Megszületett a döntés: Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről a Jászai Mari térre száműzik

Megszületett a döntés: Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről a Jászai Mari térre száműzik

Nagy Imre vádlottként az ő és társai elleni perben 1958-ban. Filmkockák a tárgyaláson készült felvételből (Fotó: Fortepan/Magyar Nemzeti Levéltár)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Kövér László által vezetett Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság úgy döntött, hogy eltávolítják a Kossuth tér sarkánál lévő Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát. 

A Nagy Imre-szobrot, aminek felállítását Demján Sándor üzlettársaival, Andrew Sarlóssal és Fejér Bélával közösen finanszírozta a 90-es években, elviszik majd a Vértanúk teréről, és a helyére visszaállítják a Horthyék által felavatott, az 1918-19-es vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét.

A terveket előterjesztő Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kossuth tér sikeres megújítása után „a Nemzeti Vértanúk Emlékművének rekonstrukciójával a kiemelt nemzeti emlékhely teljes területén befejeződik a kommunista szoborrombolások okozta sebek begyógyítása”.

„Megölték, elkaparták, most a szobrát helyezik át" | Magyar Hang

A Nagy Imre-szobor áthelyezése nem sokban különbözik attól, mintha letakarnák vagy teljesen eltüntetnék – véli Mélyi József művészettörténész.

A korabeli fényképek, dokumentumok alapján rekonstruált Nemzeti Vértanúk Emlékműve 2019-ben készül el. Az átépített Vértanúk tere a gyalogosoké lesz, az új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren – közölte.

Nagy Imre, a lépre csalt miniszterelnök | Magyar Hang

Mint éppen a forradalom idején (talán maga számára is meglepően) világossá lett, párttársaival ellentétben előbb volt hazafi, mint kommunista.

Wachsler Tamás tájékoztatása szerint a Nagy Imre-emlékművet „méltó helyen, a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani”.

„A mai döntés után lehet megkezdeni a szükséges egyeztetést az alkotóval” – mondta. A szoborállítás keretében a jelenleg meglehetősen elhanyagolt állapotú tér teljesen megújulhat. Az elfogadott elképzelés szerint a szökőkút helyén, bazalt utcakövekkel kialakított térinstallációval övezett területen állhat majd a Nagy Imre-szoborkompozíció.