A Parlament előtt ért véget a tüntetések harmadik napja – újra könnygázt vetettek be

A Parlament előtt ért véget a tüntetések harmadik napja – újra könnygázt vetettek be

A csak „rabszolgatörvénynek” nevezett túlóraszabályozás miatt tüntetők vonulása 2018. december 14-én a budapesti Andrássy úton (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Immár harmadik napja tartanak a tüntetések Budapesten, amelyeket elsősorban a kormány által – és az ellenzék parlamenti obstrukciója mellett szerdán elfogadott, a túlórát szabályozó törvénymódosítás, az úgynevezett rabszolgatörvény váltott ki. Pénteken szinte a teljes parlamenti ellenzék is ott volt a Parlament előtti Kossuth téren, ahol többen fel is szólaltak.

A beszédeket néhány száz ember hallgatta. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke ellenzéki egységet sürgetett. Szerinte az összefogás következő nagy erőpróbája a jövő májusi EP-választás – fogalmazott az állami hírügynökség szerint. Donáth Anna, a Momentumnak a csütörtöki tüntetésről előállított alelnöke azt emelte ki, hogy tegnap nem a Momentum alelnökét vitték el, hanem egy tüntető lányt. Szerinte az ellenzéknek és támogatóinak minden érintett társadalmi réteggel szolidaritást kell vállalnia. Varga-Damm Andrea (Jobbik) úgy fogalmazott, hogy a kormány képviselői a „nép hátán ugráló despoták”. A képviselő szerint Orbán Viktor egy katonai puccsban bármikor az „emberekre zúdíthatja a rendőrséget és a katonaságot”. A DK-s Vadai Ágnes – a szerdai botrányos parlamenti ülés miatt kiosztott büntetésekre utalva – kijelentette: Kövér László házelnöktől bármilyen büntetést elvisel, ha ez az ára a „szabad, demokratikus, európai Magyarországnak”. Tordai Bence úgy fogalmazott, hogy ugyan szerdán – az élő közvetítése okán – ő volt a nap embere, de ma más valaki lesz. Herczeg Mária, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozatának vezetője hiányolta a valódi érdekegyeztetést. Mint mondta, a munkavállalók nem több munkát, hanem nagyobb fizetést szeretnének.

A Kossuth téren elhangzó beszédeket ebben a videóbejelentkezésünkben tudják visszanézni.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Kossuth tér, péntek

A tömeg – amely legalább két részre vált – ezt követően elindult a Jászai Mari tér és a Margit híd irányába, amelyet mi is élőben követtünk. Majd onnan befordultak a körútra és a Nyugati pályaudvar mellett elhaladva egészen az Operáig vonultak, majd tovább a Deák Ferenc tér irányába.

Onnan a kiskörúton folytatta útját a becslések szerint két-három ezres tiltakozó csoport. A Szabadság hídon vonultak át Budára, az Erzsébet híd felé vették az irányt. Miután visszatértek a Pestre, röviddel 21 óra előtt a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron vonultak át.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Elindultak a tüntetők a Margit hídra

21.20-kor pedig visszatértek a Kossuth térre. A Parlament főlépcsője előtt néhány méterrel állt egy rendőrsorfal, de csütörtökkel szemben nem csak rohamrendőröket lehetett látni. Akkor még nyugodt volt a hangulat. Azért többször is belekezdtek az „Orbán, takarodjba”! 21.30 körül cseréltek a rendőrök. Az addigi fényvisszaverős egyenruhások helyére megérkeztek az elmúlt két napból megismert készenlétisek. Akadtak néhányan, akik az erősítés láttán rögvest szidalmazni kezdik a rendőröket. A tömegben azonban új rigmusokat is hallhattunk: például Kövér László lemondását is követelték a tiltakozók.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Harmadik este

Időközben egy tüntetőt kiemeltek a rendőrök – írta az Index –, erre válaszul többen dobálni kezdtek feléjük. Erre válaszul kicsivel 22 óra után ismét paprika spray-t vagy könnygázt fújtak a demonstrálókra. Új ritmusként megjelent a „Túlórázni jöttünk!” Helyszíni tudósítóink szerint a tömeg fél 11-kor még mindig több száz, de akár 1000-1500 fős lehetett.

Munkatársaink azt is jelentették, hogy a rendőrség az alábbi szöveget ismétli a tömegnek: „A gyűlés elvesztette békés jellegét. Kérjük, határolódjanak el a jogsértést elkövető tömegtől, hogy a rendőrség megtehesse a szükséges intézkedéseket.” Valamint: „Jogszabályba ütközik a rendőrök dobálása, rendőrsorfal lökdösése”, illetve még azt, hogy „Gyűlés területén tilos az arcot eltakarni, pirotechnikai eszközt használni!”

23 órakor a Parlament lépcsői előtt álló rendőrsorfal ismét könnygáz bevetésével próbálta meg oszlatni a tömeget, miközben az előbb említett szövegeket ismételték folyamatosan, mint valami posztapokaliptikus katasztrófafilmben.

Utolsó videós bejelentkezésünk a Parlament elé visszaérkező tömegből:

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Magyar Hang - A Túlélő Magazin is live now.

Tudósítóink szerint végül patthelyzet alakult ki, ugyan farkasszemet nézett egymással a két fél, de egyéb nem igen történt közelegve az éjfél felé. A rendőrsorfal egyébként közben vékonyabb lett az Országház körül, ám a tömeg is lassan elpárolgóban volt.

Péntek késő esti tudósításunk azzal a rendőrség honlapján olvasható közleménnyel zárjuk, amely szerint három embert előállítottak. Mint az MTI is idézi: „Az agresszíven viselkedő tömegből három férfi a rendőrökre támadt, nekirontott a sorfalnak, lökdöste azt. A férfiakat – akik közül egyikük az arcát maszkkal eltakarta – a rendőrök kiemelték a csoportosulásból, és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítják.”

Az MTI tudósítása szerint egyébként fáklyás tiltakozó demonstráció volt Pécsen is, ahol Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: most a beszédek helyett a cselekvés ideje van, hogy „leomoljon a kormány által épített kártyavár”.