Gregoriosz abul-Faradzs Bar Ebrójó (1226–1286) a szír ortodox keresztény, más néven jakobita egyház nagy teológusa, tudósa, filozófusa és spirituális tekintélye volt. Püspökként szolgált, és a Kelet mafriánja címet viselte, amely a patriarcha utáni második rang volt az egyházban. Avicenna és al-Farábi arab filozófus gondolkodásából táplálkozott, és Maragában élt, a mai Irán nyugati részén, amely Hülegü kánnak, a Mezopotámiát és Perzsiát uraló mongol ilkánnak a fővárosa és egyben a tudományok és művészetek közép-ázsiai központja volt. Műveit részben arabul, részben klasszikus szírül, a keleti keresztények egyik legfontosabb irodalmi nyelvén írta.
Szír nyelvű írásai között maradt fenn egy bölcs, humoros mondásokat és épületes anekdotákat tartalmazó gyűjtemény, kézirataiban a Nevetséges történetek, illetve másik változatban az Üdítő történetek címmel. Ezekből közlök itt egyet, mert úgy tűnik nekem, közvetlen üzenete van mai magyar valóságunk számára. A fordítás a történetek legrégibb kézirata, a Vatikáni Könyvtár 173. számú szír kódexe (Kr. u. 1333) alapján készült:
„Írja alá a megállapodást!" - Nyílt levél Orbán Viktornak | Magyar Hang
Önök propagandájukban örökké csak a „gender studies”-t említik, mintha a CEU pusztán csak ebből állna, és nem volnánk a keresztény kultúra megőrzésének és oktatásának központja is.
„Egy a főemberek közül az asztalánál ült, és evett. A leves illata kiszűrődött az utcára. Odajött egy szegény, és kért egy kis levest. Felesége felállt, hogy adjon neki. ơ viszont ráripakodott az asszonyra, és nem engedte, hogy adjon. Miután evett, felkelt az asztaltól, fel akart mászni a tetőre, de leesett a létra tetejéről, és meghalt. Felesége örökölte minden vagyonát. Visszatért apja házába, és kezdte szétosztani férje régi ruháit. Volt egy nagyon régi párnájuk. Egy nap az asszony találkozott egy szegény emberrel, és neki adta a párnát. Ez a szegény hazament, és kiürítette a párnahuzatot, hogy kimossa. Talált benne ezer aranydénárt. Fogta a pénzt, és csináltatott magának egy szép ruhát. Ott maradt a szövetárusok piacán, és mondta az öregasszonyoknak, hogy keressenek neki asszonyt, akit elvehet feleségül. Elment az egyik öregasszony, és rátalált arra az asszonyra, aki odaadta a párnát a szegény embernek. Jött az öregasszony, és mondta neki, hogy talált egy özvegyet, aki szép is, meg illik is hozzá, és istenfélő, és ez az özvegy nagy vagyont örökölt az első férjétől. Ráállt a férfi, jegyajándékot küldött neki, és elvette. Amikor már vele volt az asszony, elmesélte a történetét, meg a szegény emberét, aki levest kért, és férjének a halálát. Az viszont elmesélte a párna történetét. Akkor egymásra ismertek, és dicsőítettek az Istent, aki a szegénynek adta annak házát, vagyonát és feleségét, aki egy kis levest is sajnált tőle. (Vat. sir. 173, 154v-155r)
Azt gondolom, e történet tanulságát megszívlelhetnék mindazok, akik ma azt hiszik, hogy büntetlenül elvethetik, megkínozhatják, kizsákmányolhatják a szegényeket: a menekülteket, a hajléktalanokat, a munkavállalókat. Az Isten bármikor elveheti azt, amijük van, és amivel visszaéltek, s azt a szegényeknek adhatja.
A szerző egyetemi tanár
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
