Zárva – olvasom Felsőcsatár egyetlen kocsmájának ajtaján a feliratot. Hát akkor elkéstem. A csend is gyanúsan nagy a faluban, úgyhogy semmi sem állítja meg a következő baljós gondolatsort: úgy látszik, hiába fogott össze a falu, hiába a cikkek a Vas Népében, hiába a beragadt caps lockkal megírt bejegyzések a Facebookon. Szabályos mozgalom indult ugyanis a közösségi oldalon azért, hogy ne kelljen otthagynia Felsőcsatárt „mindenki Roli”-jának, aki 1992 óta üzemelteti a helyi kocsmát. A felháborodás előzménye, hogy Roli 26,5 év után egyszer csak kapott egy levelet a kocsmával egy épületben működő boltot üzemeltető élelmiszerlánctól: január 1-jétől bővítik az ABC-t, „így többé a helyi italboltra nincs szükség”. A felsőcsatáriak másképp gondolják, ugyanis „több generáción keresztül mindig a felsőcsatári kocsma volt a helyi emberek közösségi tere”.
Ezernyi kocsma zárt be a közelmúltban minden különösebb visszhang nélkül, ezért aztán ez a sajnos ritkaságszámba menő lokálpatriotizmus, összefogás már önmagában is hírértékű.
Flaszter 17. - Milyen az igazi vidéki Magyarország? | Magyar Hang
Dévényi István e heti vendégei: Lukácsi Katalin közéleti aktivista és Grimm Balázs, a Magyar Hang újságírója.
Ráadásul a tét nem kicsi: a konyhaszociológia hüvelykujjszabálya szerint ugyanis, ha egy faluban megszűnik az ivó, akkor az onnantól kezdve már nem is falu többé, hanem valami egészen más. Ugyan még nem tanya, de megindul azon az úton, pontos abban a lakói indulnak meg a lejtőn. Tudományos magyarázat erre persze nincs, de hogy a gyakorlatban ez mennyire így van, arról majd lentebb szó lesz.
Ott áll hát a kocsmán a felirat: „zárva”. Csak utolérte a végzet az osztrák határ árnyékában meghúzódó település italboltját. És mivel olyan közel vagyunk Ausztriához, vagyis a Nyugathoz, hogy a rendszerváltás előtt több felsőcsatárinak lecsippetettek egy darabot a telkéből a határzár kialakítása miatt, ezért aztán már az elnéptelenedéssel járó közeli vég sötét viharfelhőit is látom gyülekezni. És akkor jön a megkönnyebülés: kiderül, hogy egészen másról van szó, egyszerűen csak nyitás előtt érkeztem. Körülnézek a „takaros” szó szótári illusztrációjának beillő Felsőcsatáron, gyorsan el is tűnnek a felhők. Találkozom az ivó kapcsán cinkosan mosolygókkal, unottan legyintőkkel és közönyös vállvonogatókkal is.
„Roli már ide tartozik”
Kicsit kell csak várni, aztán jön Béla, aki az italbolttól pár háznyira lakik. Nem teketóriázik, felháborodva sorolja az érveket: – Az, hogy itt nem lesz kocsma, az elképzelhetetlen. A Roli sokat tett a faluért, megcsinálta a táncplaccot, a kuglipályát és nagyon korrekt az emberekkel – sorolja, a végére hagyva a legnagyobb dicséretet, amit városról jött ember kaphat egy falubelitől: ő már ide tartozik.
Majd őszinte felháborodással a boltot üzemeltető láncnak ugrik: – Az nem megy, hogy egyszer csak közlik, hogy ők akkor most bezáratják a kocsmát, mert terjeszkednek. Meg kell értetni, hogy a falu igényli a kocsmát, hát ez törvény.
Elönt minket a méreg | Magyar Hang
Nem hogy felszámolta volna, az Orbán Viktor vezette társaság még mélyített is a szocialista-liberális elődöktől megörökölt szociális válságon.
Az italbolttól pár háznyira lakik egyébként, és mindig úgy beszél róla Béla, hogy „felfelé”. Arra is néz szinte végig, amikor emlegeti. Csak akkor emeli a tekintetét közeli hegyoldal irányába, amikor Ausztria a téma. Béla is ott dolgozik már, és ahogy mondja, „rengetegen kacsintgatnak kifelé, és sokan már kint is vannak”.
Úgyhogy ez is lehet az egyik oka, hogy mostanában „nem jöttek be a felsőcsatári bulik”: Béla szerint nincs már igény rájuk
– Vagyis igény még lenne, de nincs nagyon pénze az embereknek, én nem is tudom igazából. De hát erről nem a Roli tehet – teszi hozzá. Hát ez biztos. Ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy az egyébként név nélküli italbolt olyasmi itt, mint máshol a körjegyzőség. Vagyis ahogy több község esetében szokás, egy önkormányzati hivatalt vagy épp iskolát, óvodát tartanak fenn, úgy itt már tulajdonképpen Felsőcsatár kocsmája a találkozási pontja több környékbeli településnek is. És bizony ilyen már a helyi focicsapat is. Béla büszkén sorolja, hány faluból, sőt még Szombathelyről is jönnek ide igazolt játékosként. Amikor a megyeszékhelyt említi, mintha kissé ki is húzná magát, de a legjobban annak örül, hogy „még ketten-hárman vannak benne a helyi fiatalok közül”. Még úgy is jó hírnek tartja ezt, hogy ezüstérmes lett a csapat – hátulról.
„Idén nem volt semmi búcsúkor”
– Meccsek előtt is felmegyünk a Rolihoz, onnan megyünk le – mondja. De temetések után is itt gyűlnek össze, meg búcsúkor is. Szomorúbb, amikor az utóbbit eseményt emlegeti.
– Nem nagyon megy az már, nincsenek árusok, olyan, mint egy hétköznap. A múltkor majdnem sírva fakadtam, kimentem, és sehol semmi. Valamikor már délben alig tudtam felmenni, úgy tele volt a tér, pedig akkor még sártenger volt itt. Most le van szépen fedve parkoló, de nincs se körhinta, se lövölde, se árusok. Idén nem volt semmi. Pedig készültem is volna lovettával, szeretek ugyanis lövöldözni.
Rákérdezek, mi ennek a közösségnek a titka. Elgondolkozik. – Összetartanak az emberek. A másik nagy titok pedig a bor. Szinte mindenkinek van pincéje kint a hegyben, nekem is. Ez összehúz egy picit minket.
Meg hát a kocsma is. – Ha megemelik majd a bérleti díjat, mondtam a Rolinak, hogy ne legyen szívbajos, emelje fel a piának az árát.
„A fiatalok nagyon szétszóródtak”
– Csak az haragszik rá, aki nem tud fizetni – ezt már a születése óta Felsőcsatáron élő Marika néni jegyzi meg Roliról. Amikor elmondja, hogy a szomszédjában van a kocsma, arra számítok, hogy végre valaki szidni fogja az italozó, mulatozó, hangos lumpen bandát. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
– Régen, amikor még olyan nagy bálok voltak, hogy az udvarra is asztalokat kellett kivinni, akkor tőlem vette az áramot, én adtam neki hosszabbítóról a kertemen keresztül. Olyan nagy bálok voltak ám, hogy foglalni kellett az asztalokat!
– És ma?
– Ma már nincsenek, mert a fiatalok nagyon szétszóródtak. Elmentek tanulni Pestre vagy Grazba vagy Kecskemétre. Az unokám is benne volt a nemzetiségi tánccsoportban, aztán, mikor felment Pestre, már nem tudott hazajárni a próbákra.
Marika néni szerint nincs semmi furcsa ebben az összefogásban, hiszen az történt, hogy a „szinte itt felnőtt” Roli összegyűjtötte a fiatalokat, akik a keze alatt nőttek fel, ők meg aztán most összefognak érte.
– De hát a mai világban mindenki annyit dolgozik, hol külföldön, hol itthon, hogy nincs is idejük kikapcsolódni – panaszolja Marika néni, akinél azért még az ünnepi asztalnál is téma volt a kocsma, mivel az unokája – immár Pesten – olvasott róla a Facebookon.
Odaát
– Szüretkor hazajön, vagy ha esetleg az itthon maradt barátai meghívják lakodalomba. Hiába, kiöregedett falu, van olyan család, ahol már mind az öten Ausztriában tanulnak. A gyerekek már itt, a nemzetiségi iskolában megtanulnak németül így könnyebb dolguk lesz odaát – biccent a hegyek felé. Odaátra.
„Hogy mi lesz a gyerekekkel? Hát, az biztos, hogy osztrákok lesznek" | Magyar Hang
Életképek az Ausztriában dolgozó magyarok mindennapjaiból a Fertő tó osztrák oldaláról.
Időközben a kocsma is kinyitott. Amikor belépek, alighanem én mászkálom össze először a frissen felmosott padlót, közben Roli épp befűt: ingujjban ül a cserépkályha mellett, és fát adagol egy diszperzites vödörből a tűztérbe. Hiába van a helyiség egyik sarkában, egy pillanat alatt a lengőpult másik oldalán terem, hogy kiszolgáljon, majd közölje, nem akar nyilatkozni. Megteszik helyette a vendégek. Egyikük mindjárt közli is, rosszkor jöttem.
– Este kell idejönni, meg amikor itt vannak a borsodi és romániai napszámosok, és itt táncolnak, mulatnak – mert amíg Felsőcsatárról Ausztriába járnak dolgozni, addig Északkelet-Magyarországról, meg még messzebbről ide. Ezt is remekül ki lehet beszélni itt. Ahogy a kocsmát magát is. A pultnál álló névtelen informátorom nem érti, hogy minek kell bolygatni a dolgokat.
„Bezárt a bolt, bezárt a kocsma, aztán kész, vége”
– Itt nemcsak az alkoholról van szó, ez egy közösség. Roli például minden vasárnap hozza Szombathelyről az újságot, mert az ugye nem jár itt. Amikor jövünk érte, megiszunk egy sört, beszélgetünk aztán megyünk ebédelni – idézi fel az idillt, aztán hangnemet vált.
– Vaskeresztesen is mi történt – idézi fel a férfi belehúzva a sörébe, aztán a korty után tudom csak meg, hogy valami hasonló: egy már nem működő kocsmát alakítottak bolttá, aztán csak a lézengés ment ott. Úgyhogy be is csukott a bolt. Vagy egy másik közeli faluban: Kisnardán.
– Bezárt a bolt, bezárt a kocsma, aztán kész, vége – ma már Narda része. Alighogy ezt kimondja, már jönnek is újabb vendégek Rolihoz, az egyébként már 11 nemzet fiai által meglátogatott kocsmába. Honnan máshonnan mint Nardáról. Pontosabban Kisnardáról.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
