Hivatalosan a történelmi traumák feldolgozásáról szólt az a beszélgetés, amit a Közös Halmaz filmfesztivál vasárnapi zárónapján tartottak a Premier Kultcaféban. Végül nemcsak a múltról, de a problémák tovább éléséről is beszélgettek a résztvevők, Mészáros Márta rendező, Tóth Eszter Zsófia történész és Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Iskolaközpont igazgatója. Kiderült az is, hogy a korábbiak mellett új tabuk is kialakultak az elmúlt években Magyarországon.
Mészáros Márta azzal kezdte, hogy felidézte az 1976-os Kilenc hónap című film forgatását. Szerinte már abban is úttörő volt az alkotás, hogy szenvedélyes szerelmet mutatott meg, miközben inkább az volt a szokás, hogy legyen egy kis szerelem, aztán nőkérés, nyugodt ügymenet. Főhősnek Monori Lilit tette meg, akivel szerinte nem voltak kibékülve akkor és ma sem a nézők: nem szerették a külsejét, a fellépését, a stílusát. „Figyelmeztetett is erre, mikor felkértem, de mondtam: nem baj, engem sem szeretnek, jóban leszünk” – elevenítette fel a rendező.
A film ráadásul abban sem volt mindennapos, hogy nemcsak a szereplő, de Monori is állapotos volt, a filmben pedig tényleg az ő szülését mutatták meg. Mészáros elmondása szerint ebből hatalmas felháborodás volt, előbb a Filmgyárban, de később a nézőközönség körében is. De Kende János operatőr is tartott attól, hogy el fog ájulni, és csak egy ápolónő vállalta, hogy részt vesz ebben. A megszületett kisfiú így végül a világ legfiatalabb színésze lett – tette hozzá Mészáros. A filmlexikonokba Monori Balázs születési névvel bekerült fiú aztán valóban színésszé érett, Horváth Sándor Farkasként láthattuk a Zimmer Feriben is.
„Nagy botrány lett akkor, sorra jöttek a felháborodott levelek, többek közt iskolákból. Köztük olyanokkal, hogy »szégyelld magad, te büdös k...va, nyilván te vagy, aki a Jancsó-filmekben is meztelenül szaladgálsz«″ – elevenítette fel a rendező. Szerinte ez is megmutatta, milyen érdekesen tud működni az egyszerű emberek erkölcse. „Nem tetszettek az olyan filmek, ahol szenvedélyesen szeretnek, inkább az olyanok, amikben szép Karády-dalokat énekelnek. Igazi dolgokat nehezen fogad be a magyar társadalom” – mondta. Ma persze már másképp háborodnak fel szerinte az emberek: egyszerűen csak nem szeretik sokan a kultúrát.
Rubovszky Rita a történelmi traumák tovább élését az őket övező hazugságspirállal magyarázta. Mint kifejtette, rendkívül rosszat tett a nemzetnek, hogy a szocializmus alatt nem lehetett beszélni sem a trianoni traumáról, sem a magántulajdon elkobzásáról, de Hortobágyról, a Gulágról, a Don-kanyarról sem.
Mészáros ehhez hozzátette, hogy amióta ő Magyarországon él, itt különböző rendszerek és kormányok alatt mindig átírják a múltat, az emlékezetet, és a magyar televíziókban folyamatosan a hazugságot látja. „Közben egy gombbal arrébb már láthatod az igazságot” – tette hozzá.
Sokáig élt Lengyelországban, és ott is sokkal nyitottabban lehet szerinte beszélni a történelemről és a politikáról. „Nem is tudom, hol vagyunk mi dwa bratanki. Ha ott történik valami, másnap nem 25 ezren mennek ki az utcára, hanem százezren, legközelebb meg négyszázezren. A magyarok meg csak azt mondták, hogy a hülye lengyelek nem szeretnek dolgozni” – mondta. A rendező szerint nagyon zárt a magyar társadalom, sokan pedig félnek, amit tapasztal a mindennapokban is. A zöldségesnél például, ha felteszi a kérdést, hogy „hallották, milyen hülyeségeket beszélt Orbán a kínaiakról”, más nyugdíjasok csak hümmögnek, a szájuk elé kapják a kezüket, nem akarnak élesen véleményt nyilvánítani.
Mint láthatjuk, új tabuk is élnek már Magyarországon. A Veritas Történetkutató Intézet munkatársa, Tóth Eszter Zsófia szerint ma már arról nehéz Magyarországon egy interjúban beszélni, hogy valakinek munkásőr vagy ügynök volt a felmenője. „A 90-es években még 56 volt ilyen, amit nem tudtak a munkásnők, hogyan is nevezhetnének meg” – fűzte hozzá. De a mai fiatalok számára a Megáll az idő is egy egzotikus történet már. Mint Rubovszky hozzátette: az ő tanítványainak a filmbeli idős szigorú tanár, Rajnák már sokkal természetesebbnek tűnt, mint a gyerekek bizalmát megnyerni igyekvő Malacpofa. „Amit én gimnazistaként porosnak tartottam, az ma már más színben tűnik fel, miközben a tanítványaim Malacpofát nem értették” – mondta. Gothár filmjében még Rajnák volt az, aki a korabeli új divatokat felforgatásként értelmezte, míg az új osztályfőnök a szabadabb hozzáállást testesítette meg.
De nemcsak a hetvenes években volt problémás olyan általános jelenségekről beszélni, mint a szülés, az anyaság, a szenvedélyes szerelem. Mészáros Márta szerint az Aurora Borealis is azért Ausztriában készült, mert itthon nem tudta volna megcsinálni. „Azt mondták: erőszak? Az itt nem volt.” Ráadásul egy nőt sem talált, aki nálunk vállalta volna, ami vele történt.
A rendező még a Heti Válasznak mesélte el tavaly, hogy a Filmalapnál először visszautasították a forgatókönyvét, mondván, nem ért a nőkhöz. De azt sem akarták elhinni, hogy ilyen dolgok megestek a háborúban. Havas Ágnes ugyanakkor támogatta volna a projektet, és végül a Nobu étteremben kellett leülni Andy Vajnával, hogy megbeszéljék a támogatást. „Megérkeztünk, Vajna le sem ültetett bennünket, csak odajött hozzánk. Talán azért, mert az asztalánál ott ült Rogán Antal és Habony Árpád. Utóbbit egyébként régről ismerem, mert a fiammal kendózott évekig. Szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén. Most meg fel sem állt, hogy köszönjön nekem” – fejtette ki akkor.
Most megjegyezte, még a Kádár-korban is lehetett olyan dolgokról filmeken beszélni, mint rend és szabadság, ő viszont szeretett volna nemrég filmet rendezni a korrupcióról, de nem adnak rá pénzt. „Elhatároztam, hogy nem csinálok több filmet, de muszáj, mert annyira unatkozom így. És el fogom készíteni azért is azt a filmet a korrupcióról” – fűzte hozzá, bár azt már nem említette, honnan lesz majd rá támogatás.
Filmek a korrupcióról, amik elkészülhettek
Damjan Kozole: Nightlife. A fiatal prostituált viszontagságait bemutatató Slovenkával ismertté vált Kozole ezúttal egy még sötétebb sztorit vázolt fel. A szlovén rendező filmjében egy neves ügyvédet vérbe fagyva találnak az utcán, testét kutyaharapások borítják. A film viszont nem arról szól, mi is történt, hanem az ügyvéd feleségét mutatja, aki a következő órákban elszántan igyekszik elérni a rendőrségnél és a kórházban, hogy az ügy ne kerüljön napvilágra. A filmet egy valós ljubljanai eset inspirálta: 2010 februárjában találtak rá egy jól ismert orvos holttestére, a közelben egy szexjátékszerrel. A média rögtön találgatni kezdett a doktor sötét múltját, másik életét illetően. A film 582 ezer eurós állami támogatást kapott.
Cristian Mungiu: Érettségi. A 4 hónap, 3 hét, két nap rendezője nemcsak a rendszerváltás előtti időkről tud nyíltan, hatásosan beszélni. Ebben a történetben egy jól menő orvos érettségi előtt álló, fiatal lányát próbálják meg megerőszakolni. Az apa ugyanakkor ahelyett, hogy gyermekével lenne, csak egyre jobban belebonyolódik a korrupciós hálóba. Annyira tart ugyanis attól, hogy gyermeke vizsgaeredményeit a történtek lerontják, hogy ennek elkerülése érdekében hajlandó visszaélni hivatalával is. A film 1,9 millió lejnyi állami támogatást kapott.
Andrej Zvjagincev: Leviatán. Az utóbbi évek egyik legerősebb filmje a bibliai Jób történetén keresztül mesél korrupt orosz hivatalosságokról, álszent egyházi vezetőkről, maffiafőnökként viselkedő polgármesterekről. A film erős kritikáját adja a putyini rendszernek, bár kritizálták is azért, mert egy ponton visszahőkölt. Egy tengerparti lövöldözés során kerültek elő ugyanis bekeretezett képek Brezsnyevről, Gorbacsovról, de Putyinról nem. Mikor rákérdeznek, nincs-e újabb célpont, az a válasz érkezik: „az még korai lenne, nincs meg a történelmi rátekintés.” A film erős kritikát kapott konzervatív orosz köröktől, és Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter is magyarázkodni kényszerült. Mint mondta, a film nagy tehetséget mutatott, de ő nem szerette azt. A Leviatán büdzséjének harmincöt százaléka érkezett az orosz kulturális minisztériumtól.
