Kezdőlap Belföld Egymilliárdná...

Egymilliárdnál is többet bukott Nyíregyháza

Rájár a rúd Nyíregyháza fideszes vezetésű önkormányzatára: egyazon napon derült ki, hogy még idén decemberben 1,2 milliárd forintot kell fizetnie a helyi tömegközlekedést bonyolító cégnek, illetve az is, hogy jogerősen is letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. (NyírVV Kft.) korábbi igazgatóját.

HIRDETÉS

A város önkormányzatának azért kell mélyen a zsebébe nyúlnia, mert jogerősen is pert veszített a Szabolcs Volán jogutódjának számító Észak-Magyarországi Közlekedési Központtal (ÉMKK) szemben. Az önkormányzat és az ÉMKK közötti vita a helyi közlekedés 2012-es átalakítása után csúcsosodott ki. Noha a keletkező veszteséget közösen állták volna a felek, a 2012 és 2016 közötti időszak költségeinek elszámolásában nem tudtak megegyezni. Az önkormányzat azonban vitatta az ÉMKK által megállapított veszteségkompenzáció mértékét, csak a cég által kért díj egy részét fizették ki.

Az önkormányzat az eljárás során számos módon igyekezett fogást találni az ÉMKK-n. Még azzal is próbálkoztak, hogy a cég nem megfelelő szolgáltatást nyújtott, ám a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla mindent lesöpört az asztalról. A bíróság szerint hatékony volt a közlekedés, és ezért pontos összeget is számláztak. Az önkormányzatnak végül 1,2 milliárd forintot (és ennek késedelmi kamatait) kell fizetnie az ÉMKK-nak, ráadásul 15 napon belül. Lövei Csaba (korábban Együtt, ma független) önkormányzati képviselő szerint az ítélet csődhelyzetet ugyan nem idéz elő – a városnak 74 milliárd forint a költségvetése –, de a jövő évi fejlesztéseket agyonvághatja. Az ellenzéki politikus szerint hitelfelvétel vagy rendkívül állami támogatás segítheti ki a várost. Az ítélet után több kérdést is küldtünk az önkormányzatnak, de azt írták, csak a lapzártánk utáni közgyűlést követően tudnak válaszolni.

Elítélt polgármesteri bizalmas

Az sem vet jó fényt a Szabolcs megyei székhely önkormányzatára, hogy a polgármester bizalmasaként emlegetett B. Pétert, az önkormányzat vagyonkezelő cégének korábbi igazgatóját jogerősen is elítélték. A harmadfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla – az elsőfokú ítélethez képest – ugyan megfelezte B. Péter büntetésének időtartamát, ám a börtönt nem úszta meg: két évet kell leülnie.

B. a 2014-es választási kampányból lehet ismerős. A férfi és családja szerepelt Orbán Viktor miniszterelnök kampányfilmjében, otthonukban fogadták az újraválasztásra készülő kormányfőt. B. Péter ekkor már három éve vezette ügyvezetőként a NyírVV Kft.-t, amelynek élére Kovács Ferenc fideszes polgármester nevezte ki. Az önkormányzati tulajdonú cég felelt a városban többek között az utak felújításáért. A bíróság szerint B. szándékosan okozott kárt a városnak. Még 2012-ben szerződött úgy egy cég vezetőjével – a harmadrendű vádlottal – hogy tudta, a vállalkozás semmiféle munkát nem fog végezni. Ennek ellenére a harmadrendű vádlott 32 millió forint értékben leszámlázta a földutak javítását, amit ki is fizettek neki. Egyébként az ügy másod- és harmadrendű vádlottjai megúszták felfüggesztett szabadságvesztéssel.

B. Péter büntetésének enyhítése annak köszönhető, hogy akadt, amit a vádak közül nem tudtak végül rábizonyítani, illetve egyes bűncselekmények minősítését megváltoztatták. Az eset azért lehet kellemetlen a polgármesternek, mert még akkor is védte B.-t, amikor már eljárás folyt ellene. B. 2017-ben, az elsőfokú ítélet után mondott le a cég vezetéséről.

Az önkormányzat szerint a várost közvetlenül nem érte kár. Állítják, a polgármester a NyírVV menedzsmentjét már korábban utasította, hogy jogerős döntés után azonnal hajtsák be a kárt, ami állításuk szerint meg is történt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,476lájkolóTetszik
789követőKövetés
9,221feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Odacsap a vasököl? – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 31. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek