Volner János: Tárgyalásokat kezdtünk a Mi Hazánkkal

Volner János: Tárgyalásokat kezdtünk a Mi Hazánkkal

Volner János (Fotó: Facebook/Volner János)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Közös sajtótájékoztatót tartott a Jobbik frakciójából kizárt Volner János, valamint az őt követő és önként kilépő Fülöp Erik és Apáti István kedd délelőtt.

– „Mi az igazi Jobbikot keressük” – fogalmazott, a párt 2014-es programját felmutatva. Volner János arról beszélt, hogy tárgyalásokat kezdtek a Mi Hazánk Mozgalommal, „érdemi és valós egyeztetések” ezek szerinte, melyeknek még nincs eredményük. Hozzátette: a Jobbikból a legkiválóbb emberek mentek el Toroczkai Lászlóékhoz. Olyan pártra van szükségük, amely ugyanazt gondolja a politikáról, mint ők – mondta.

– Olyan párthoz szeretnének csatlakozni, amely jobboldali és benne van a váltópárti lehetőség – tette hozzá.

A Népszava kérdésére, hogy Volner János korábban arról beszélt, hogy zsarolni próbálta a Fidesz, most pedig sokan ezt összefüggésbe hozzák a fellépésével, azt válaszolta, hogy ezzel nem is érdemes foglalkozni.

Október 5-én maratoni ülésen a frakció kizárta tagjai közül Volner Jánost, amiért egy – a kormánypárti médiában – nyilvánosságra került levélben élesen bírálta a pártvezetést, kritizálta az LMP-hez való közeledést, és rendkívüli tisztújítást sürgetett. Volt olyan jobbikos, aki ezt egyenesen puccskísérletnek nevezte. Volner János kizárása után két másik frakciótag, Apáti István és Fülöp Erik magától hagyta ott a képviselőcsoportot. Azóta a pártból való kilépésüket is bejelentették.

A Jobbikban maradók már akkor azt sejtették a háttérben, hogy Volner János és társai a Toroczkai László vezette Mi Hazánkhoz tartanak. Toroczkai László a Magyar Hangnak október közepén az esetleges csatlakozásról még nem akart beszélni, úgy fogalmazott, ez még korai lenne. Valótlannak nevezte azt is – amit jobbikos körökben hallani –, hogy már egyeztettek Kövér Lászlóval annak érdekében, a Fidesz a parlamenti házszabály módosításával lehetővé tegye frakcióalakításukat. Ám azt hozzátette, hogy megilletné őket egy frakció, mivel „elképesztő sok munkával” benne voltak ők is a Jobbik eredményében. Úgy összegzett: „ha lesz négy-öt parlamenti képviselőnk, akkor megillet majd minket egy frakció, viszont ez a Fidesztől függ, ezt mindannyian tudjuk”.