Ahogy a restaurátorok a Buddha-szobrot, s a múzeumi teremőr a milói Vénuszt, úgy csodálja a kis manhattani könyvtáros azt, amit Herman Melville jelenít meg számára. A 2008-as Seiobo járt odalent művészeti dolgozói után itt az Aprómunka egy palotáért hőse, akit a sors különös véletlenjéből adódóan Herman Melvill-nek hívnak, egyetlen magánhangzó híján pontosan úgy, ahogy a Moby Dick világszerte népszerű íróját. De valóban olyan ismert-e a jeles szerző, mint az őt megilletné? Tudják-e egyáltalán az olvasók, mit akart megmutatni olyan műveivel, mint a The Confidence-Man és a Clarel? (Magyar fordításban még csak ne is keressék e másfél évszázados remekműveket. Utóbbi egyébként a legterjedelmesebb eposz az amerikai irodalom történetében, de hosszabb az Iliásznál vagy az Elveszett Paradicsomnál is.)
Krasznahorkai László legújabb regényének könyvtárosa szerint kevéssé, bár még ő maga sem érzi, hogy rátalált volna arra, aki Melville valójában volt. Kutatni is csak a (majdnem) névazonosság miatt kezd, hogy aztán nem sokra rá már a szintén a XIX. századi szerző nyomában járó Malcolm Lowry író is felkeltse a figyelmét. Harmadikként pedig, ha előbbi kettő nem lenne elég, bejön a képbe a kilencvenes évek sztárépítésze, Lebbeus Woods, aki a Krasznahorkai-elbeszélő szerint pontosan azt a környéket rótta, ha képzeletben is, mint Melville és Lowry. Manhattan metafizikai tereit, a beépítéstől mentes utakat, amik az elbeszélő szerint a létező állapottal szemben a legpontosabban mutatnák, hol is vannak ők valójában.
Persze, az oda való visszatérés maximum katasztrófa által lehetne, de nem is Krasznahorkairól volna szó, ha nem derülne ismét ki, hogy a rombolás az alapállapot, „minden rossz, vagy semmi nem az, mert a teljes valóság csak egyféleképp nézhető, folyamatos pusztulásként, permanens katasztrófaként.” A pontot itt nyilván csak a recenzens tette ki, a regényíró szokása szerint ilyesmire nem ragadtatja magát, az egész könyv egyetlen nagy gondolatfolyam, amit illetően az alcím igazíthat el minket: Bejárás mások őrületébe.
Mi itt ezt a hirtelen hőseire bukkanó aprómunkást követjük, akit egyre jobban hatalmába kerít a gondolat, hogy létrehozza az Örökké Zárva Tartó Könyvtárat, ahol a tudáshoz nincs hozzáférése senkinek, de az ott van, folyamatosan rendelkezésre áll.
Ahogy az eddigiekből is kiderült, átjárás nemcsak Melville, Lebbeus és Lowry művészete, de a Krasznahorkai-kötetek közt is bőven van, a jól ismert motívumok feltűnnek, a szerzőt nemcsak onnan ismerjük fel elsőre, hogy ádáz ellensége a mondatzáró írásjeleknek. A Seiobo járt odalent kulturális munkásai éppúgy magasztalták a művészet szentélyeit, mint Melvill teszi, s a Moby Dick szerzőjének útját sem először követjük.
Itt egy nagyon is konkrét másik kötetről, a szintén idén megjelent A Manhattan-tervről kell említést tegyünk, amiben még Krasznahorkai kereste fel Melville lakóhelyeit. Ornan Rotem fotói tették azt a könyvet teljessé, itt viszont képek nincsenek már, csak az, amit a fantázia segítségével felépítünk az igazi, újrarajzolt Manhattanből. A két kötet kiegészíti egymást, megtaláljuk már ott is Lowry-t és Bartók Bélát szintén, így egyaránt áll: ha fel tudjuk venni a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzőjének őrületig fokozott ritmusát, bejárhatjuk nemcsak mások őrületét, de egy ragyogó elme felfokozott világát is.
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért, Magvető, 2018
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én.
