Kezdőlap Belföld Lekerülünk a ...

Lekerülünk a térképről? A LOT ritkítja transzatlanti járatait

Idén májusban komoly sajtónyilvánosság, valamint a magyar és lengyel kormány tagjainak ünnepélyes szavai kíséretében indította el Budapest és két amerikai metropolisz, New York és Chicago közötti járatait a lengyel LOT. Alig fél év elteltével azonban már ritkul a heti hat járatot tartalmazó menetrend – külön bejelentés nélkül is.

HIRDETÉS

Az Airportal.hu számolt be arról, hogy a légitársaság foglalási rendszeréből eltűntek a november 26-án, hétfőn New York JFK-re, valamint 27-én, kedden Chicagóba, és onnan visszafelé közlekedő járatok. A LOT weboldalán szereplő adatok szerint ugyancsak lezárták a foglalási lehetőséget a december 2, 3, 9 és 10-én New Yorkba induló járatokra, valamint a december 4-én, és 11-én Chicagóba, és a felsorolt napokon Budapestre, vissza közlekedő gépekre. Összesen eddig 16 járat marad ki a következő három hétben.

A „lengyel Malév” transzatlanti járatainak eddigi üzemeltetése alatt kiderült az is, hogy a légitársaság nem tudja, vagy nem akarja az induláskor beharangozott magas színvonalat fenntartani. Eredetileg ugyanis a világ legmodernebb szélestörzsű gépe, egy Boeing 787-8 Dreamliner teljesített szolgálatot a tengerentúli desztinációk és a magyar főváros között. Ám a gépet mind gyakrabban egy igencsak viseletes, bérelt EuroAtlantic Boeing 767-300-assal váltották ki.

Az Airportal megkereste a lengyel nemzeti légitársaságot. A cég hivatalosan is elismerte, hogy kis mértékben csökkenti a kapacitást a Budapest-New York és Budapest-Chicago járatokon a gyengébb forgalmú téli időszakban. A LOT kitért arra is, hogy a döntésben szerepet játszott a Dreamlinerek Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóműveinek problémája, ami miatt három ilyen típusú gépet is ideiglenesen ki kellett vonni a forgalomból.

Mindez azt is jelenti, hogy a Budapest Airport és így a magyar légi ipar – szerencsés esetben csak átmenetileg – szimbolikus, de üzletileg sem mellékes szereptől esik el. A LOT eredeti döntése ugyanis lényegében arról szólt, hogy Lengyelországon kívül, Ferihegyen is bázist hoz létre, hiszen a flotta egyik Dreamlinerét gyakorlatilag Budapestre költöztették. Ez a hazai piacon cirka 60 milliárd forintos beruházásnak felelt meg, körülbelül ennyibe kerül ugyanis a szóban forgó géptípus. Ám a bérelt gép üzemeltetésével ezt a feladatot értelemszerűen nem kell ellátni Ferihegyen.

A LOT járatindítását 2017 júliusában jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mateusz Morewiecki lengyel miniszterelnök-helyettes. Az akkori tájékoztatás szerint a lengyel és a magyar állam diplomáciai segítséget nyújtott, és a két ország fejlesztési ügynökségei is kivették a részüket az előkészítő munkából, de a járatok piaci alapon működnek.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

20,999lájkolóTetszik
756követőKövetés
8,961feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Szíjjártó Péter karácsonyfát szeretne, nem gúlaszerű dobozokat

A külügyminiszter szerint Európában nincs menekültkérdés, csak migrációs kérdés és az illegális bevándorlókra Magyarország nem hajlandó menekültként tekinteni.