Mégsem kapitulált genderügyben az ELTE

Mégsem kapitulált genderügyben az ELTE

Az ELTE épülete (Fotó: Wikimedia Commons)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ELTE közleményben egyértelműsítette hétfőn korábbi álláspontját a „társadalmi nemek tanulmány mesterszak” rendeleti úton való megszüntetésével kapcsolatban, ám továbbra sem kíván ideológiai vagy politikai indíttatású vitákba beszállni.

Mint kiderült az egyetemet közvetlenül meg sem keresték a sajtóban „genderszak”-nak titulált szak megszüntetésével kapcsolatban. Erről csak a Magyar Rektori Konferencia (MRK) közvetítésével szerzett tudomást, mint kiderült, az MRK-n keresztül kérték be a magyar felsőoktatási intézmények álláspontját a tervezett rendeleti szabályozásról.

Az ELTE határozottan és egyértelműen nem ért egyet a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak rendeleti megszüntetésével. Kifogásolják, hogy a megszüntetést nem indokolja a fenntartó, így érdemben nehéz kifogásolni a tervezett intézkedést.

Betiltanák a genderszakot – Bencsik Gábor tiltakozik

A jobboldali értelmiségi holdudvarból kapott kemény kritikát az a rendeletmódosító, amely szerint a jövőben nem indulna képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon.

Az egyetem felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2015-ben benyújtott szakindítási kérelmét a legfőbb hazai tudományos testület, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság pozitívan bírálta el, amelyben a nemzetközileg is kimagasló tudományos és oktatási tevékenység elismeréseként kerülnek a tagok, és ahová minden tudományterület delegál képviselőt.

Az ELTE észrevételei között hangsúlyosan utalt az Alaptörvényre, amely garantálja a felsőoktatás és a tudomány autonómiáját. A vonatkozó cikkely szerint „A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli.” Az ELTE rögzítette, hogy az „előterjesztés, amely érvényes tudományos akkreditáció birtokában, rendeleti úton kíván megszüntetni egy konkrét szakot, sértheti az Alaptörvényt”.

Az egyetem indokolatlanak tartja, hogy szakmai egyeztetés nélkül egy olyan, az összes szakmai szűrőn megfelelt mesterszak kerülne megszüntetésre, amely hosszútávon biztosíthatja olyan szakemberek utánpótlását, akik a férfiak és nők közötti társadalmi viszonyokkal és egyenlőtlenségekkel, így a család és a népesedés kérdésével, mindezek magyarországi és globális gazdasági és kulturális okaival és következményeivel foglalkoznak. A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak társadalomtudományos megközelítésben olyan témákat dolgoz fel az oktatás során, amelyek a férfiak és a nők viszonylatában, a magyar társadalom és a körülöttünk lévő világ akut és megoldásra váró konfliktusai – írják.

A szociológusok támadása csak ürügy

A listázott szociológusokat kérdeztük a kutatói szabadság fontosságáról és a Magyar Tudományos Akadémia jövőjéről.

Az ELTE ilyen példaként említi a gyesről, gyedről a munkaerőpiacra visszatérő nők munkavállalási nehézségeit; a gazdasági válság hatásait a kelet-európai nőkre; a társadalmak elöregedése miatt fellépő gondoskodási krízis hatását a nőkre; a nők és férfiak jövedelme közti különbséget, ami az Eurostat adatai szerint jelenleg 14 százalék Magyarországon; vagy azt a problémát, hogy a friss diplomások között nem találunk olyan képzési területet, ahol a férfiak kezdőbére ne lenne magasabb a nők kezdőbérénél; vagy a halandósági mutatók nemek szerinti eltéréseit és az abban bekövetkezett változásokat.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy az ombudsmanhoz fordul a gender studies betiltása miatt. Mint írta, „ez a lépés is a tanulás, az oktatás és a kutatás szabadságáról szól, innentől kezdve a konkrét célponton innen és túl, mindenki ügye ez”.

A képviselő úgy véli „a 21. századra sok minden megváltozott és a kormánynak ahelyett, hogy letűnt időket akarna hatalmi szóval visszahozni, inkább azon kellene gondolkodni, a változó körülmények között hogyan tudunk a lehető legélhetőbb viszonyokat teremteni a a nők és a férfiak számára. Ehhez azonban olyan tudósokra van szükség, akik magyar szemszögből is avatott ismerői a területnek. Most pont ezt számolnák fel.” Hivatkozott  Orbán Viktor miniszterelnökre is, hogy ő is elismerte, akkor fog több gyerek születni, ha a nőknek van lehetőségük az önmegvalósításra. Márpedig a gendertanulmányok egyik fontos megállapítása az, hogy ott születik több gyerek, ahol a két nem közötti egyenlőtlenség csökken.

Kinyírják a kultúrát?

A magyar kulturális (és részben a tudományos) élet nem kormánypárti fősodrára rátámadók vállalkozásának sikere hosszabb távon szinte bizonyosan kudarcra ítéltetett.

„Én anno családszociológiából doktoráltam és ennek kapcsán hallgattam társadalmi nemekkel kapcsolatos előadásokat, és bizton állíthatom, nincs szükség a kormánynak ördögűzőket hívni és romlást kiáltani. Évtizedek óta teljes egyetértés van abban, milyen célzott eszközökkel tudjuk a demográfiai válságot leküzdeni, ezek megvalósításában kellene inkább jeleskedni és nem egyetemeket vegzálni” – írja bejegyzésében a képviselő.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.