HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Csak egy mara...

Csak egy maradhat – Karácsony Gergely lehet Tarlós legesélyesebb kihívója

HIRDETÉS

Kizárólag akkor lenne verhető Tarlós István a jövő őszi önkormányzati választáson Budapesten, ha egyetlen kihívója lenne, jelen állás szerint pedig az eddig megismert nevek közül csak Karácsony Gergely tudná talán megszorongatni – a Magyar Hang információi szerint ezt mutatja egy friss felmérés. Eszerint mindketten negyven százalék körül állnak, a jelenlegi főpolgármester hibahatáron belüli fölénnyel vezet.

HIRDETÉS

A kutatásban rákérdeztek egy olyan helyzetre is, ha Puzsér Róbert, illetve egy negyedik jelölt is beszállna a harcba, ebben a felállásban a jelenlegi, fideszes támogatással induló főpolgármester nagy valószínűséggel megőrizné székét. Karácsony Gergely 30 százalék, a másik két ellenzéki pedig 10-10 százalék körül kapna. Bár azt nem szabad elfelejteni, hogy a voksolásig még egy év van hátra, és az sem kizárt, hogy újabb jelölt bukkan addig fel.

Mit tegyen az LMP és a Jobbik?

Az mindenesetre kétségtelen, hogy Puzsér Róbert bejelentkezése igencsak felkavarta az ellenzéki oldalon az állóvizet, a pártok ugyanis egyelőre látványosan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Az LMP a nyilvánosság előtt ugyan gyakran szerepel vele, Ungár Péter pedig levélben is győzködte párttársait, hogy ő legyen a jelöltjük, de hivatalos döntés nincs. Információink szerint egyébként akad még támogatója Puzsér Róbertnek a párton belül – már csak azért is, hiszen széles körben ismert saját, felépített, fővárosi politikusuk nem igen van. Ám akad azért ellenzője is.

HIRDETÉS

Puzsér a köztévében: Nem is értem, hogy kerülök ide – Magyar Hang

A főpolgármesternek készülő publicista arról beszélt, hogy három és fél éve tiltólistán van a köztévében. Valamint boldog karácsonyt is kívánt.

A Jobbikot szokták még úgy emlegetni, mint amely párt beállhat mögé, ám ők sem döntöttek egyelőre. Kétségtelenül nehéz helyzetben vannak, hiszen náluk is felmerül a kérdés, hogy van-e értelme saját jelölttel nekifutniuk a választásnak, hiszen 2014-ben és 2010-ben is alig több mint 7 százalékot ért el főpolgármester-jelöltjük. Ám – a felmérés alapján legalábbis – azon is gondolkodniuk kell, hogy az egyelőre alacsony támogatottsággal bíró publicista támogatásával jobban járnak-e.

Mi legyen az előválasztással?

Az MSZP továbbra is kitart az előválasztás mellett, és bár Puzsér Róbert korábban – lapunknak adott interjújában – még rossz viccnek nevezte ennek gyakorlatát, azóta – ahogy írta – átgondolta az álláspontját. Hajlandó lenne részt venni benne, ám csak abban az esetben, ha az az interneten zajlana.

Ez azonban a szocialistáknak nem tetszik. – A kizárólag internetes alapú választás rengeteg kockázatot rejt, igen nagy a veszélye a visszaéléseknek, ráadásul a pártok nem is rendelkeznek adatbázissal a budapesti választókról. Vagyis, amit Puzsér Róbert szeretne, az ebben a formában megvalósíthatatlan – mondta lapunknak Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke. Ennek ellenére a szocialista politikus bízik benne, hogy a publicista még átgondolja az ügyet.

Horváth Csabát senki sem akarja

A Magyar Hang információi szerint egyébként az MSZP-ben úgy érzik, hogy Puzsér Róbert valójában ürügyet keres arra, hogy miért ne kelljen elindulnia egy előválasztáson. Attól viszont annyira nem tartanak, hogy jövő ősszel ringbe száll, hiszen tapasztalataik szerint a balliberális érzelmű budapestiektől nem igen számíthat voksra, eleget kritizálta a baloldal pártjait ahhoz, hogy ne legyen a legkedveltebb szereplő.

Puzsér Róbert: Megosztó vagyok, de a programom nem az – Magyar Hang

A Tarlós István által képviselt, vasbetonban és robbanómotorban reprezentálódó Budapestet kívánom leváltani – mondta a Magyar Hangnak a főpolgármesternek készülő publicista. Interjú.

Egy másik – még hetekkel ezelőtt készült – felmérés ugyanakkor információink szerint arra jutott, amennyiben az indulását korábban kilátásba helyező szocialista Horváth Csaba is jelölt lenne, a baloldali szavazók mintegy negyven százaléka inkább Tarlóst választaná.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,944lájkolóTetszik
2,139követőKövetés
15,738feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Hazafiság

Orbán hazugságai ellenére Magyarország és Európa érdekei nagymértékben fedik egymást.

Újabb távozó az LMP-ből

Alkotmányos nyomor