Kezdőlap Belföld Nem kérnek a ...

Nem kérnek a kerítésből és a totális gettósításból a Hős utcaiak

Nem fogadjuk el, hogy több száz becsületes embert fal mögé zárjanak 131 millióból – írják D. Kovács Róbertnek, Kőbánya fideszes polgármesterének címzett nyílt levelükben a Hős utca 15/a és 15/b lakói. Úgy fogalmaznak: „Elfogadhatatlannak és az emberi méltóság abszolút sárba tiprásának tartjuk a Hős utcai lakóházak, a külvilágtól három méter magas kerítéssel történő önkényes elzárását, totális gettósítását, a még ott élő emberek teljes megalázását!”

HIRDETÉS

Ismeretes, D. Kovács Róbert az utóbbi hetekben több interjúban is azzal érvelt a két lepusztult állapotban lévő és elvileg másfél éven belül lebontásra kerülő lakótömb köré építendő kerítés felhúzása mellett, hogy így majd kint tartják azokat a drogturistákat, akik naponta többször is bejárnak az épületekbe, hogy beszerezzék maguknak a filléres kábítószereket. A polgármester érvei szerint ez a kiszűrés lesz majd a kerítést és a házakat őrző portaszolgálat legfőbb feladata, akik csak az ott lakókat engedik majd be a Hős utca 15/a és 15/b épületekbe.

Mindez 131 millió forintba kerülne és a felépítéséről már döntött is az önkormányzat, s annak ellenére is megépíti, hogy október 25-én a társasház közgyűlésén az azon részt vevő mintegy 35 lakó egységesen tiltakozott ellene. Az önkormányzat úgy tudta átverni akaratát a lakókon, hogy a társasházban 58 százalékos többségi tulajdoni hányaddal rendelkezik. (Fontos megjegyezni azonban, hogy a lakókat képviselő ügyvéd a Társasházi törvény 38. § (3) bekezdésére hivatkozva az említett közgyűlésen elmondta, hogy a határozatot kizárólag valamennyi tulajdonostárs igenlő szavazatával lehetett volna elfogadni. Aki pedig a szavazás eredményeként a határozatot elfogadottnak tekinti, az jogsértést követ el, ahogyan az is, aki egy ilyen aránnyal elutasított határozatot végrehajt.)

Flaszter 13. – Mire jó a Hős utcai kerítés? – Magyar Hang

Tizenharmadik adásával jelentkezik a Flaszter csütörtök este 20 órától a Magyar Hang Facebook-oldalán! „Ismétlés” 21 órától a Youtube-on! Ossza meg a videót! A Flaszter 2018. november 8-i adása. Dévényi István e heti vendégei: Tóth Richárd, a HVG újságírója és Tompos Ádám, a Magyar Hang munkatársa.

A nyilvánvaló jogsértésen túl pedig azért nem jelentene megoldást a kerítés a drogturisták okozta problémákra, mert – ahogyan a Magyar Hang korábbi cikkeiből kiderült – sem a jelentős rendőri jelenlét, sem pedig a hatósági laktanyák közelsége nem riasztotta el a Hős utcába akár naponta többször is belátogató szerhasználókat. Így egyrészt aztán valószínűsíthető, hogy egy portaszolgálat sem lesz majd különösebben elrettentő erejű. Másrészt ha pedig kicselezik az őröket a varázsdohányért érkezők, akkor elfogyasztják bent az adagjukat, és mikor már kifele jönnek, nem tudnak velük tenni semmit.

A hosszú ideje a közállapotokat túlélő lakók éppen ezért arra kérik a kőbányai önkormányzatot, hogy az értelmetlen kerítésre szánt összeget, igényeiket és jogaikat figyelembe véve, jövőbeli lakhatásuk biztosítására használja fel. Urbanovszky Zsuzsanna, a Hős utcában tevékenykedő civil szervezet, a Kontúr Közhasznú Egyesület elnöke is erről beszélt lapunknak.

– A Hős utcai lakóknak méltánytalanul alacsony összeget (4,2–4,5 millió) ajánlanak a magántulajdonaikért vagy határozott idejű önkormányzati bérlakást. Az önkormányzati lakásokban élők egy részét hasonló szegregátumban akarja elhelyezni az önkormányzat illetve sokaknál probléma, hogy egészen egyszerűen nem haladnak a beígért lakásfelújítások –mert a vagyonkezelő állítása szerint nincs erre pénz –, s így nem tudnak átköltözni az új bérleménybe.

Szájhős utca – Magyar Hang

A droghelyzet nem „az elmúlt időszakban” vált kezelhetetlenné, hiszen évek óta árulják már a filléres kábítószereket a Hős utcában.

Némileg más helyzetben vannak az önkormányzati bérleményben élők. Ők attól rettegnek Urbanovszky Zsuzsanna szerint, hogy nem hosszabbítja meg az önkormányzat a 2018. december 31-ig tartó határozott idejű bérleti szerződésüket, s eközben sem az önkormányzat sem a vagyonkezelő nem mond semmit, amivel csak növeli a lakók létbizonytalanságát. És akkor ott vannak még az albérletben élők is, akik hiába keresnek Budapesten albérletet, az egyedülállók képtelenek kifizetni a sokszor 120 000 forintos albérleti díjat, a családok pedig azzal szembesülnek, hogy romáknak és gyerekeseknek nem adják ki az albérletet, még ha az albérleti díjra valót össze is tudnák szedni.

A Hős utca hangjai blogon közzétett nyílt levelet a mai napig közel 70-en írták alá. Az aláírók száma folyamatosan nő, köztük önkormányzati lakásban élők, magántulajdonban és magántulajdonostól bérelt lakásban élők egyaránt vannak. Levelüket elküldték a polgármesternek és eljuttatták a Belügyminisztériumnak, az Emmi Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárságának, az UNICEF Magyar Bizottságának, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának, valamint az Országos-, a Fővárosi- és a Kőbányai Roma Önkormányzatnak.

Az igazoltató rendőröktől néhány méterre árulják a kábítószert – Magyar Hang

Bár már tervben van a Hős utcai gettó felszámolása, egyelőre semmi sem történt, a telepen továbbra is elképesztő állapotok uralkodnak.

Mivel ez idáig a lakók nem kaptak választ a Kőbányai Önkormányzattól nyílt levelükre, a Kontúr Közhasznú Egyesület segítségével elindították a Szabad Hangon petíciójukat, amelyet kedd óta bárki aláírhat. Mindezzel nyomást akarnak gyakorolni az önkormányzatra, hogy feleslegesen ne építsenek kerítést a lakóknak szánt 2,1 milliárd forintból, illetve ők maguk mihamarabb költözni szeretnének, de ehhez az önkormányzatnak tisztességes árat kellene fizetnie a lakóknak.

Csütörtökön a kőbányai közmeghallgatáson a lakók személyesen is felteszik a kérdéseiket D. Kovács Róbertnek. Ezt egyébként megtettük mi is, amint választ kapunk rájuk, közöljük őket.

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,801lájkolóTetszik
837követőKövetés
10,064feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Brüsszelben aggódnak, Manfred Weber egyelőre nem reagál

Az Európai Bizottság szóvivője és az Európai Szociáldemokraták frakcióvezetője is megszólalt.