Újabb rendezvény esett kútba az MTA-n politikai okokból

Újabb rendezvény esett kútba az MTA-n politikai okokból

A Magyar Tudományos Akadémia épülete

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem csillapodnak a kedélyek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) körül, újabb rendezvényük hiúsul meg, legalábbis egy időre. A hvg.hu információi szerint hónapokkal ezelőtt felvetődött egy Marx-emlékülés ötlete a Filozófiai és Történettudományok Osztályán novemberre, el is kezdték szervezni, a legutóbbi osztályülésen ugyanakkor úgy döntöttek, hogy inkább elhalasztják. Elmondások szerint a „feszültségek és áthallások” miatt döntöttek így.

A hvg-nek több akadémikus is helytelenítette a döntést, hiszen attól, hogy ez egy emlékülés, még nem kellett volna Marxot dicsőíteni. Más pedig azt mondta a portálnak, hogy ennek „iszonyatosan rossz üzenete van az Akadémia szempontjából, mert azt mutatja, hogy annyira gyávák vagyunk, hogy velünk bármit meg lehet csinálni, mindent hajlandók vagyunk lenyelni”.

Zsoldos Attila osztályvezető a lapnak hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy tárgyaltak az emlékülés elhalasztásáról, de a döntést eredményét már nem árulta el.

Nemrég derült ki, hogy a Magyar Tudomány Ünnepe két tervezett előadását már letiltotta az MTA vezetése, mert szerintük azoknak politikai áthallásaik lettek volna. Az MTA elnöke, Lovász László ezzel kapcsolatban az Akadémia honlapjának azt mondta, ez nem cenzúra, hanem „túlzott óvatosság” a kormányzattal folytatott tárgyalások miatt.