasonlóan őt is kizárták volna.

Ha ezek alapján végeredményt szeretnénk hirdetni az elmúlt időszak döntései alapján, akkor az LMP elveszítette a hitelén kívül legismertebb és legaktívabb politikusát (Hadházy), éppenséggel a majd teljes frakciót vagy eltiltotta a párttisztségétől, vagy fel sem vette a pártba, kizárta korábbi képviselő-jelöltjét és megbüntette jelenlegi társelnökét.

Hirdetés

Mindenesetre Sallai Róbert Benedeket, akit a Hadházyval folytatott konfliktust követően első fokon kizártak a pártból, most bocsánatot nyert, és  az SRB becenéven ismert politikus ugyan öt évig nem viselhet párttisztséget, de az LMP tagja maradhat. A párt alapítótagja saját közösségi oldalán kijelentette, szerinte enyhe szankciót hoztak Szél Bernadettel szemben.

„A mai naptól újra az LMP tagja vagyok. Másodfokú eljárásban azt LMP Etikai Bizottsága megváltoztatva a fegyelmi eljárás eredményét enyhítette az az által kiszabott szankciót és a kizárás helyett meghatározott időre az LMP tisztségektől való eltiltásra enyhítette a »büntetésemet«. Emellett viszont Kassai Dánielt, aki annak idején megkezdte a visszalépéseket, a másodfokú eljárással kizárta az LMP-ből, valamint Ungár Péter mellett Szél Bernadett társelnököt is sújtotta tisztségek viselésétől való eltiltással. Az utóbbi azért jelentős hír szerintem, mert az LMP azt bizonyítja vele: lehet úgy működni, hogy azt ne a következmények nélküliség jellemezze. Ennek ellenére a történtek után, szerintem ez egy enyhe szankció Dettivel szemben. Némileg így fellélegezhetek, hogy az első fokon általam gyalázatosnak ítélt politikai döntés helyett egy korrektebb etikai eljárást folytattak le alaposabb mérlegeléssel, ennek ellenére nem tagadom: tagságom helyreállítása után az első gondolatom az volt, hogy megköszönve a döntést kilépek a pártból, immár önként. Ezt azonban még nem tettem meg. Addig, ameddig egy ütőképes ellenzéki politikai erő nem jelenik meg a közéleti palettán, továbbra sem látok jobb esélyt az LMP megerősítésénél, ezért úgy érzem, hogy az LMP-t kellene erősíteni azoknak, akik érdemi változást akarnak. A magam részéről nem szeretném, ha ez a nap arról szólna a politikai okoskodóknak, hogy hasonlítgatja a Detti és a részemre kiszabott szankciót, ebből következtetéseket kíván levonni, még inkább saját prekoncepciót kívánja megerősíteni. Ebből inkább kimaradnék, ha nem gond” – olvasható többek között Sallai bejegyzésében.

Hogy egy másik irodalmi óriás, Rejtő Jenő szavaival zárjam a cikket: „Folytatása következik…”