A háziorvosoktól vesznek el pénzt halottszállításra

Fotó: Freeimages.com

Gyorssegélyt küld a kormány a gyermekorvosi ellátásba, erre a célra 1,25 milliárd forint átcsoportosítását készítették elő – derül ki a lapunk által megismert rendeletmódosítási tervezetből, ami a napokban került fel a kormányzati portálra. A pluszpénzt az összevont szakellátásban használhatják fel, a tervezethez csatolt hatásvizsgálati lap szerint a pluszpénzből „a gyermekellátás szorzóját 10 százalékkal emelik meg”. Ezzel a kormány lényegében elismerte: alultervezték az erre szánt költségkeretet. Súlyos forráshiány a jelek szerint leginkább a beteg- és halottszállítás területén tapasztalható: erre is 1,25 milliárd forintot csoportosítanak át. Az átcsoportosításoknak azonban kárvallottja is van: a háziorvosi és a háziorvosi ügyeleti ellátás, a kormány összesen 2,5 milliárd forintot von el innen. Állítják, ez nem rengeti meg az ellátást, mivel a maradék elég a biztonságos működésre.

Hirdetés

Kincses Gyula szakpolitikus, korábbi egészségügyi államtitkár szerint a tervezet illeszkedik az Orbán-kormány legújabb gyakorlatába, miszerint nem pluszpénzt tesznek az egészségügybe más ágazatból vagy a tartalékból, hanem „házon belül” csoportosítanak át. A kórházak növekvő adósságát említette példaként, amely ugyan ismét hízik, ám a kormány a korábbi gyakorlattól eltérően nem annak átvállalásában gondolkodik, hanem kancellárokat akar kivezényelni az intézményekhez, akár már kora ősszel. A kormány ezzel a gyakorlattal azt üzeni – fogalmazott Kincses Gyula –, hogy a rendszerbe rakott pénz elég, de a felelősök rosszul költik el.

A kórházigazgatóknak is hadat üzent a NER

Az alulfinanszírozottság teszi működésképtelenné az egészségügyi rendszert – vélik a Magyar Hangnak nyilatkozó szakértők.

– Az egészségügyi alapellátás bajban van, abból nem pénzt kellene kivonni, hanem hozzátenni. Viszont a gyermek-alapellátásban még nagyobb a baj. Itt a legidősebb az orvosok korátlaga. Azt kellene eldönteni, hogy mi a cél a gyermekgyógyászattal: megerősíteni az alapellátást és például csoportpraxisokat létrehozva abban elhelyezni a gyermekellátást, majd komplett ellátást nyújtani, vagy lemondani a gyermek-alapellátásról, és a szakellátást megerősíteni. De erről egyeztetni kellene, és nem annak alapján dönteni az átcsoportosításról, hogy éppen hol mutatkozik némi többlet. Mert azt gondolom, a háziorvosi keretből elvett pénz csak a törzskartonok bevezetésének elhalasztása miatt szabadulhatott fel – magyarázta a korábbi államtitkár, hozzátéve, hogy ettől ugyan nem csökken a háziorvosok jövedelme, de nőni sem fog, pedig erre nagy szükség lenne. Ez azért probléma, mert – mint arról a 168 Óra beszámolt – már elérte a 320-at a betöltetlen, illetve a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma, vagyis a háziorvosi praxis egyre kevésbé vonzó a szakemberek számára.

A szakpolitikus a beteg és halottszállító alrendszer kisegítését a kórboncnoki helyek számának csökkenésével magyarázta. Mert – hívta fel a figyelmet – ez is hiányszakma, ahol sok a munka, hálapénz sincs, és magánpraxisban sem lehet folytatni. Ezért messze kell szállítani a halottakat, a hosszabb út pedig több pénzbe kerül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én.

Hirdetés

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.