Magyar Nemzet 80: A magunk útján

A Magyar Nemzet első számának címlapja (1938. augusztus 25.)

Élőnek vagy halottnak a születésnapját ünnepeljük? Mitől élő vagy halott egy újság? A hagyományai éltetik? Netán attól él, hogy nevében, de igazi hagyományaitól merőben idegen tartalommal feltámasztják? A kérdéseket a rohanó idő kényszeríti ki belőlünk. A jubileumi esztendejébe lépő Magyar Nemzetet az április választás után tulajdonosa részben rejtélyes okok miatt bezárta. Hogy döntésének mi állt a hátterében, hogy kényszerből cselekedett-e, kötött-e nem egészen önként bármiféle háttér-megállapodást a hatalom kapcsolt részeivel, azt nem tudjuk, legfeljebb sejtjük. A lap újságírói a bezárás pillanatától kezdve azt érzékelhették, hogy titkos folyamat zajlik a háttérben, színjátékot látnak, olyan erők viharoznak át rajtuk, amelyekkel szemben esélyük sem lenne megküzdeni. A Magyar Nemzetet az akkori kísérletek ellenére ezért sem lehetett feltámasztani. Májusban viszont megszületett a Magyar Hang, az elnémított Magyar Nemzet folytatása.

Hirdetés

Felfogásunk, hitvallásunk azonos Pethő Sándor nyolcvan évvel ezelőtti szavaival: „Azt tartom, hogy azokban a zord, válságos s nem csekély veszélyekkel járó időkben, mint aminőket élünk, semmire sincs égetőbb és nagyobb szüksége ennek a szegény, meghajszolt, megzavart, elgyávult magyar társadalomnak, mint a független lelkiismeret bátor és bátorító hangjára…” A szomorú-felemás ünnepen meghökkentő pontossággal jellemzik mai helyzetünket az elsárgult lapokról elénk lépő gondolatok: „Tisztában vagyunk vele, hogy egy nemzetet gyakran saját vak ösztönei ellen is kell vezetni. A nép szava csak a forradalmi ideológiák mámorvilágában volt Isten szava.

A Magyar Nemzet szelleme tovább él

Szeretett lapunk, a Magyar Nemzet nyolcvanéves korában megszűnt. De csak a teste halt meg. Keressenek, olvassanak minket!

Olyan időkben azonban, mint aminőket ma élünk, ezekből az ideológiai vagy frazeológiai tivornyákból sokkal inkább kihallatszik a mob üvöltése, mintsem a szeráfi hang. A Szentlélek nem a csőcselék dúlt obskurantizmusában lakik, hanem a vezető értelmiség elitjének világosságában.”

Magyar Nemzet 80

Nyolcvan éve, 1938. augusztus 25-én jelent meg a Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet első száma. Erre emlékezünk szombaton.

Pethő Sándor annak idején a középosztályt megszólító, a világhelyzet összefüggéseit igényesen elemző, helyzetünket a külpolitika fénytörésében bemutató magyar világlapnak gondolta el a Magyar Nemzetet. Noha a külvilág hírei, az ehhez kötődő nívós publicisztikai elemzés fennállása alatt többnyire meghatározó vonása volt a lapnak, a viharos történelmi fordulatok – a második világháború, a szovjet megszállás – megakadályozták az eredeti elképzelések megvalósítását.

A Magyar Nemzet az elmúlt 80 év nagy részében olyan körülmények között volt kénytelen működni, amikor az országban vagy korlátozták a sajtószabadságot vagy egyáltalán nem – legfeljebb a kiskapukat megtalálva – lehetett a hivatalostól eltérő nézeteket hangoztatni. Az újság ezt rendszeresen megtette, ami e tekintetben páratlan a hazai sajtótörténetben. A háború alatt a negyvenes években rendkívül bátran, a „becsempészett őszinte mellékmondatok” legváltozatosabb formáit használva tartotta a lelket egyre bővülő, a hitleri hadigépezet, a náci hatalom bukását váró olvasótáborában. A szovjet megszállás kezdetétől, amíg lehetett – 1948 tavaszáig – ugyanilyen céltudatosan küzdött minden eszközével a kommunista diktatúra kiépülése ellen. A későbbiekben is – néhány rövid és nem túl dicsőséges időszaktól eltekintve – a pártsajtóhoz képest meglévő mássága, a nyomaiban a letűnt polgári világot idéző stílusa, hangvétele emelte ki a a szocializmus médiavilágából, tette érdekessé olvasói előtt.

Jelenet az Utószezon című filmből (Fotó: Domonkos Sándor)

A szabadsághiányos időkben a Magyar Nemzet képes volt megszólítani a társadalom legkülönbözőbb felfogású rendszerkritikus rétegeit. 1990-ben azonban a lap új helyzettel szembesült. A szabadságjogok olyan mértékben váltak hirtelen hétköznapjaink részévé, ahogy – néhány átmeneti időszakot, például ötvenhatot nem számítva – még soha. A körülöttünk lévő világ egyre inkább polarizálódott. Ugyanakkor egészen eltérő világnézetű, a baloldali, a polgári radikalizmussal keveredő liberális gondolkodású, a népi-nemzeti irányzathoz közel álló, a kereszténydemokrata felfogású olvasók érezték továbbra is egyként magukénak a Magyar Nemzetet. Mindenki olyan lapra vágyott azonban, ami az ő nézeteit képviseli, abból kiindulva elemzi a hazai és a világhelyzetet, egyúttal az ő nevében is polemizál.

A magyar társadalomhoz

Negyedfél hónapi kényszerpihenő némasága után ismét megjelenünk és megszólalunk a magyar nyilvánosság arcvonala előtt. Negyedfél hónappal ezelőtt összeomlott alattunk az a szószék, amelyet tizennyolc esztendővel azelőtt a magyar közélet legtiszteltebb alakjai élükön a második Andrássyval építettek a magyar gondolat el nem múló evangéliumának hirdetésére.

Az adott körülmények között nem is történhetett más, mint ami a kilencvenes években bekövetkezett. A lap alapvetően befogadó attitűdjére, fórum-jellegére az egyre inkább eldurvuló politikai helyzetben az olvasók többsége már nem volt kíváncsi. Egy magát középre pozicionáló újságnak az adott körülmények között nem sok esélye maradt a túlélésre. A társadalmi folyamatok egyébként a szerkesztőséget is érintették: a korábban meglévő kohézió lassanként elpárolgott, egymástól egyre távolabb kerülő, olykor a beszélőviszonyt is megszakító munkatársak készítették a lapot.

A Magyar Nemzet lépéskényszerbe került. Hogy a lap a kilencvenes évek közepén jobbra lépett, logikusan következett a hagyományból, az 1938-ban megszülető újság eredendő konzervativizmusából, progresszív katolikus irányzatából, keresztény humanizmusából, a nemzeti ügyek iránti szoros elkötelezettségből és kezdetektől meglévő, idővel markánsabbá váló mérsékelt liberalizmusából. Kétségtelen, hogy a Magyar Nemzet rendelkezett baloldali vonásokkal is, illetve olyan attribútumokkal, amelyek miatt mérsékelt jobboldalisága bizonyos korokban (például a második világháború idején) inkább baloldaliságnak hatott. A tisztességére, eleganciájára továbbra is kényes újság újjászületését, megerősödését azonban a politikai beavatkozások, a sorozatos tulajdonosváltások megakadályozták.

Szeressük a G-napot

Ha Simicska Lajos nem rúgja össze a port Orbán Viktorral, szegényebbek lennénk három év sajtószabadsággal.

Az ezredfordulót követően a lap hagyományos függetlensége súlyos, szinte végzetes sérülést szenvedett. A Napi Magyarországgal való 2000-es egyesítés bár hozott eredményeket, a nyomában megszületett új, határozottan jobboldali (de a szélsőjobbtól távol álló) Magyar Nemzet idővel szembekerült tradícióival, legmarkánsabban talán a 2010 és 2015 közötti időszakban. A Magyar Nemzet olyan szorosan és olyan megalázó módon kötődött egyetlen párthoz, a Fideszhez, ami történetében példa nélkül álló. Igaz, látszólag hasonló helyzet adódott korábban is. A Balogh páter vezette Független Magyar Demokrata Párttal fennálló kétéves kapcsolat 1947 és 1949 között azonban sokkal inkább jelentett kölcsönösségen alapuló viszonyt, hiszen a párt anyagi alapjait részben a Magyar Nemzet hirdetési bevételei adták, Hegedűs Gyula főszerkesztő és Parragi György főmunkatárs pedig jóval korábban lettek a lap meghatározó alakjai, minthogy a Balogh-párt reprezentánsaivá váltak volna.

A 2010 és 2015 közötti korszakot meghatározó, kézivezérléshez hasonló helyzet csupán a kommunista rendszer (médiaszempontból is) legnehezebb éveiben volt jellemző a Magyar Nemzetre. A Liszkay Gábor-féle lapvezetés egyre látványosabban és cinikusabban vette semmibe azt az eredendően Magyar Nemzet-es alapállásnak tekinthető, számunkra fontos, morális parancsnak is beillő Pethő Sándor-i útmutatást, hogy „szellemünk kifejtésének e lap hasábjain nincs más korlátja, mint tulajdon lelkiismeretünk, tehetségünk és meggyőződésünk”. Ezzel együtt visszatértek a másik, az újság történetében nem szervesen létező, jóval soványabb kényszerhagyományhoz, a pártossághoz. Volt, aki ezt kevésbé érzékelte, hiszen nem foglalkozott politikával; mások a saját eszközeikkel próbáltak fellépni ellene. A remény, hogy a tendencia megfordul egyre távolabbinak tűnt. A rideg, gyárszerű körülmények között élő szerkesztőségben – mint utóbb kiderült – többen fontolgatták a távozást.

Szerető Szabolcs először a G-napról

Mi is történt 2015. február 6-án, illetve utána?

A G-napként elhíresült, csúfondáros eseményekben bővelkedő 2015. február 6-át, Liszkay Gáborék távozását, a Fidesz egyre elviselhetetlenebb gyámkodásának megszűnését az akkorra már politikailag erősen polarizálódott szerkesztőség többsége megszabadulásként érte meg. A korábbi évek nyomasztó, kedélytelen légköre hirtelen felengedett. Akinek más volt a felfogása, nyugodtan távozhatott, el senkit nem bocsátottak. A lapnál minden minket sújtó nehézség ellenére a 2015 és 2018 közötti három évben különleges, mondhatni kegyelmi állapot uralkodott. A Magyar Nemzet visszatért mérsékelt konzervatív-liberális tradícióihoz, tekintélye megnövekedett, a lap pedig idővel a magyar sajtószabadság egyik utolsó zászlóshajójává lett. Egyre többen vették kezükbe azok is, akik a korábbi időszakban legfeljebb a szombati Magazint olvasták. Mindez annak is köszönhető, hogy a szabadságot egyre inkább korlátozó hatalommal való szembenállás közelebb hozta egymáshoz azokat, akik korábban a barikád ellentétes oldalán álltak.

A nyár közepe óta egyre gyakrabban kaptak lábra hírek arról, hogy a Simicska Lajos által eladott Magyar Nemzet az alapítás 80. évfordulóján, augusztus 25-én Liszkay Gábor védőernyője alatt újraindul. Különösebb illúzióink e tekintetben nincsenek. Pontosan tudjuk, hogy a lapot jogilag megszerzőknek hatalmában áll egy, nem a Pethő Sándor-i múlt, hanem a Liszkay Gábor-féle „hagyomány” szellemében a 2015 előttinél jóval durvább, a mai kormánysajtó revolverstílusára áthangolva mesterségesen újraéleszteni a lapot. Törvény adta joguk a Magyar Nemzet címbetűi alatt például a Magyar Idők szellemiségét meghonosítani.

Hirdetés

Az idei zavaros-viharos tavaszon mi, a szabad Magyar Nemzet munkatársai úgy gondoltuk, hogy egy lap, jelesül a Magyar Nemzet akkor él tovább, ha szellemét, (szélsőséges korokban baloldalinak tűnő mérsékelt jobboldali) tradícióit új lapba mentjük át. Sikerült, dacolva a minket sújtó igazságtalansággal megmaradtunk. A Pethő Sándor alapította Magyar Nemzet él, most Magyar Hangnak hívják. A fiatal, független újság munkatársaiként mi sem mondhatunk mást, mint az 1938. augusztus 25-én, nem sokkal éjfél után a Globus nyomdában az első számot kezében tartó, Vergiliust idéző Pethő Sándor: „Hoc opus, hic labor est”. Ez a feladat, ez a küzdelem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.