HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Segített a rá...

Segített a rászorulókon, hát feljelentették a csépai atyát

HIRDETÉS

A csépai asszony csak törölgette a verítékét és ahogy a helyi atyáról, meg az adományairól beszélt, rendre beleszőtt a mondanivalójába egy szót. Azt, hogy fain. Ez a cigány eredetű kifejezés körülbelül annyit tesz, hogy remek. Csakhogy ebben a Bács-Kiskun megye szegletében meghúzódó kis faluban a közfoglalkoztatott, vagy ahogy ő mondja „tanácsi munkán” lévő asszony elmondása szerint az atyán kívül semmi más nem fain.
– Nagy a szegénység, a fiatalok meg… – mondja elhalkulva, és közben körbenéz.
– Drogoznak?
– Fú, nagyon. Múltkor is bevittek egyet.
– A rendőrségre?
– Nem, a kórházba! Olyan rosszul lett.

HIRDETÉS

Szóval Csépán a helyzet tényleg nem fain, sőt az asszony szerint egyenesen brutális, mert hát szinte mindenki rászorul az „atya” adományaira. Még ő is, kapott tőle joghurtot meg fát télire. Így aztán elképzelni sem tudja, kik jelentették fel Antal Andrást, a csépai diakónust, mert állítólag lejárt szavatosságú élelmiszert osztott szét a falubeli rászorulók között. A feljelentés nyomán házkutatást is tartottak a parókián, és mivel a szerpap nem tartózkodott otthon, a kántorral nyittatták ki a raktárhelyiséget, ahol aztán semmi olyasmit nem találtak, aminek lejárt volna a szavatossága.

Háttérben a csépai templom (Fotó: Magyar Hang)

– Csak irigységből csinálhatták. Olyasvalaki, akinek valamiért nem maradt most semmi az adakozásnál, vagy csak egyszerűen többet szeretett volna kapni, mint amennyi jutott neki – fejti ki az asszony. Véleményével nincs egyedül: Csépa al- és felvégén mindenki az irigységre gyanakszik; még tippje sem volt senkinek az alig kétezer lelkes faluban, ki fordulhatott a hatóságokhoz.

Annak a három közmunkásnak sem, aki a kissé megkopott „Haza és Haladás 1848–1998” feliratú obeliszk tövében nyírja a füvet. Percekig sorolják, mi mindent kaptak az atyától: még csirkecombot és húst is, és soha egyiknek sem volt semmi baja.

HIRDETÉS

– Marhahúst is! – lelkendezik egyikük, szavait nyomatékosítandó magasba emeli a fűnyíró rozsdásodó pengéjét.
– Olyan előfordult, hogy csak száraz kenyere volt már, és akkor azt olyannak adta, akiről tudta, van otthon jószága. De hát ezért feljelenteni?! – háborodik fel egy asszony.

Közmunkás persze ő is, azt mondja ezen kívül nem nagyon van más munka Csépán, és környékén. Páran eljárnak a kecskeméti Mercedes-gyárba, a többieknek pedig marad az idénymunka, a fóliázás. Azaz nyolc-tíz óra hajlongás ötven fokban, ötezres, zsebbe kapott napidíjért.
– Hát, ez nem egy biztos alap…
– Na de most, uram, mi biztos ebben a világban?! Mondja meg!

Tóni atya: Egy pap nem teheti meg, hogy bezárkózik a templomba

Michels Antal, akit a Józsefvárosban a hajléktalanok papjaként ismernek, mesélt nekünk Kádár kedvenc ételéről, a roma misszióról és a velünk élő migránsokról is.

Felelet helyet megvizsgáljuk még egyszer az obeliszket: tényleg az van-e ráírva, hogy „Haza és Haladás 1848–1998”. Tényleg az. Közben helyére kerül a rozsdás penge is, felbúg a fűnyíró.

Átellenben, a focipálya tövében színes forgatag és kínai textilfesték szaga csábít. A vásárlókkal beszélgetünk, mert az árusok csépaiak ugyan, de annyit utaznak portékáikkal, hogy nincs idejük tisztába kerülni a helyi ügyekkel.

– Ide hallgasson már, jó ember, ha lejárt ételt adott volna az atya a helyieknek, akkor rosszul kéne legyen a fél falu! – okít ki egy idős asszony. Indulatát jelzi, beszéd közben erővel tuszkolja a frissen vásárolt ruhadarabot a retiküljébe.
– Miért, rászoruló a fél falu?
– Így nem mondanám, de ha őszintén beszélünk, akkor bevallhatom, én olyan középréteg vagyok… De nem jönne rosszul, ha kapnék néha valamit ingyen. Nem utasítanám el. Érti?
– Mi is örültünk neki, amikor kaptunk – veti oda egy atlétás férfi. Felkarján jókora tetoválás, kereszttel.
– Nem tudok én semmi rosszat mondani az atyára, pedig én a vallásom miatt be sem léphetek a plébániára. Jehova tanúja vagyok.

HIRDETÉS

Szó szót követ, és amilyen erővel és gyorsan került be a ruha a táskába, oly szelíden, mégis hirtelen kerül ki a kisegyház szórólapja.

Antal András mozdulatai is ilyen szelíden határozottak, amikor tenyéréllel húz az asztalon, amely mellett beszélgetünk. A csépai diakónus azt illusztrálja kézmozdulataival, hogy az egyházi szerepvállalásban ugyanolyan fontos a misézés, az áldoztatás, és a szeretet közvetítése „a tevékenység által”. Utóbbi alatt többek között az adományozást érti, ami miatt feljelentették. (A diakónus áldozásra még fel nem szentelt szerpap, feladata közreműködni az istentiszteleten és a szegények szolgálata).

– E nélkül olyan lenne a munkám, mintha a sebésznek azt mondanák, hogy gyógyíthatsz, de nem használhatsz hozzá szikét, mert az mégis csak árt a betegnek, amikor megvágod vele – mondja. Úgy véli, az isteni és a világi törvények közül neki egyértelműen az előbbit kell követnie. Örülne persze, ha össze lehetne hangolni a kétfajta előírást, amit nem tart lehetetlennek. – Kezdetnek például nem lenne rossz, ha felhívnának a kormányhivataltól és elmondanák, hogy nem találtak semmi olyasmit a parókia raktárában, aminek lejárt a szavatossága. Innen indulhatnánk, utána megbeszélhetnénk a többit.

Például azt, hogy tiszteletben kellene tartani azoknak a szegény embereknek az érzéseit, akik a szégyenüket legyűrve rávették magukat, hogy segítséget kérjenek. Ők azért sétálnak el a diakónushoz, hogy kenyeret kérjenek, mert hetek óta nem ettek. És mivel Csépán ez egyáltalán nem ritka, Antal András a faluba kerüléskor el is törölte az egyházadót. Nem kér pénzt a temetésért sem, és a ministránsok sem járnak körbe a misén adományt gyűjteni.

– Ferenc pápa azt mondta, hogy az egyház feladata a szolgálat, nem a szolgáltatás – magyarázza. Beszélgetésünk során szinte mindig a pápától vagy a Bibliából idéz. – A Szentatya nem véletlenül mondta, hogy bárányszagúnak kell lennünk nekünk is. Mert mi is akkor értjük és éljük meg például a hőségben a templom hűsét, ha magunk is kint vagyunk a mezőn robotolókkal. Így ők is szívesebben jönnek be, mint ha csak úgy hívogatnám őket, el sem mozdulva az oltártól.

Hogy ez mennyire így van, mutatják a számok is: Antal András két esztendő alatt megháromszorozta a rendszeres templomba járók számát. Ha pedig a szükség úgy hozza, ő is sült sündisznót eszik a rászoruló cigány hívekkel.
– Milyen ízű a sült sün?
– Borzalmas. Ellentétben azzal a gulyáslevessel vagy töltött káposztával, amit egy kilencgyerekes cigány asszonytól kaptunk hálából.

A diakónus nem tartja rendkívülinek az ilyet, úgy véli, tulajdonképpen ekkor ér össze a valóság és az, ami a Bibliában is áll.
– Az egyik oldalon ott van, hogy „kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek”, a másikon pedig azok a példabeszédek, amelyek azt támasztják alá, hogy akik adnak, azoknak sosem lesz kevesebb, hanem ők lesznek többek ezáltal.

HIRDETÉS

Persze ez nem olyan könnyű, mint ahogy elsőre hangzik, de Antal András nem izgul: vatikáni útjainak egyikén Ferenc pápa azt mondta neki, hogy a krisztusi út göröngyös. Ha esetleg úgy érezzük, minden simán megy, akkor bizony meg kell vizsgálni, valóban a krisztusi úton vagyunk-e.

De Csépán – csakhogy a bibliai példánál maradjunk – nemcsak „halat osztanak, készül már a háló is”. Ez a már majdnem kész Betánia ház, ahol szeptembertől többek között felnőttoktatás zajlik majd. Mosni, főzni, takarítani tanítják, vagyis az életre készítik fel a csépaiakat.

– Lesz mosógépünk is, és akinek otthon mondjuk kikapcsolták az áramot, vagy nincs pénze mosóporra – mert sokszor nincs egyébként –, annak kimosunk. Amikor pedig már van újra áram a házában, akkor inkább odaadjuk a mosóport. És így tovább, szépen lassan.

A csépai templom közelében élő Szalai Gusztávné Rita azonban már most aggódik. Egyrészt a tél miatt: egy vihar megrongálta a házát, és a biztosító nem fizet. Gerincbántalmai ellenére ő is dolgozik, de neki is csupán idénymunka jutott, abból pedig nem tud félretenni a tetőre.

– Már arra is gondoltam, írok az Igazságügyi Minisztériumnak – mondja kétségbeesve. Aztán persze szóba kerül az „atya” is. – Ilyen papja nem volt Csépának, már nem is tudom, mióta. Még a cigányokat is beengedi a templomba. Az előző kitiltott minket. És mindenkinek ad ám! Magyarnak, cigánynak ugyanúgy, aki csak bemegy hozzá.

Rita még attól is tart, hogy a feljelentés elveszi a diakónus kedvét az adományozástól. Szavait vészjóslóan festi alá a templom riasztójának monoton pittyegése. Mi valahogy mégsem nyugtalankodunk. Nem csak azért, mert a riasztó valószínűleg teljesen felesleges. A csépai templom kapuja ugyanis tárva nyitva.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 10. számában jelent meg, 2018. július 20-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! 

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Tompos Ádám
Tompos Ádám
„Az igazság odaát, a valóság odakint van”

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,672lájkolóTetszik
2,805követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Felhagyhat a parlamenti balhézással az ellenzék

Rendbontás helyett a kormányképes erőként való megjelenésre helyeznék a hangsúlyt a jövőben az ellenzéki pártok. A független képviselők maradnának a radikális hangnemnél.