A kormányzati gömböc mindent felfal

A kormányzati gömböc mindent felfal

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor 2014 áprilisában Felcsúton (Fotó: Reuters/Balogh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány azt az ügyletet, amellyel a kormánypárti sajtót tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) megszerzett egy sor médiacéget. Ez azt jelenti, hogy a lépést nem kell vizsgálnia sem a Médiatanácsnak, sem a Gazdasági Versenyhivatalnak. Kérdés, ezek után lehet-e bármi akadálya annak, hogy szó szerint állami, illetve kormánymédiáról beszéljünk esetükben. Közben az utolsó Vasárnapi Hírek (VH) jelent meg, a hazai lappiac újabb újsággal lesz szegényebb. A magyarországi viszonyokhoz képest magas példányszámú hetilap munkatársai a nekik tett ígéret szerint a Népszavánál folytathatják munkájukat.

A sajtó fekete évének számító 2018-ban újabb áldozatot szedett tehát a kormányzati gátlástalanság. Az udvari elemzőcégek próbálják ennek az ellenkezőjét sulykolni, a Médianéző Központ szerint például továbbra is baloldali médiatúlsúly jellemző. A közösségi médiában hamar köznevetség tárgyává vált „elemzés” szerint hiába jön létre az új holding, mindent egybevetve az Orbán Viktor támogató felületek kevesebb emberhez érnek el, mint a kritikusok. Számításaik szerint mindössze 41 százalékos az elérésük a kritikusok 59 százalékával szemben

Nagyon messzire kellene mennünk, hogy a magyar napilappiachoz hasonlót találjunk | Magyar Hang

Amíg Magyarországon alig olvasunk közéleti napilapot, régiónkban az online térnyerése ellenére is fontos a nyomtatott sajtó.

Való igaz, egyre több és több felületet kell bekebeleznie a kormányzati gömböcnek, hiszen számos próbálkozásukat az elköltött milliárdok ellenére kudarc kíséri. A propagandalappá silányított Figyelő olvasottsága negyedére esett, a Magyar Időkről nem közölnek semmilyen adatot, a szakma 4-5 ezresre becsüli példányszámukat. (A Magyar Nemzeté 14-15 ezer volt a végén.) Az ijesztő címlapjairól („Soros támad!”) ismert Magyar Hírlap ezt a számot sem éri el. A propaganda nem hagyott ki szinte egyetlen napot sem, hogy a G-nap utáni Hír Tv vélt bukásáról értekezzen, ehhez képest a valóság az, hogy az augusztus elsején einstandolt csatorna nézettsége az elmúlt négy hónapban a töredékére esett. Az esti 80–100 ezer néző jelentős része az ATV-nél kötött ki.

Nagy tömeget a propagandához tartozó bulvármédia és a helyi sajtó (Ripost, Lokál, Bors, TV2-csoport, Origo, valamint lassan az összes rádió és minden megyei lap) ér el, mutatva azt is, miként cserélődött le a Fidesz szavazóbázisának jelentős része, s hátrált ki a kormánypártok mögül az értelmiségi olvasó-, illetve nézőtábor.

Az állam a Lokálnak szórja ki az év végi aprót | Magyar Hang

A 16 oldalas lapban a 13 oldalnyi kormányzati hirdetés mellé durván két oldalnyi piaci hirdetés és mindössze két cikkféle fért be.

A közéleti apátia, a közömbösség, az „úgyis minden mindegy”-attitűd természetesen a teljes magyar politikai sajtó számára nagy ellenség. A Magyar Hang rendszeresen végez felméréseket a közélet iránt érdeklődő olvasói körben, a visszajelzések következetesen arról árulkodnak, hogy nagyobb igény a „nagy magyar valóságot” bemutató társadalmi riportok és a jó interjúk iránt mutatkozik még. A hatalomtól független sajtó visszaszorulásának, ellehetetlenülésének legsúlyosabb következménye éppen e beszámolók eltűnése lesz. A hatalom ellenőrzését szolgáló, úgynevezett tényfeltáró cikkek mellett ezek, az igazi mindennapokat bemutató írások a NER legfőbb ellenségei.

A közel ötszázalékos gazdasági növekedést a propaganda kizárólag a kormány sikereként könyveli el, a szabad sajtó megírja, mit tesz ehhez hozzá a nemzetközi környezet, és valójában mennyire vagyunk kiszolgáltatottjai a külső tényezőknek, mindenekelőtt a német iparnak. A propaganda demográfiai sikerekről és a családtámogatás csodáiról ír, elhazudva az igazi számokat. A cigányság valódi helyzetéről a kormánysajtó szinte nem is ír, a társadalom mélyrétegeinek problémáit úgy ahogy van, a szőnyeg alá söpri. És a sort hosszasan lehetne folytatni.

A szakmát egyáltalán nem lepte meg, hogy a Kesma élére Orbán Viktor médiaügyekben legmegbízhatóbb embere, Liszkay Gábor került. Sőt, magát a Kesmát balatonföldvári nyaralójába jegyezték be – erről a 24.hu számolt be. Ez a lépés szimbolikus jelentőségű, jelzi, hogy Liszkay – a nagy vitorlázó – sokkal több egyszerű végrehajtónál, nem egy Mészáros-féle hasznos hülye. Az általa irányított médiabirodalom fő célcsoportja továbbra is az Orbán-hívő tábor: azon túl, hogy a Kesma alá tartozó cégek sok vezetőt fognak a jövőben is jól tartani, fő feladata a bázis egyben tartása, ami a Fidesz hatalmának záloga.

„Legyalulták a vidéki nyilvánosságot" | Magyar Hang

Hogyan lehet áttörni a központosított propagandán? Beszélgetés L. László Jánossal, a Nyomtass te is! projekt vezetőjével.

Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka megvált aranytojást tojó tyúkjaitól, a VH sorsa ismert, a több tízezres példányszámú Szabad Földé finoman szólva kérdéses. A „miért” logikus felvetés, a választ a rendre sajtóosztályukra mutogató szocialista politikusok sem adják meg. Információink szerint a kényszerű átadás-átvétel hátterében gazdasági ügyek, jelentős tartozások állnak, amelyek révén a kormányzat a baloldali sajtó egy részét is ellenőrzése alá tudta vonni. (Lévén kormányzati hirdetésekkel tartják életben az orgánumokat, a tulajdonost pedig könnyen térdre kényszeríthetik.) A HVG arról írt, Puch milliárdos összeget kapott Mészáros Lőrinc „cégétől”, ahonnan már a többi médiumhoz hasonlóan ingyen, „felajánlással” került át a Szabad Föld a fideszes médiaholdingba. A lap más informátorai sokkal inkább a fenyegetést, a torokhoz szorított kés verziót erősítik, mint fő motivációt, hasonlóan a mi forrásainkhoz. Maga az érintett érdemben nem nyilatkozott a sajtónak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 30. számában jelent meg, 2018. december 7-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a 30. számban? Itt megtudhatja!