Úgy néz ki, „hősi halott” lettem – a teljes interjú

Szöllősi Györgyi és D. Bányász Gergő (Fotó: Magyar Hang)

Magyarországon megszűnt a közszolgálatiság, eltűntek a határok a hír és a vélemény között, a megmondóemberek úgy tesznek, mintha újságírók lennének. A Hír Tv nemrégiben elbocsátott két ismert munkatársával az elveszett nézőkről, skatulyázásról és a kiskertbe való visszavonulásról is beszélgettünk. A teljes interjú.

Hirdetés

– Györgyi, azt nyilatkoztad nemrég, ha két névre tippelhettél volna, akiket első körben elküldenek a Hír Tv-től, akkor az egyik a tiéd lenne.
Szöllősi Györgyi: A másik meg a Gergőé. Ezt akkor nem akartam hozzátenni, de igazából nem lepődtünk meg. Ha egyre fogy körülötted a levegő, és kezded feleslegesnek érezni magad, az jelez valamit.

D. Bányász Gergő: Egymás után szűntek meg a műsoraink, nem volt nehéz rájönni, mi lehet a vége.

Sz. Gy.: Mindezt a kampány közepén. Ennek van üzenetértéke. Ha valamikor, akkor nem ebben az időszakban szüntetsz meg egy közéleti műsort.

D. B. G.: Csak a válás időpontja volt kérdéses, illetve az, ki lép előbb, hogy mi megyünk vagy minket küldenek. A szüleim otthon azt tanították, hogy meccs közben nem hagyhatom el a társaimat, még akkor sem, ha csapatkapitányként a cserepadon kell ülnöm, és akkor sem, ha kis túlzással az újságból tudom meg: újra áttettek a tartalékok közé. Az tehát adott volt, hogy április 8-áig, a választások napjáig maradok.

– Mégis mi lehetett a ti háttérbe szorításotoknak az oka? Akkor még nem érkezett meg az új vezetőség, nem volt szó a tévé eladásáról…
D. B. G.: Sok mindenről volt szó, emellett sok mindenről hallgattak – ami beszédes volt… És hogy miért szorítottak minket háttérbe? Mert nincs ránk, illetve arra, amit csináltunk szükség. Magyarországon a közszolgálatiság megszűnt, így már azok sem kellettek, akik csinálták. Egy biztos, nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy a választási műsort otthon néztem. Ez utoljára 1990-ben fordult elő…

Sz. Gy.: Dettó. Mi erről igazából nem tudunk semmit, de egyre nehezítettebb lett a pálya, egyre több volt a feszültség. Amikor megszűnt a Newsroom, két vezetővel is beszéltem arról, hogyan tovább, mert lehet, hogy mennék, mert úgy érzem, nincs szükség a munkámra. Az igazi csalódást az okozta, hogy erre mindig az volt a válasz, hogy ne, ne, dehogyis, szükség van rám, dolgozhatunk, minden műsorunk újraindul a választások után, a csatorna működése biztosítva van 2022-ig.

– A feszültség honnan eredt?
D. B. G.: A közvetlen kollégák között nem volt feszültség.

Sz. Gy.: Az biztos. De a másik esti műsorral való versengés már érezhető volt. Ebben a Gergő villámhárítóként szerepelt, biztos többet tud, mint ami eljutott hozzánk.

D. B. G.: Szerintem nem versenyezni kellett volna az esti sávban egymással, hanem együttműködni. Nem sikerült megugranunk, ami egyenesen vezetett a ledarálásunkhoz. Bár ez csak apró szelete az utolsó egy évnek. Ha most visszatekintek, azt tudom mondani, nagyon jó kollégákkal voltunk körülvéve. Ennek a sok kiváló embernek az elvesztése fáj legjobban.

Sz. Gy.: Egyáltalán nem működött a kommunikáció lefelé. Nem is tudom, ha az adásszerkesztőtől nem tudjuk meg, hogy nincs már például Lapzárta, akkor bemegyek, hogy levezessem? Végső soron szétesett egy iszonyatosan jó szerkesztőség.

Prés alatt – Magyar Hang

Akik hivatásuknak tekintik az újságírást nem tehetnek mást, mint folytatják a munkát, jó lelkiismerettel, napról napra.

– Gergő, te azt is mondtad, lehet, hogy mindaz, amit kívülről láttunk vagy gondoltunk, nem volt igaz. Mire gondoltál? Jóval korábban megszülettek bizonyos döntések?
D. B. G.: Össze lehet rakni egy képet, bár igazából már mindegy. Az olyan jellegű műsorokra, amilyeneket a Hír Tv-ben mi készítettünk, ahogy már mondtam, nincs szükség. Lehet, hogy megint áltatom magam, de talán nem velünk volt baj, hanem azzal, amit csináltunk. A nézők többsége ugyanis most nem kérdéseket vár, hanem véleményeket. Nem elemzéseket, hanem kész termékeket akar. És mivel nagyon nehéz kiigazodni a mai világban, nem gondolatokat, hanem iránymutatást szeretne.

– 2016-ban még hittél a közszolgálatiság jövőjében? Akkor nyilatkoztad azt egy interjúban, hogy az az igazi közszolgálat, ahol mindenki megszólalhat, akinek érdemi, hírértékű mondanivalója van.
D. B. G.: Most is hiszek a közszolgálatiságban. Nagyon remélem, nem én változtam, hanem „csak” a környezetem. Sajnos ma már ott tart a szakmánk, hogy miközben sokan a sajtószabadságról vitatkoznak, nem veszik észre, már igazán az a kérdés: van-e egyáltalán sajtó Magyarországon.

– A közszolgálatinak nevezett felületek nem látják el feladatukat, a magánkézben lévő csatornáknál viszont mindig előkerül az a fránya fogalom, hogy nézettség. Merthogy, legalábbis elvben, és most szándékosan naiv leszek, ebből élnek a kereskedelmi médiumok…
D. B. G.: De csak elvben, merthogy a Hír Tv sem a G-nap előtt, sem a G-nap után, és most sem a piacról él és élt. Igazán érdemi különbség nincs abban, hogy egy hírháttérműsort harminchét- vagy ötvenegyezren néznek. Ha hatszázezren néznék, mint annak idején a köztévét este, az más eset lenne. Azonban ilyen számokról ma már sehol sincsen szó. Vagyis a hírtelevíziózás esetében nincs értelme mindenek előtt a nézettségre hivatkozni.

Sz. Gy.: Sokszor szembesültünk azzal, hogy a nézettséggel érvelnek. A végén már kéthetente változott, éppen milyen vonalat kell erősítsünk, mert azt nézik jobban. Nem hiszem, hogy ezen múlt bármi. Hozzá kell tenni, két éven át tényleg a legnagyobb szabadságban dolgoztunk, semmilyen irányból nem hatottak ránk. Egyetlen kényszerhelyzet az volt, hogy a fideszes politikus nem jött hozzánk, de arról meg nem mi tehettünk.

– A bojkott mennyire öli meg ezt a műfajt, mekkora veszteséget okozott, hogy a kormánypárti döntéshozók nem a Hír Tv-be jártak be bejelenteni vagy elmagyarázni a nagy döntéseket?
Sz. Gy.: Megnehezíti a helyzetet, de meg semmiképpen sem öli a műfajt a bojkott, ha ezt állítanám, le is nulláznám az elmúlt két-három évet. A helyzettel nem tudtunk mit kezdeni, szakértői gárdával próbáltuk pótolni a döntéshozók hiányát. Igaz, ahogy telt az idő, egyre jobban megnehezült az is, hiszen lassan már mindenkinek mindenhez engedélyre lett szüksége. Kórházi vagy iskolai vezetők sem jöhettek már be, mivel egyszerűen nem engedték nekik a feletteseik, hogy megszólaljanak.

Nem felejtünk, Péter – a Hír Tv bekebelezéséről

Mi maradtunk, akik voltunk, egyszerűen csak nem a miniszterelnökhöz, hanem értékrendünkhöz maradtunk hűek.

– Az előbb felmerült a sajtószabadság kérdése, az információ blokkolása miatt beszélhetünk már annak hiányáról? Miközben kormányzati oldalról rendszeresen elhangzik, hogy miért ne lenne sajtószabadság, léteznek ellenzéki, kritikus médiumok…
– Sz. Gy.: Persze sajtószabadság van, lehet bármit mondani, leírni, tényleg bármit. Azonban: a sajtószabadság nem csak arról szól, hogy mit teszünk fel a Facebookra, vagy hogy fizikailag csinálhatunk-e egy netes portált. A sajtószabadság megléte azt is jelenti, hogy a valódi információk el is juthatnak az emberekhez, nemcsak egy körhöz, hanem mindenkihez, vidéken és városban egyaránt.

– D. B. G.: Szerintem nem a szabadság léte vagy nemléte az igazi probléma, hanem az: a magyar sajtó jelentős része nem híreket, információkat, hanem magánvéleményeket, illetve politikai üzeneteket fogalmaz meg, emiatt nem tudósít, hanem kampányol.

– Sz. Gy.: Most például a műsorvezetők osztogatnak véleményt, keverednek a szerepek. Én soha nem mondtam nyilvánosan véleményt a közügyeinkről. Ha posztolom a Facebookra, hogy „bajszos szar”, akkor mégis hogyan csinálok interjút úgy, hogy a nézők közben azt mondják, „na ez meg mit posztolt”. Persze így is mondanak mindent, mert ma már nem azt nézik, hogyan dolgozol, hanem azt, hogy hol. Voltam már jobboldali, liberális, sőt baloldali és jobbikos is, az LMP-t sem hagyták ki. Elég vicces. Ennek semmi köze a műsorvezetéshez. Ha akarom, ki tudok szedni egy interjúból olyan részletet, ami azt mutatja, hogy na ez vagy az mekkora propagandista, meg olyat is, ami azt mutatja, hú de ellenzéki. Ki-ki a saját szájíze vagy az elvárások szerint. Egy-egy jobbikos interjúm után azt találgatták, mikor rúgnak már ki a Hír Tv-ből, közben meg leírták, hogy liberális meg áruló meg tudom is én.

Elképesztő, ami megy. Én nem ezt tanultam, és nem érdekel ez az egész. Ha műsorvezető vagyok, akkor a vendég az érdekes, nem én! Kit érdekel Szöllősi Györgyi véleménye? A vendég meg teljesen mindegy, milyen színű, a lényeg, hogy kérdezzem, és ne hagyjam mellébeszélni, legyen hírértéke az interjúnak, tudjunk belőle hírt gyártani. Ez az, ami érdekel egy adásban. Ez a lényege ennek a műfajnak. Mi a Magyarország élőben-ben, majd a Newsroomban is mindennap tudtunk hírt csinálni. Az más kérdés, hogy később mennyire lett megfuttatva, azonban ez is részletkérdés

Lécci-lécci, csak a Fidesz!

A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.

– Mindenesetre azok a szereplők, akik ugyanezekbe az iskolákba jártak, vagy épp tanítottak, többnyire ma is aktívak. Mi ment akkor mégis félre, illetve mitől változott ekkorát a világ?
D. B. G.: Nem szeretek másokra mutogatni, biztos nekem is van felelősségem ebben, még ha kicsi is, hiszen porszem vagyok a gépezetben. A napokban kezdtem összeszámolni, hányszor kellett volna az eddigi munkahelyeimen felállni és azt mondani, hogy ne haragudjatok, de ebben én nem veszek részt. Mondok egy példát: amikor a köztévében az egyik főnökünk azt mondta, hogy mostantól nem ellenőrizzük a kormányt, hanem támogatjuk, azonnal fel kellett volna állnom, illetve ott és akkor mindenkinek! Senki sem állt fel… Aztán eltelt öt év, ez idő alatt pedig rengeteg szakmai bűnt követtem el.

– Mi nehezíti meg leginkább ezeket a döntéseket, az egzisztenciális félelem vagy az, hogy kiesel a szakmából?
D. B. G.: Az akkori döntésem egyértelműen egzisztenciális volt. De ez csak magyarázat, nem mentség arra, hogy maradtam. Attól a pillanattól kérdéses, hogy hiteles újságíró vagyok-e vagy sem. Dumálhatok arról, hogy a helyzethez képest korrekten dolgoztam, és ha nem én vagyok ott, akkor még rosszabb lett volna. Azt hiszem, ez pedig önfelmentés. Ezt a gyávaságot használta és használja ki percenként a politikai elit. Sajnos összenőtt egymással, ami egyáltalán nem tartozik össze – a sajtó és a politika. Persze vannak kivételek, vannak erős bástyák, de már csak mutatóban.

– Az a három év, amikor az akkor még Simicska Lajoshoz kötődő média szabadon működött, viszonyítási pont lesz?
Sz. Gy.: Akik most kvázi visszavették a Hír Tv-t, valahogy így mondták, ha jól emlékszem: visszavették, ott folytathatják, ahol abbahagyták. S ha már itt tartunk, csak megjegyzem, hogy a Hír Tv nem Szikszai Péterékkel kezdődött, és nem is Simicskával. Én ott voltam már az alapításkor is. Nem, 2002-ben nem Simicska gründolta ezt a tévét, hanem például Pocsai Alex, meg Borókai Gábor, meg Gulyás István, és még sorolhatnám, míg ki nem vették a kezükből. A teljes szerkesztőséget akkor láttam sírni, 2004 táján, amikor Borókai búcsúzott, vagy Gulyás. Aztán persze én is. De ma már mindent le lehet írni, meg az ellenkezőjét is.

– Létezik egy olyan toposz a kormányoldalon, amit a Hír Tv elfoglalásakor is hallottunk, hogy „csak akkor lehetsz jobboldali, ha a jelenlegi hatalmat támogatod. Ha meg kritikus vagy vele, törvényszerűen nem lehetsz más, csak balliberális”. Ezekkel a skatulyákkal ti tudtok kezdeni valamit?
– D. B. G.: A kérdés számomra az, kell-e egyáltalán foglalkozni ezekkel a skatulyákkal.

Jeszenszky Géza: Az igazi Magyar Nemzet hiteles hangja a Magyar Hang

A Magyar Nemzet 80. születésnapjára emlékezett a Magyar Hang szerkesztősége.

– Sz. Gy.: Milliószor megkaptuk, hogy milyenek vagyunk. Nem szabad vele foglalkozni. Ahogy mondtam: én kérdezek, és nem támogatok semmilyen oldalt. Ez valami teljes félrecsúszás. Egyébként pedig az én értékrendem huszonéve változatlan. Élem a magam életét a családommal, és van kérdés, amiben konzervatívabb vagyok, mint Harrach Péter, és liberálisabb, mint Fodor Gábor. Ez az én magánéletem része, aminek a műsorkészítéskor nincs semmi jelentősége.

– Tehát szerintetek mégiscsak létezik értéksemleges híradózás, újságírás?
Sz. Gy.: Hát hogy a fenébe ne! Inkább úgy mondanám, kellene léteznie. Csak annak van értelme.

D. B. G.: Valamikor létezett…

Sz. Gy.: Az is érdekes, hogy ilyesmiről beszélgetünk, miközben egyikünknek sincs biztos megélhetése éppen…

D. B. G.: Én nem cégekhez vagy helyhez kötök valamit, a szakmához ragaszkodom. Az ezerszer elátkozott MTV-ben annak idején megtanultuk, hogy bizonyos mondatokat nem lehet a hírműfajban leírni vagy kimondani. Lehet a régi MTV-t is bőven bírálni, de biztos, hogy ezerszer több köze volt a közszolgálatisághoz, mint most bárminek. Én azért mentem a Hír Tv-hez, mert ígéretet kaptam arra, hogy azt csinálhatom, amihez értek és amit szeretek.

– Eljutottatok valaha arra pontra, hogy komolyan gondoljátok, hogy ott kellene hagyni az egészet, és visszavonulni a kiskertbe?
Sz. Gy.: Tudod, hogy kertészkedem. A viccet félretéve: igen, nálam úgy tűnik, eljön ez a pillanat, pedig nagyon jó lenne még dolgozni, de egyelőre nincs rá lehetőségünk. Ez a fajta hozzáállás most nem kell, egyszerűen nincs rá szükség. Ki a fenének hiányzik egy műsorvezető, akivel csak a baj van, mert mindig olyan izé kérdéseket tesz fel? Szóval, egyelőre visszatérek a régebbi munkáimhoz. Rendezvényeket, konferenciákat vezetek, tréningeket tartok, és kommunikációs tanácsadóként is dolgozom.

D. B. G.: Régen le kellett volna lépnem. Mindenkit elvittek már ugyanis, akivel együtt dolgoztam, és mivel mindig csendben maradtam, amikor engem vittek, akkor sem szólt senki.

– Sok mikropróbálkozásnak lehetünk tanúi, több állás nélkül maradt újságíró kezdett blogolni, önálló vállalkozásba. Hisztek e műfajban, vagy a pénzhiány szinte mindent megöl?
– Sz. Gy.: Televíziót csinálni így nem lehet, más terepen van létjogosultsága az önálló kezdeményezéseknek. Számomra most is megdöbbentő, hogy a Magyar Nemzet vagy a Heti Válasz név nem élhetett tovább, vagy hogy nem sereglettek a tehetős és befolyásos személyiségek a Magyar Hang mögé. Összességében aprópénzekről van szó azokon a szinteken, ahonnan segíteni tudtak volna.

– D. B. G.: A Heti Válasz megszüntetése a polgári jobbközép réteg… bocsánat, nem tudok jobb szót: leszarását jelentette. Borókai Gábor lapjának bedarálása nálam már a családon belüli erőszakot jelenti.

Búcsúzik a Heti Válasz csapata – Magyar Hang

„Más eszközünk nem maradt, így ezúton szeretnénk megköszönni kitartó szeretetüket” – írják.

– Az igényekhez kanyarodjunk még vissza kicsit: általánosságban érzitek még az igényét a társadalom részéről annak, hogy normálisabb mederbe kerüljön a közbeszéd, és újra legyen hírtelevíziózás? Léteznek még színek a feketén és a fehéren kívül?
D. B. G.: Továbbra sem feledkeznék meg arról a hatszázezer emberről, akik egykor a köztévén Az estét nézték. Azt állítom, hogy mi, mármint a sajtó változtunk meg, és nem a nézők.

Sz. Gy.: Még akár tíz éve az is elképzelhetetlen lett volna, hogy újságírók azon örvendezzenek, hogy a másiknak nincs állása. Téma sem volt, jó ízlésből, illendőségből sem jutottunk el soha idáig, egyszerűen tabu volt.

– Mi a hatása azoknak a gyalázkodó műsoroknak, amelyek szinte másról sem szólnak? Valamekkora bázisuk mégiscsak van, ha nem is nagy.
D. B. G.: Mivel a csapból is az ilyen műsorok folynak, az emberek többsége azt gondolja: ez a normális, ez a mérce, ez a hiteles.

Hirdetés

Sz. Gy.: És nagyon sok szakember is elhagyta a pályát.

– Gergő, korábban arról is beszéltél, hogy külföldi befektetők javíthatnának a hazai sajtó helyzetén. Láttunk pár ilyet, nem feltétlen pozitív szerepben. Mi változtathat a mostani helyzeten?
D. B. G.: A külföldi befektető esetében valamiféle nagyobb semlegességben reménykedtem, mint a hazai oligarchák esetében. De a valódi megoldást az előfizetők jelentenék, az, hogy a fogyasztók fizessenek a tartalomért.

Milyen esélyei vannak a nyomtatott sajtónak a túlélésre? – Magyar Hang

Mik a piaci kilátások, és mi történik, ha az egyedi, nem központosított helyi nyomtatott sajtó eltűnik?

– Egyelőre mérsékelten hajlandók erre, az online térben pedig szinte semennyire. Még ha a környező országokban léteznek is erre példák. Nem tudatosult eléggé: nem csak a fagylalt, hanem az értékes tartalom is pénzbe kerül, és az sem, hogy mit veszítenek azzal, ha a valódi sajtó tényleg teljesen felszívódik.
D. B. G.: Most úgy néz ki a magyar sajtó, mint egy leégett ház, amibe visszatértek a lakók, és találnak egy megpörkölődött képet a nagymamáról meg egy szenes darabot a kanapéból. Ennyi maradt.

Sz. Gy.: Az utánpótlás kérdése is fontos, vagy inkább aggasztó, egyszerűen kimaradhat egy – most már lassan két – teljes generáció a szakmából.

D. B. G.: Nem is az a kérdés, hogy mennyire tekintünk misszió ként a munkánkra, hiszen benne van az egész életünk. Jelenleg annyit tehetünk, hogy egy szál kivont karddal rohanunk szembe a páncélos hadosztállyal.

– Ezt a jelenetet most elképzeltem magam előtt.
D. B. G.: Nem szeretek hősi halott lenni, de úgy néz ki, az lettem…

– Rendben, viszont ha azt mondjuk, hogy nincs értelme szemberohanni, meg meneküljön, ki merre lát… Abból mi lesz?
– Sz. Gy.: Nem tudom, de én az elmúlt húsz évben semmi mást nem akartam, csak dolgozni. Nekem tiszta a lelkiismeretem, meg tudok állni magam előtt, apám, anyám előtt, ha eddig tartott, eddig tartott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.