Mészárosé lett a Magyar Idők, de tovább is adományozza

Mészárosé lett a Magyar Idők, de tovább is adományozza

Mészáros Lőrinc

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Folytatódik a fideszes médiabirodalom központosítása, nem meglepő módon az egyik főszereplő a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc.

A gázszerelőből lett üzletember cége, a Talentis Group Zrt. a távirati irodán keresztül be, hogy megvásárolta egyrészt a Magyar Idők kiadóját. Így az övé lett a nyíltan kormánypárti napilap, illetve a hasonló szellemben működő Karc FM. Ezek eddig a legalább sajtószakmai múlttal bíró Liszkay Gábor érdekeltségei voltak. Mészáros Lőrinc cégének közvetett tulajdonába került emellett az eddig Andy Vajnánál lévő Lapcom is, vagyis a Bors című napilap, a Délmagyarország és a Kisalföld. És ami igazán érdekes, ugyancsak közvetett tulajdonosa már a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó vállalatnak, ami – többek között – a Szabad Földet adja ki. Ez a hetilap korábban a Népszavával és a Vasárnapi Hírekkel együtt az egykori MSZP-s pártpénztárnok Puch László érdekeltsége volt, ő azonban most azt mondta, hogy a jövőben kizárólag a politikai lappiacra szeretne összpontosítani.

Mészáros Lőrinc már eddig is magáénak tudhatta az Echo Tv-t, illetve a MediaWorksöt, amely a most megszerzett két vidéki napilapon kívül a többi megyei lapot kiadta. Vagyis a Fidesz médiájának egy jelentős része már abszolút egy kézben van.

Az adásvétel azonban itt nem fejeződik be. Mészáros Lőrinc cége ugyanis az „egyesített médiaérdekeltségeit” adomány formájában felajánlja a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak. Még a célt is meghatározta: hosszú távon biztosítani a nemzeti értékek és hagyományok megőrzését, erősíteni „a konzervatív értékszemléleten alapuló írott és elektronikus sajtó véleményformáló szerepét”, és elősegíteni a széleskörű tájékozódást.

Erről a bizonyos Közép-európai Sajtó és Média Alapítványról – amelybe most bezsúfolják a lapokat, a tévét és a rádiót – a 24.hu számolt be elsőként. Akkor azt írták, hogy ez lesz az egységesülő fideszes médiabirodalom egyik kulcsintézménye. A civil szervezet kuratóriumának elnöke az egykori fideszes országgyűlési képviselő Varga István lett, de ott ül még az Orbán család ügyvédjeként ismert Bajkai István, illetve a kormánypárti Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós. A civil szervezet székhelye egyébként egy olyan cím, ahol Liszkay Gábornak is van cége bejegyezve. Korábban egyébként lehetett arról hallani, hogy a gigantikus fideszes médiabirodalom szakmai vezetője ő lehet.

444: Mészáros Lőrinc átveszi a TV2-t, vége lesz Andy Vajna médiabirodalmának - Magyar Hang

Valószínűleg heteken belül, de még biztosan az idei évben átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A vevő az Opus Global Nyrt. szárnyai alatt működő Opus Press Zrt., a Mészáros-féle médiabirodalom fő zászlóshajója lehet.

Néhány nyíltan kormánypárti médium még mindig van, amely most nem érintett. Ilyen Andy Vajna TV2-je és rádiói, a Habony Árpád érdekeltségei közé tartozó ingyenesen terjesztett Lokál és néhány kisebb portál – mint például a 888 –, az Origo, vagy éppen a Schmidt Mária tulajdonában lévő Figyelő.