Újlipótvárosi azbesztveszély

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Konténeres teherautó érkezik a fővárosi Pozsonyi út ikonikus épülete elé. A volt Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) egykori épülete elé parkol, rövidesen markoló pakolja meg az elbontott építőanyaggal. A 70-es években épült hosszú tömb jelenleg igen sajátos képet mutat: a közepéről egy jókora darab már hiányzik, így most „elhízott ikertoronyként” terpeszkedik a szomszédos lakótelep előtt – és alighanem így is marad még egy ideig. A bontást ugyanis – írta meg először a 24.hu – az azbesztveszély miatt szeptemberben részlegesen leállították.

Amikor kiderült, hogy miért hagyták félbe az épület bizonyos részeinek (ott, ahol a homlokzatburoklatban azbeszt lehet) bontását, nagy volt az ijedség Újlipótvárosban. A rendszerváltás után bankszékházként hasznosított épület körül ugyanis lakótelep, bölcsőde és óvoda is található. Noha beszéltünk olyan nagymamával is, akinek unokáit az azbesztveszély miatt a múlt héten nem vitték óvodába, a házak között kevés jelét tapasztaltuk a riadalomnak. Annak ellenére, hogy az építkezésen a markoló ottjártunkkor is folyamatosan pakolta a bontott anyagot, a lakótelepen az ablakok tucatszámra voltak kitárva – alighanem a delelő nap miatt. A bontáson dolgozó munkások sem voltak óvatosak. Ugyan a rakodás miatt folyamatosan szállt a por, egyikükön sem volt maszk.

A rákkeltő azbeszt 2010-ben újraszervezett közigazgatás anomáliáira is rámutatott. Akkor a jegyzők környezetvédelmi hatáskörét megnyirbálták, építésfelügyeleti hatáskörét elvonták, sőt ma már hatósági engedély sem szükséges az ilyen épületek bontásához, így az önkormányzatok – ez esetben a XIII. kerületi – hatáskör nélkül maradtak az ilyen ügyekben. Hivatalosan semmit sem tudtak a bontás leállításáról (illetve annak okáról). Tóth József szocialista polgármester ezért a hozzájuk érkező lakossági bejelentés után sürgős tájékoztatást kért a kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottaktól – derül ki a közleményükből. A többes szám nem elírás: a munkavédelmi ellenőrzési osztály ugyanis a fővárosi, a környezetvédelmi hatóság pedig a Pest megyei kormányhivatal alatt működik.

A mentesítést ugyan korábban egy erre szakosodott cég már elvégezte, a kormányhivatal közérdekű bejelentés utáni vizsgálata során azonban megállapították, hogy még mindig azbesztveszély van. Ezért ott, ahol a homlokzatburkolat alatt palaszigeteléssel számolni lehetett, a bontást és a közlekedést felfüggesztették – derül ki a kormányhivatal érdeklődésünkre küldött válaszaiból. Előírták az újabb mentesítést és a környezetvédelmi hatósághoz fordultak. Azt, hogy a már bontott törmelékben van-e azbeszt, nem tudni. A Pest megyei kormányhivatal egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.

Ezzel együtt a XIII. kerület sem maradt tétlen: az azbesztszennyezés kockázatáról értesítették az önkormányzat intézményeit, illetve elrendelték, hogy az óvodákban, a bölcsődében lévő gyermekeket tartsák épületen belül, és lezárták a környező játszóteret. Ezenkívül megbíztak egy céget az azbesztterhelés vizsgálatával. Másnap ennek eredményét is közzétették: eszerint a játszótéri homokozóban nem találták azbeszt nyomát, és a levegő úgynevezett azbesztrost-koncentrációja sem haladta meg a hatályos 0,1 rost/köbcentiméteres egészségügyi határértéket, valamint a 0,01 rost/köbcentiméter tisztasági határértéket sem. Ez az oka annak, hogy hétfői látogatásunk alkalmával a lakótelepi játszótér már „nyitva” volt. Egyébként az Átlátszó úgy tudja, a KISZ-székház helyén a Tiborcz Istvánnal üzleti kapcsolatban álló Adnan Polat építene szállodát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon És hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti.