Az új évszázad új korszellemet szült – a kvantummechanikában felfedezett szuperpozíció ráömlött a kultúrára: a tragikus és értelmetlen huszadik századra válaszul megjelent a posztmodernizmus, amely már nem a jelenségek jelentését keresi, hanem megkérdőjelezi mindennek és bárminek a jelentését. A politika technokrata elitek uralma alá került: a jobb- és baloldal közti különbségek egyre kevésbé tűnnek fel bárkinek. 1989-ben összeomlott a keleti blokk, a globalizáció nyomán megállíthatatlanul szűkült a bolygó – sokan úgy érezték, eljött a történelem vége. A kollektivista kísérletek kudarcai után logikusnak tűnt, hogy a nyugati világ az individualizmus felé fordul – csakhogy az individualizmus sem teremtett biztonságos és igazságos világot: a piac láthatatlan keze tömegeket emelt ki a nyomorból, és soha nem látott technológiai fejlődést generált, ugyanakkor virtuális pénzhegyeket emelt, melyek bármikor globális pénzügyi katasztrófát okozhatnak, továbbá valós szeméthegyeket emelt, melyek végzetes mértékben mérgezik a levegőt, a vizet és a bolygó élővilágát.
A 2008-as pénzügyi válság, a brexit, az Iszlám Állam, Donald Trump, a genderideológia és Vlagyimir Putyin már egy új korszak eljövetelének jelzéseként kerültek a hírekbe. Ha régi fogalmainkkal akarjuk leírni azt, ami zajlik, biztosan nem fogjuk érteni a világot – ha új fogalmakkal próbálkozunk, talán nevetségessé tesszük magunkat. Az értelmiség megbénult – egyetlen menekülőútnak a doktriner radikalizmus tűnik: nem megérteni kell a világot, hanem a magunk képére formálni, kerüljön bármibe is.
A magyar értelmiség kétféle működést ismer: a gőgös fennhéjázást és arrogáns kioktatást, valamint a kétségbeesett rettegést és jajveszékelést.
Magatartásának nincs e kettő közti állása: nem ismeri a kompromisszumkeresést, visszautasítja a vitát, ahol a felek hajlandók megérteni a másik fél igazságait – csak hazaárulókat és fasisztákat, továbbá semmihez sem értő tolvajokat hajlandó látni maga körül. A Tusványos után kijelenthető, hogy az első számú rettegő többé nem Konrád György vagy Tamás Gáspár Miklós, hanem maga Orbán Viktor – az első számú kioktató pedig többé nem Uj Péter vagy Tóta W. Árpád, hanem szintén Orbán Viktor. Egyszerre meg nem értett és üldözött szabadságharcos, valamint a világfolyamatokat folyékonyan olvasó államférfi és győzedelmes tábornok.
Illiberality Tour 2018
Bannon és Yiannopoulos szövetsége Orbánnal egy új Jalta: amint győznek a kultúrbal erői ellen, máris egymás leggyűlöltebb ellenségeivé válnak.
Orbán Viktor megnyerte a polgárháborút: eltanulta a baloldal romlottságát, cinizmusát és minden aljas trükkjét, továbbá feladta a jobboldal valamennyi értékét, hogy mára ne legyen komolyan vehető politikai kihívója.
Orbán Viktorral Magyarországon senki nincs egy súlycsoportban – ellenlábasai ugyanis nem értik, hogy ereje miből fakad: Orbán Viktor a posztmodern világ tébolyával, szélsőségeivel és instabilitásával szemben biztonságot és átélhető világmagyarázatot ad. Ellenfelei valamennyi érvükkel és gesztusukkal abban erősítik meg a magyar társadalmat, hogy Orbán Viktornak igaza van. A koherens ideológiák szétestek, a munkások szociális bujtogatása pedig nem fog működni, ha a ravasz bujtogatók közben olcsó munkaerőt importálnának, akik lenyomnák a béreket. Az emberi egyenlőségről és polgári jogokról előadott szólamok nem lesznek hihetők, amikor a gendertanszékek bizonyos társadalmi csoportoknak épp többletjogokat követelnek. A toleranciáról szóló frázisokat nem könnyű komolyan venni, amikor az előadók egzisztenciákat roppantanak szét, pusztán azért, mert áldozataik másként gondolkodnak, s ezt szóvá merték tenni.
Orbán Viktor sajátos választ ad: a feudalizmust a bulvárral, a legcinikusabb politikai marketinget az európai keresztény értékek védelmével, az alapvető racionalitást a kíméletlen kapzsisággal ötvözi. Csakhogy a magyar társadalom a romlott Danton maffiájával szemben Robespierre megszállottságát, marxista, genderista, piacfundamentalista és ökofasiszta futóbolondok politikai cirkuszát látja – ez pedig így számára egyáltalán nem nehéz dilemma. Még akkor sem, ha valamennyi posztmodern szekta a végső igazsággal házal, ha mindegyik Jézus Krisztusnak láttatja is önmagát. Orbán Viktor racionális: érteni akarja a világot, felmérni a realitásokat, és perspektívát adni a követőinek. Az ellenzéket egyetlen pillanatra sem érdekli a valóság – tagjai azt teszik, amit húsz éve mindig: mindent tagadnak, és mindent elvitatnak, a százszázaléknyi Orbánnal szembe százszázaléknyi Orbán-ellenességet állítanak.
Török Gábor: Ez nem rendszer, nem korszak, ez színtiszta orbánizmus
A történelem ismétli önmagát: a Magyar Nemzet után a Heti Válasz is szamizdat Török Gábor-interjúval búcsúzik.
Az Orbán Viktorra adott helyes válasz nyilvánvalóan nem politikai természetű – hanem szociális és kulturális. Ahogy Ferenc Józsefre és Horthy Miklósra a helyes válaszokat a Nyugat nemzedékei, a népi írók, a polgári radikálisok, a centrumba igyekvő Kéthly Anna és az árkokat betemető Bajcsy-Zsilinszky Endre képezték. Az Orbán Viktor utáni korszaknak új magyar identitás kell – hogy amikor ez a rendszer összeomlik, ne újabb revans és leszámolás következzen, hanem új politikai kultúra, új társadalmi klíma és új közéleti morál. Új valóságélményt, új öntudatot, új víziót kell legyártani – s mindezt úgy, hogy nem holnap akarunk vele választást nyerni, hanem a következő harminc évre társadalmi és kulturális alternatívát nyújtani. Olyat, amely humánus, modern, hazafias és európai.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 12. számában jelent meg, 2018. augusztus 3-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 12. számban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
