Ennyit ér a magyar miniszterelnök

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) első emblematikus alakja, Széchenyi István több alkalommal, például Lovakrul című művében is a lótenyésztés és a lóversenysport felkarolására buzdított minket, magyarokat, arról elmélkedvén, miként hozható magasabb színvonalra a hazai „lóállapot”. A gróf több vonatkozásban is peches ember volt, és most elsősorban nem a döblingi évekre gondolok, hanem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet tavalyi felmérésére, amely azt kutatta, melyik történelmi vagy ma is élő személy képviseli a legjobban a magyar nemzetet. Ebben az összevetésben ugyanis Széchenyi csak a harmadik helyen végzett 11,8 százalékkal, Kossuth Lajos (15,5 százalék) és Orbán Viktor (18,2 százalék) mögött.

E két dologból sok minden következhet. Például az is, hogy a regnáló miniszterelnök még Széchenyinél is jobban törődik a hazai lóállapottal. Mi más indokolná, hogy 6,8 milliárd forintot hagyott jóvá (lásd Bözsi néni: „Majd az év végén, ha úgy állnak a számok, akkor emelek megint.”) a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont felépítésére. Bár volt ott már egy, a tájba szépen belesimuló lovaspálya, amelyet az 1984-es fogathajtó-világbajnokságra építettek. Azt viszont ledózerolták, és a helyébe húzták fel az újat, a Kincsem nemzeti lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként.

Mit ád isten, a kivitelező a gyerekkori jóbarát, az ország pénzügyi géniusza, Mészáros Lőrinc volt, a beruházás pedig csúnyán túlárazott, ahogy azt a sajtó több ízben is megmutatta. Az alapkő letételekor – 2014 márciusában – ugyanis az építkezés teljes költségvetése 1,65 milliárd forintra rúgott, ez hízott 6,8 milliárdig.

Hol a bejárat?

Közép-Európa legújabb és legmodernebb, augusztus 18-án átadott lovasközpontjában, azaz a Szilvásvárdi Lipicai Lovasközpontban az augusztus 20-i hétvégén nagyszabású rendezvényt tartottak, a kiírásban ezek a tételek szerepeltek: „Országos Díjlovagló Minősítő Cerseny, Championátus, Északkelet-magyarországi Régiós bajnokság, Nemzeti Lipicai Ló Kupa Döntő horvát, német, osztrák, szlovák, magyar lovasok részvételével és nemzetközi bírói karral”. Ott a helyem, ez egy percig sem volt kétséges.

Eger felől a 25-ös főúton autózva az ember már Szarvaskőnél úgy érzi, hogy azonnal hétvégi házat kell vennie, még akkor is, ha egy árva fillérje sincsen ilyen úri passziókra: Eger-patak, hegyek, hatalmas erdők, csend, kristálytiszta levegő, különleges szubalpin klíma, Bükki Nemzeti Park. És ez egészen Szilvásváradig meg azon túl is így van, eltekintve Mónosbél és Bélapátfalva egy-egy ipari-bányászati épületétől. És a hab a tortán, hogy Szilvásváradon ott vár a Szalajka-völgy, a Fátyol-vízesés, amit a hivatalos brossúrák úgy szoktak emlegetni, mint „hazánk egyik kiemelkedő természeti szépsége”. Érdemes átugrani Balatonról is, ami csak 13 kilométer. Mármint a falu.

Az élet egy véget nem érő csodás kirándulás, az élet szép – gondolja az utazó a kocsi ablakán kitekintve. Azután Szilvásváradra érve nem igazán érti, mi történt, mert bő ötévente visszajáró turistaként emlékeznie kéne arra, hol is van a völgy bejárata.

Némi téblábolás után megtalálja, a 6,8 milliárdos lovaskomplexum között. Azért „között”, mert két stadion van, egy fedett meg egy szabadtéri, ezek tornyosulnak a festői völgy szűk bejáratának két oldalán.

„Legalább fából építették volna”

Az árusokkal, helybéliekkel beszélgetve a legtöbbször visszatérő kifejezés az „elkeserítő”, amikor a lovaspaloták miatt kialakult látvány jön szóba. „Nézze, ez itt a fa hazája – mutat körbe színpadiasan egy idős hölgy. Legalább fából építették volna fel a stadionokat, nem betonból!” – mondja.

A szabadtéri csarnoknak hatalmas világítótestjei vannak, nem lep meg, hogy a turisták közül többen is focipályának nézik. „Futballstadiont ide? Minek?” – háborog egy unokájával sétálgató férfi , miközben az Eger felé induló buszjáratokról érdeklődik egy büfésnél. Megállapítják, hogy a tömegközlekedés vasárnap katasztrofális, nem gondol itt senki másra, csak az autósokra. Nincsen teljesen igazuk, a fedett csarnok előtti parkoló ugyan még nincsen készen, de az ugye nem zavarta az átadást.

Megnéztük az ezerfős falut, ahol félmilliárdért épül focicsarnok – Magyar Hang

Tornatermet akartak, gigantikus futballcsarnokot kapnak a szászberekiek. Annyi pénz jött össze, hogy a támogatás egy részét vissza kellett mondani. Riport.

A nyitott csarnokba nem lehet bemenni, hiába kérem erre külön is a személyzetet, a fedett szentélyben viszont már javában zajlik a Díjlovagló Minősítő Verseny, vagy az Északkelet-magyarországi Régiós Bajnokság, esetleg a Nemzeti Lipicai Ló Kupa. Nem tudni, melyik, bár az is lehet, hogy a három ugyanazt jelenti.

A pénztár zárva, az ablakán plakát, arról meg nem derül ki több. A bejáratnál biztonsági őr, kicsit elbizonytalanodom, de invitál: menjek csak be, a verseny megtekintése ingyenes. A szolgáltatásokról szintén ragasztvány értesíti a nagyérdeműt: „Fogatos méneslátogatás vezető nélkül 5 főig: 15 000 forint/ program, fogatos méneslátogatás vezetővel 5 főig: 21 000 forint/ program, sétakocsikázás 2-es fogattal 3 főig: 9000 forint/óra/fogat”, satöbbi. Elég húzós, de valahol be kell hozni a 6,8 milliárdot.

Általában húsz néző

A fedett stadion olyan, amilyen: nehéz szépnek nevezni egy bárki által megrajzolható téglatestet. Ha a költségvetéssel nem is, a kivitelezéssel szemlátomást spóroltak Mészárosék. Olcsó deszkapadok, itt-ott pőre beton, el nem takarított festékfoltok a korlátokon, a vécé filléres járólapját bármelyik minisztériumi csoportvezető kikérné magának szerény hajlékában.

Az emeletre kell fellépcsőzni, hogy megpillantsuk a 650 néző befogadására alkalmas, 15 boxos istállót is magában foglaló, fedett lovardakomplexum belterét. A homokon éppen egy ló igyekszik bizonyítani, hogy nála szebben nem lépdel senki, a lelátón meg néhány néző, hogy megérte elkölteni a közel 7 milliárdot.

Megszámolom, általában húszan szemlélik a versenyt, azért általában, mert folyamatosan jönnek-mennek az emberek. „Benéztünk, mert ingyen van, de inkább most eszünk valamit” – mondja egy apuka, aki körülbelül négy percet töltött a családjával Közép-Európa legmodernebb lovas létesítményében. Azt tőlem tudja meg, hogy mennyibe került mindez az adófizetőknek, de nem érdekli.

Eszembe jut Széchenyi, aki 1815 őszén tanulmányúton volt Angliában, majd hazaérkezése után azt mondta: az angoloktól három dolgot kell megtanulni, az alkotmányt, a gépipart és a lótenyésztést. Hogy ezekből mit sikerült és mennyire elsajátítani, azt most hagyjuk, mindenesetre a gróf szervezte meg az első magyarországi lóversenyt 1827. június 6-án, amikor is 25 ezer néző előtt a Babieka nevű angol telivér – mellesleg az ő lova – győzött. „Van fejlődés” – állapítom meg a lelátón feszengő húsz nézőt nézve, és kimegyek a szabadba.

„Itt van a lovarda, és kész, naponta szembesülj vele!”

Az itt látottak egybevágnak a más rendezvényközpontokban tapasztalhatókkal: Pakson, a helyi csapat Felcsút elleni mérkőzésén a vendégszektorban egyetlen néző ült. Nem húsz, hanem egy (1), igaz ugyan, hogy mindjárt két biztonsági őr vigyázott rá.

Az sem példa nélküli, hogy a helyiek, környezetvédők, szimpatizánsok, szóval a többség tiltakozása ellenére juszt is a valamelyik elvtárs megálmodta helyre épül valami. Legutóbb épp mi írtunk arról, hogy Miskolc 60 éve várt főtere az előtt elcsúful, hogy megvalósulna: bizniszcentert építhet oda egy NER-kompatibilis vállalkozó, az össznépi tiltakozás ellenére.

Óriási monstrumot húznának fel Miskolc „Gellért-hegye” elé – Magyar Hang

Az önkormányzat asszisztál, a lakosokat és a helyi építészszakmát kihagyják a tervezésből. Sokan attól félnek, pláza lesz belőle.

Erről egy újabb turistával elmélkedünk, 650 forintos, kiábrándítóan apró hotdogot majszolva. Szerinte „olyan ez, mint amikor a kutyák rituálisan meghágják egymást, csak ez építészeti jellegű hágás: nesze, bammeg, tudd, hogy ki a főnök, itt van a lovarda, és kész, naponta szembesülj vele!”

A királyi arckép

Mennék már haza, de van egy kis boltocska, amit még meg kell néznem. Üdítő látvány – állapítom meg séta közben –, hogy a völgy bejáratát szegélyező büfé- és gagyiárus-sor is mennyire belesimul a NER-be. Példának okáért a fafaragó bácsinál, akit kerestem az „asszonynevelő” feliratot viselő baseballütők, a feszületek, Nagy-Magyarországot ábrázoló vágódeszkák mellett kapható Adolf Hitler és Joszif Visszarionovics Sztálin faragott képmása is. De ott van Orbán Viktoré is, a miniszterelnököt a művész királyi koronával a fején ábrázolta.

[caption id="attachment_6330" align="aligncenter" width="1000"]

Finom kritikát vélek felfedezni a műalkotások térbeli elhelyezésében, mert Európa leendő vezetője csak a Führer és a generalisszimusz mögötti sorban kapott helyet. Bár ebben szerepe lehet annak is, hogy a királlyá faragott miniszterelnökről készült fotó előbb bejárta a Facebookot, majd az újságokat is, nem kis botrányt keltve. Ezért sétáltam el idáig.

Megkérdezem a művészt, Gyula bácsit, mennyibe kerül a királyi arckép. A vállát vonogatja, visszakérdez, mekkora összegre gondolok, majd amikor látja rajtam a bizonytalanságot, kiböki: 40 ezer forint. Nem veszem meg, elköszönök, Gyula bácsi csak legyint rám: „Ennyit ér a miniszterelnök, nem gondolta volna, mi!?” Tényleg nem gondoltam volna.