Kereszt került a Parlamentre – az államalapítás ünnepe képekben

Felvonják a nemzeti lobogót az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával kezdődött idén is az augusztus 20-ai állami ünnep. A Kossuth téri ceremónián Áder János mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők vettek vett. A ceremónia érdekessége, hogy az eddig is ott lobogó magyar és a székely zászló mellett a főhomlokzat két nagy ablakából olyan piros zászló lógott, amelyen a kereszt szerepelt. A nemzeti lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le esküjüket.

Hirdetés

Áder János ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte. Márai Sándor szavaira emlékeztetett: „Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni”. Az államfő a honvédekhez szólva azt mondta: hazánk békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánk Szent Istvántól „magyar szívet és európai lelkiismeretet kapott”, első királyunk tudta, hogy a béke megtartásának feltétele a nyugati civilizáció megőrzésében rejlik. Benne összetartozott a hazafiság és az európaiság, „magyar öntudata sosem kelt harcra európai szellemével” – fogalmazott az államfő, emlékeztetve: az államalapító az istenhite mellett az ahhoz tartozó nyugati keresztény műveltséget is vallotta, ahogy az európai népek egymásra utaltságát, a kölcsönös tisztelet erejét is.

És bár az ország sosem feledi a bűnöket – amelyek közül a köztársasági elnök Radnóti Miklós, Salkaházi Sára és Szerb Antal meggyilkolását, vagy a dunabogdányi svábok kitelepítését, az ÁVO tevékenységét és az ’56-os megtorlást emelte ki –, Magyarország újra és újra igent mondott a félelem nélküli életre, az emberi méltóságra, a szabad vallásgyakorlásra, a munkához való jogra, az igazságosságra – hangsúlyozta. „Ez a Magyarország a 20. század végén ismét igent mondott egykori önmagára”, igent a Szent István-i hazára és Európára – fűzte hozzá.

Áder János beszédét követően vízi és légi parádét tartottak a Parlamentnél a Dunán és a folyó felett. A központi programok között idén is volt parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, emellett a budai Várban programokkal, koncertekkel várták az ünneplőket. A köztársasági elnök a Sándor-palotában átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetést. Idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át, aki – a köztársasági elnök szavai szerint – egész életében arra keresett választ, hogy az ember legszemélyesebb döntése, a családalapítás, gyermekvállalás miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.

Hirdetés

Délután a szokásokhoz híven megrendezték a Szent Jobb-körmenetet. Az ünnepi programokat pedig az esti tűzijáték zárta a fővárosban.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei esküt tesznek az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren (MTI Fotó: Illyés Tibor)
A magyar légierõ Mi-17 típusú helikopterei a Duna felett a vízi és légi parádén (MTI Fotó: Lakatos Péter)
Demény Pál György (Paul Demeny) demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külsõ tagja, a University of Hawaii volt professzora, a New York-i Népesedési Tanács (Population Council) volt tudományos fõmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt fõszerkesztõje (k) fogadja a gratulációt, miután átvette a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet Áder János köztársasági elnöktõl (j) a Sándor-palotában (MTI Fotó: Mohai Balázs)
A Szent Korona, mögötte látogatók a Parlamentben (MTI Fotó: Kovács Tamás)
Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (j2) megáldja a Szent Jobb erekléyt a nemzeti ünnepen tartott szentmisén a Szent István-bazilika elõtt (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Katonai díszõrök vonulnak a Szent Jobb ereklyével az államalapítás ünnepén, Szent István napján tartott Szent Jobb-körmeneten a Szent István-bazilika elõtt (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Tûzijáték a Duna felett Budapesten (MTI Fotó: Kovács Tamás)

(MTI)