Kezdőlap Belföld Demszky gondo...

Demszky gondolkodik, hogy újra beszáll a politikába

Gondolkodom, hogy ismét beszállok a politikába – erről beszélt Demszky Gábor a 24.hu-nak adott nagyinterjújában. Az egykori SZDSZ-es főpolgármestert – mint mondta – a pártok nem érdeklik, de függetlenként hajlandó lenne elindulni. Habár döntés még nincs, de ha lenne mögötte „intellektuális és tárgyi erő”, megfontolná, hogy induljon a jövő őszi önkormányzati választáson főpolgármesternek.

HIRDETÉS

A fővárost 1990 és 2010 között húsz éven át vezető politikus ráadásul azt mondja, tudja is, hogy jelenleg, a harmadik kétharmad után mit kell tenni. – Meg kell ölni a fenevadat – mondta, a fenevad alatt pedig magát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) értette. Demszky Gábor szerint ma nincs demokrácia, már csak azért sem, mert „az ellenzék idomult a rendszerhez, partner ahhoz, hogy demokráciát játsszunk ott, ahol nincs demokrácia”.

A teendő pedig szerinte: kivonulni a parlamentből és visszahozni a nyomtatott szamizdatos módszereket. A papír ugyanis elér olyanokhoz is, akik internetet nem használnak. De ez még csak a kezdet, lakásokon szervezett szabadegyetemeket is tartana, Heller Ágnes például már tartott nála három előadást. Emellett Kenedi Jánossal könyveket adnak majd ki undergroundban, a lakásán lesz kutatóhely és butik.

„Legyalulták a vidéki nyilvánosságot” – Magyar Hang

Hogyan lehet áttörni a központosított propagandán? Beszélgetés L. László Jánossal, a Nyomtass te is! projekt vezetőjével.

//cdn.embedly.com/widgets/platform.js

– Ha Orbán azt mondja, hogy mocskos migránsok, mi azt mondjuk, nem, (…), félre a migránsozással, nekünk Európa a fontos! – valahogy így foglalta össze az üzenetüket.

Az interjúból az is kiderül, hogy Demszky Gábor egy öregebbre cserélte tizenéves autóját, milliókért adta el szamizdatos archívumát, a pártok pedig szerinte azért lopnak, mert a hivatalosan járó pénzből nem lehet politikát csinálni.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

25,040lájkolóTetszik
1,578követőKövetés
13,716feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Felejtsük el az elmúlt harminc évet – Magyar Hang-ajánló

Cserhalmi György-, Vágó Gábor-, és Lengyel Róbert-interjú, Hős utcai riport, panaszok a gyárból – kapható a friss szám!

Kiemelt cikkek

„Boldogok lennénk, ha miattunk zárnák ki a Néppártból a Fideszt”

Pártunknak semmi köze ahhoz a politikához, amelyet a magyar kormány művel, az élen Orbánnal – mondta a Magyar Hangnak a Horvát Parasztpárt elnöke. Interjú!

Erjedés