Kezdőlap Belföld Három perc, e...

Három perc, ennyi jutott az autista fiúnak – Mit tehet egy édesanya, ha magára hagyja a rendszer?

– Hm. Fogalmam sincs. Talán a másik utca amott a kanyar után?

HIRDETÉS

Pedig Dunavecse nem túl nagy település, a helyiek mégsem tudnak útbaigazítani – gyámoltalanul tekintgetek ide-oda az apró mellékutca még szűkebb mellékutcácskájának vékonyka torkolatában, hiszen fontos döntést kell hoznom, a navigációs szoftver szerint ugyanis az volna a cél, ám ha oda besuvasztom az autót, elképzelni sem tudom, hogy jutok ki. Megfordulni képtelenség, tolatni necces, szerencsére apró, törékeny asszony bukkan elő az egyik kerítés mögött, persze épp a másik irányban, mint ahova a műholdak vinnének, határozottan integet, nehogy amoda, emide, ő már tudja, hogy hozzá jöttem, mert elsőre mindenki pont ugyanilyen eltévedt ábrázattal tanácstalankodik, aki Véghékhez igyekszik.

A szeptember a legszebbik arcát mutatja, a nyárszégyenítő melegben lusta német juhász bandukol ki az árnyasból, hogy unott kötelességszerűen megugasson. Nem kell félni tőle, nem bánt – hangzik el a kutyatartók örök optimista jelmondata, és valóban, feladat letudva, az eb máris visszatér a fa tövében bóbiskoló társához. Szívem szerint maradnék én is az udvaron, ám Pöpit, a 18 éves autista fiút rövid időre sem ildomos magára hagyni. És hát miatta vagyok itt, no, meg egy Facebook-bejegyzés miatt.

Takaros otthonba toppanok, mifelénk a Zemplénben úgy mondanák, hogy vendéglátóim nem módosak, de szépen élnek. Körbenéznék jobban, de nem sikerül, mert, ahogy a nappaliba lépek, azonnal rabul ejt a falakat borító festmények szédítő kavalkádja. Mintha egy kortárs budai galériában találkoztunk volna, s nem valahol a dunavecsei végeken.

– Ezek a te képeid? – Még a kapuban egyeztünk meg, hogy tegeződünk, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk. – Igen, én festettem őket.

Összerakom a technikát, mert videót is készítek, de szöszmötöléskor is a képeket lesem, s próbálom átállítani magam, hogy ez már bizonyosan nem az a klasszikusan szomorkás történet lesz az ostoba mamutként mindent széttaposó egészségügyi rendszer ellenében a beteg fiáért küzdő vidéki édesanyáról.

Három perc – ennyi jutott az autista fiúnak

Mit tehet egy édesanya, ha magára hagyja a rendszer? Keserű történet, de a vége mégis szép.

Beszéltem Pöpivel, mondtam neki, hogy jössz, de nem szeretne szerepelni, nem baj? Már hogy lenne baj? De azért bemutatkozom, kezet fogunk, ennyi, Pöpi már ismét az ágyán heverészik, visszatérve különleges, belső világába, vagy talán elő sem bújt onnan, senki sem tudhatja, bár azzal hitegetem magam, hogy mintha villant, rezdült volna valami, nem is tudom, de szerintem szimpatikus vagyok neki. Leülünk a festmények közé, megbököm a felvétel gombot, Végh T. Mónika pedig mesélni kezdi a történetüket. Ez jön itt, az édesanya saját szavaival, ahogy csalódott keserűségében megírta a közösségi oldalra:

„Amikor a Rendszer Halálra Ítél. Rokkantsági járadék illeti meg azt a személyt, aki 24. életévét – betegség, fejlődési rendellenesség stb. miatt – megelőzően legalább 70 százalékos egészségkárosodást szenvedett el. 2018. 08. 23-án másfél óra várakozás után behívtak minket az orvosi bizottság elé Pöpivel. A bizottság állt 1 db doktornőből és 1 db asszisztensből. Nagyon kedvesek voltak. Tényleg. A doktornő megmérte Pöpi vérnyomását, megkérte, nyújtsa ki a kezét, majd hajoljon előre. Eztán megkérdezte, tudja-e: Mikor született? Milyen nap van? Hanyadika van? Milyen évet írunk? Pöpi tudta melyik hónapban, napon született, az évet nem. Tudta, hogy csütörtök van, augusztus 23-a, nem tudta, milyen évet írunk.

Végh T. Mónika festményei (Fotó: Dévényi István)
Végh T. Mónika festményei (Fotó: Dévényi István)

Tudni kell, hogy Pöpi összes orvosi, tanulásképességet vizsgáló bizottsági, egyéb gyógypedagógiai szakvéleményét, határozatát beadtam a Kormányhivatalnak az igényléskor. Ott volt előttük 1 hónapig leírva Pöpi élete. Mégis, a doktornő olyan kérdéseket tett fel nekem, amik feketén-fehéren le voltak írva a papírokban. Pl. speciális iskolába járt-e? Írd és mondd 3 percig voltunk bent összesen a vizsgálóban, majd hazaküldtek minket.

Autistáról beszélünk még mindig. Pszichológiai vizsgálat egyáltalán nem történt. Sőt a doktornő tőlem kérdezte, végeztek-e a közelmúltban IQ-tesztet Pöpinél. Nem végeztek. Ő sem.”

(Mónika hirtelen elhallgat, a hátam mögé néz: – Látod, mintha itt sem lennél, nem vesz rólad tudomást, úgy ment el mögötted. – Hát, ennyit arról a villanásról vagy rezdülésről, vagy mit is akartam elhitetni magammal.)

„Elmondtam, hogy nem lehet őt egyedül otthon hagyni. Nem lehet őt egyedül elengedni sehova. A pénz fogalmát nem ismeri. Nem tud számolni. Írni is csak úgy, ha másol. Szóval hazajöttünk. Tegnap megérkezett a határozat, amire vártunk.

Elutasították.

Pöpi egészségkárosodása 50 százalék. Másodfokra lehet fellebbezni, de csak akkor, ha új, olyan információ, adat van a kezünkben, ami a vizsgálat idején nem volt, vagy nem tudtunk róla. Természetesen fellebbezek. IQ-tesztet, átfogó pszichológiai vizsgálatot kérek. Abban a 3 percben egy vérnyomásmérésből, és pár mondatos beszélgetésből velem az a doktornő megállapította, hogy Pöpi 50%-ban egészséges, így neki a járadék nem jár.

Mit is jelent ez pontosan? Mikor a járadékosok, az öregségi nyugdíjkorhatárt elérik, öregségi nyugdíj címen kapják a járadékot tovább. Maga a járadék nem számít szolgálati időnek. Ergo öregségi nyugdíja sem lesz. Havonta a járadék összege: 36 365 forint.”

(Most én szólok közbe: – Várjál-várjál, mekkora összegről beszélünk? – 36 ezer forint havonta, igen, ez a tét. Pöpi közben visszajött a konyhából, most sem vettem észre, csak amikor leült a kis székére videókat nézni, a Star Wars a kedvence, mindent tud mindegyik részből, de még a rohamosztagosok egyenruháját is milliméter pontosan ismeri, hogy melyik alakulatnak mi a specialitása, mi a különbség, hol vannak az árulkodó részletek. Tehát harminchatezer és háromszázhatvanöt forint, itt tartunk.)

„Ezt nem fogja kapni. Tehát semmilyen pénzbeni ellátása nem lesz, magyarul haljon éhen, oldja meg a család, ahogy tudja. Ha ő nem kap járadékot, nekem nem jár az ápolási díj. Sem a havi 29 340 forint, sem a tb, sem pedig a nyugdíj, ha megérem. Pöpit egyedül hagyni nem lehet. Dolgozni elmenni így nem tudok. És most fogsz magad mellé ülni!!!”

(Elmosolyodom, mert Mónika élő szóban is használja a „magad mellé ülés”-t, s ez már a Facebookon is tetszett, olyannyira hibátlanul adja vissza a kicsavart helyzetet.)

„A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét Járási Hivatala – ugyanaz a cég, jól látod –, fogyatékossági támogatást ítélt meg (megigényeltük) Pöpinek az eddigi orvosi, és bizottsági szakvéleményei alapján úgy, tehát nem hívták be külön vizsgálatra! Hogy felülvizsgálatra nincs szükség, tehát élete végéig jár neki a fot (fogyatékossági támogatás). Súlyosan fogyatékos!!!!! Önálló életre, önellátásra képtelen, állandó felügyeletet igényel!!!! Ezt mind az aktájából állapítottak meg! Ez pénzbeni juttatás, havi 21 ezer forint. Megnyugodhatnék, gondolod most. 21 ezer forintból nem hogy megélni, éhen halni nem lehet. Ehhez nem jár tb. Ez után nincs nyugdíj.

Annyit még remélhetek, hogy a magam részére igénylek ápolási díjat, a súlyos fogyatékossága miatt. Talán megkapom. Ez ma Magyarország 2018, ahol három percben egy vérnyomásmérésből megállapítják egy autistánál, hogy csupán 50 százalékban rokkant. Nincs itt semmi látnivaló. A koszorúra majd gyűjtést szervezünk. Hogy dühös vagyok-e? Több ez, mint düh. Nincsenek rá szavak.”

Nem adom a lányom – 24 órás ápolást igényel az éber kómában fekvő Kati

Varga Katalin 38 éves, kétgyermekes anyuka, évek óta az édesanyja ápolja. Havi 107 ezer forintból élnek hárman.

Recording off. – Megmutatod a képeidet? – Meglepődik. Látom rajta, mennyire furcsállja, hogy nem csak puszta udvariasságból kérdezősködtem az elején, hanem tényleg, őszintén érdekel a festészete.

– Pöpi minden reggel öt órakor ébred. Nem tudom, hogy csinálja, de pontban ötkor kinyitja a szemét. Délben ebédel, hétkor vacsora. Nem hat óra ötvenkilenckor és nem hét óra egy perckor, hanem hétkor. Inszomnia, ismered?

Elsőre valami film ugrik be, de már nem emlékszem pontosan, inkább megrázom a fejem. Kóros álmatlanság.

– Három órát, ha alszom, szóval éjszakánként festek. Menekülés? Tudom, mire gondolsz, de nem szeretem ezt így. Hat évig vártam, hogy megszólaljon, hogy végre halljam a szót: anya. Ami azóta történt… Túl kell lépni. Nem lehet ebbe belesüllyedni. Ezt dobta a gép, ebből kell kihozni a legjobbat.

Két hét telt el. Pöpi történetét 26 ezernél is többen látták, az eredeti Facebook-posztot majd másfél ezren osztották tovább. Az édesanya festményei pedig nem csak engem érintettek meg, hiszen már a videó publikálásakor sokan kérdezték, hol, hogyan lehetne megnézni őket eredeti valójukban. De mit ér a modern közösségi nekibuzdulás? A fotel-felháborodás?

Emelik az ápolási díjak összegét – Magyar Hang

A gyermeket nevelőknél 2022-re tervezik, hogy az összeg elérje az akkori minimálbér összegét.

Nem gondoltam, hogy ekkora lavinát indítok. Rengetegen megkerestek privát üzenetben. Sokakban igenis ott van az igazságérzet, az igazság iránti vágy, a remény, az igény, hogy az igazság győzzön. Nagyon-nagyon gyakori, hogy az emberekkel így bánnak, így elbánnak, teljes létbizonytalanságban hagyva őket. Itt az ideje, hogy az állam, a mindenkori kormány, de a társadalom is felelősséget vállaljon a legkiszolgáltatottabbakért.

Mónika segítséget kapott egy Facebook-olvasótól, így jutottak el a szakjogászhoz, aki Pöpi fellebbezését intézi. És befutott egy jó hír is, mert bár a két állami hivatal (amely amúgy egy és ugyanaz) más-más véleményre jutott, a másik által megállapított súlyos fogyatékosság miatt Véghék jogosultak a 29 ezer forintos alap ápolási díjra. Egy festmény pedig új otthonra talált.

Mi lett az autista fiúval, akit halálra ítélt a rendszer?

Három percig tartott a vizsgálat, ahol kimondták – nem jogosult támogatásra. Azóta eltelt két hónap: vajon sikerrel járt a család küzdelme? Az első videót itt találod: https://youtu.be/5jHkpDdgKvU Ha tetszett, amit láttál, vagy pont fordítva, egyáltalán nem tetszett, de szeretnél még hasonló filmeket nézni, itt támogathatod az elkészítésüket: https://www.patreon.com/devenyi

Utóirat: A videó publikálása és a cikk megjelenése után, november közepén érkezett a hír, hogy másodfokú bizottság dönt Pöpiről – már ez is eredmény, hiszen nem szokták csak úgy másodfokon befogadni a hasonló történeteket. Már kapnak 50 ezer forintot havonta, és a jelek arra utalnak, hogy rendeződni fog az ügy hamarosan.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,240lájkolóTetszik
778követőKövetés
9,040feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Kötöttfogás 19. – Mi jön a rabszolgatörvény elfogadása után?

Az e heti vendégek: Konok Péter, Csintalan Sándor, Puzsér Róbert, Vona Gábor és Pörzse Sándor. A műsorvezető: Dévényi István.

Miért is harcolunk?