Kezdőlap Belföld Nem akarták k...

Nem akarták kidobni a megmaradt pékárut, inkább odaadták a rászorulóknak

Karácsonykor a legtöbb családban a szülői házban gyűlik össze mindenki, és az emberek az asztal körül ünnepelnek. Sokan vannak azonban, akikben a szeretet megvan, de az ünnepi vacsorára már nem nagyon jut, ahogy egész évben is csak ritkán telik megfelelő ételre. Nekik segít a nélkülözőket 900 éve támogató premontrei rend és a Jókenyér Kft.

HIRDETÉS

Szombat délutánonként tömött sorokban álldogálnak a rászorulók a zsámbéki premontrei női kanonokrend szakiskolája előtt, amikor szétosztják a pilisszentiváni Jókenyér Kft. által adományozott kenyeret és pékárut a rend nővérei. Vegyes a várakozók tömege: akadnak köztük fiatalok, idősek, férfiak, nők és gyerekek is, hiszen a távolabbról érkezőknek olcsóbb családi jeggyel utazni, mint egyedül. Nem újdonság ez sem az ételosztók, sem a rászorulók számára, hiszen éppen két évtizede, hogy kapcsolatba került egymással Ludwig Klára, a Jókenyér tulajdonosa és Ágnes nővér, a rend általános elöljárója.

Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang

A váci püspök számára az idei karácsony fő üzenete a szegénység, kiszolgáltatottság problémájának átérzése. A teljes interjú.

– A szívem szakadt meg, amikor az esti záróra előtt egy órával kisütött kenyeret, kiflit, zsemlét ki kellett dobni, mert másnap már nem lehetett értékesíteni – idézi fel a több mint húszéves történet kezdetét Ludwig Klára, amikor arról kérdezem, hogyan jutott eszébe jótékony célra felajánlani az esténként megmaradt pékárut. A különleges termékeiről ismert sütőipari üzem vezetője arról beszél, hogy már a kilencvenes évek közepén, alig valamivel ötven négyzetméteres kis pékségük beindítását követően keresni kezdték, kinek adhatnák a nap végén megmaradt péksüteményeket, hogy ne vesszenek kárba.

– Mondhatnám, hogy sorsszerű volt, ahogy egymásra találtunk Ágnes nővérrel – folytatja. – Német férjemmel, Christian Ludwiggal szerettük volna meghonosítani az itthon akkor még alig ismert, teljes kiőrlésű német péktermékeket, de eleinte nem sok siker kísérte próbálkozásunkat. A kilencvenes évek második felében a hazánkban dolgozó német cégvezetők és diplomaták feleségei viszont hiába keresték a hagyományos német pékárut, nem nagyon találták, amíg össze nem akadtunk egymással. Akkor vetődött fel a premontrei kanonokrend neve és karitatív tevékenysége, amikor egy beszélgetés során szóba került, hogy nem tudunk mit kezdeni a nap végén megmaradt péksüteményekkel. Aztán minden sínre került: felvettük a kapcsolatot Ágnes nővérrel, aki megszervezte az esti maradék elszállítását és szétosztását.

Vérplazmáért kenyeret – Két kisfiával lakik a munkásszállón Tibor | Magyar Hang

„A kicsi egyszerűen csak kaját kért. Azt mondta, nem baj, ha nincs játék, csak legyen étel. Husikát, azt szeretett volna.” Riport.

– A kapcsolat azóta is élő. Eleinte csak heti egy-két alkalommal hoztuk el és osztottuk a kenyeret, kiflit, zsemlét Zsámbékon, de mostanra már üzemszerűen történik minden – ezt már Holnapy Dénes Márton atya mondja, a premontrei rend zsámbéki plébánosa, aki hangsúlyozza, hálásak Ludwig Klára és a péküzem segítségéért csakúgy, mint azért, hogy van erejük és elég munkatársuk a nélkülözők támogatásához. – Minden napra be van osztva, hogy aznap ki hozza el a pilisszentiváni üzemből a pékárut, illetve hogy éppen hol osztjuk azoknak, akiknek szükségük van rá. Én például péntek esténként megyek az üzembe, ahol már összekészítve vár az aznapi adag péksütemény, amit a csütörtöki adaggal együtt osztunk szét szombat délután a rend zsámbéki szakiskolájában a rászorulók között. Szerencsére időről időre vannak önkéntesek, akik rövidebb-hosszabb időre elvállalják a Pilisszentiván és Zsámbék közötti fuvart.

Legkevesebb tízen vesznek részt az akcióban, és ma már nem csupán a névadó városba, hanem a Zsámbéki-medence hét településére jutnak el a rászorulókhoz a pilisszentiváni adományok. Az atya kiemeli, hogy ebben nagy szerepe van Marlok Tamásnak, a pilisszentiváni egyházközség oszlopos tagjának, aki egyben a Szent Norbert Karitatív Alapítvány és a Dr. Meggyes Pro Vobis Alapítvány által a csökkent munkaképességűeket foglalkoztatására létrehozott mányi Pro Vobis Műhely vezetője. Munkája révén ő nagyon sok szociális intézménnyel folyamatos kapcsolatban van, ezért látja, hol lenne a legnagyobb szükség a felajánlásokra.

„Sokkal több segélyt kapnak a gazdagok” | Magyar Hang

Egyáltalán nem igaz, hogy megszűnt volna a gyermekéhezés, mint ahogyan azt a kormány mondja – mondta a Magyar Hangnak Bass László szegénységkutató. A teljes interjú.

– Tamás magára vállalta, hogy megszervezi, mikor és kihez jusson el az adomány, amely minden településen rászorultsági elven jut el az emberekhez. Azért is nagy hálával tartozunk neki, mert ő az, aki a legtöbbször magára vállalja a maradék pékáru elszállítását – teszi hozzá az atya. – Zsámbékon ugyan a rend iskolájában osztjuk az élelmet, de jellemzően nem az iskola diákjai vagy alkalmazottjai kapják, hanem rászorulók, akik megjelennek szombat délután a szakiskolánál. Az érintett falvakban, városokban mindenütt megvan az a karitatív szervezet, amely a nevét adja az akcióhoz, valamint biztosítja a helyszínt és a létszámot az osztáshoz. Perbálon például a helyi karitászszervezet intézi az osztást, Mányon pedig a műhelyben kapják a rászoruló dolgozók, illetve nagycsaládosok a kenyeret, péksüteményt.

Hogy mennyire nagy szükség és igény van az adományokra, azt jól mutatja, hogy csak Zsámbékon 150–200 között vannak azok, akik többször-kevesebbszer, de rendszeresen megjelennek az ételosztáson; igaz, ide más községekből is érkeznek a szegények. Másutt ugyan kevesebb a nélkülöző, de így is elmondható, hogy a Zsámbéki-medencében rendszeresen 300–400 emberen segít a Jókenyér ilyen jellegű támogatása. S hogy senki ne távozzon üres kézzel, a premontrei rend is vásárol kenyeret, péksüteményt, mert nem lehet mindig pontosan kiszámítani, hogy az aznap megmaradt pékáru elég lesz-e az igényekhez képest.

Segített a rászorulókon, hát feljelentették a csépai atyát | Magyar Hang

Ingyen temet, nem szed perselypénzt, mégis vannak rosszakarói Antal Andrásnak. Riport.

De nemcsak szombatonként és nem csupán a Jókenyér adományát osztják a szakiskolánál, hanem a renddel kapcsolatban lévő más szervezetek, például a Lions Klub, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és magánszemélyek felajánlásaiból összeállított élelmiszercsomagok is eljutnak az érintettekhez. Sőt, időszakosan még ruházati cikkeket is adnak, ehhez az akcióhoz a német diplomatafeleségek szervezete is csatlakozik. Ők például ruhadarabonként 50 forintot kérnek, hogy mindenki csak annyit vigyen el, amennyire valóban szüksége van, s így biztosan jusson mindenkinek.

A nagyobb ünnepek előtt pedig – jelenleg is erre készülnek – tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat állítanak össze, amelyekbe most karácsonyi jókívánságok is bekerültek. Ezen túlmenően folyamatosan gyűjtik az egyéni adományokat is, így használt műszaki eszközöket, például tárcsás mosógépet és centrifugát azok számára, akinél nincs vezetékes víz, vaskályhát a fafűtéshez, illetve kisebb-nagyobb bútorokat. Ebben a munkában sokkal többen működnek közre, mint a rendszeres ételosztásban.

„Bátorság! Ne féljetek!” Beteg a magyar néplélek – ideje meggyógyítani | Magyar Hang

Kiemelkedő szerep hárulna társadalmunk lelkének felemelésében az egyházakra, ám azok jelenleg képtelenek megfelelni ennek az elvárásnak.

– A két évtized alatt persze sok minden történik az emberrel – meséli az atya. – Vannak olyan munkatársak a pilisszentiváni üzemben, akikkel már lassan húsz éve ismerjük egymást, s igen jó a kapcsolat. Ha például valaki kimarad a fuvarozók közül – s erre betegség miatt sajnos már volt példa –, rendszeresen érdeklődnek hogyléte felől. De a legemlékezetesebb talán az az eset, amikor még a régi péküzembe mentem szenteste az utolsó sütésért, és a síkos úton képtelen voltam a mikrobusszal kihajtani a főútra. Akkor Klára édesapja traktorral húzott ki a meredek behajtón, hogy Jézus születésének napján is időben eljuthasson az adomány a rászorulókhoz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
Hajdú Péter
Hajdú Péter
A Magyar Hang gazdasági újságírója, közgazdász

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

25,654lájkolóTetszik
1,795követőKövetés
14,470feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Szellemét a tűz nem égeté meg – Magyar Hang-ajánló

Látogatás 2019 roma hősénél és a keleméri bárányfarmon, interjú Ragályi Elemérrel, Böjte Csabával és Versegi Beáta coach-szerzetesnővel. Csütörtöktől itt a friss Magyar Hang!

Kiemelt cikkek

Először színházban – Pethő Tibornak

Hogy Molnár Ferenc iparos volna-e? Nem hinném. Kétségtelenül a karaktereiből szólal meg, az nem igaz, hogy egyáltalán nem hagyja ott a személyisége nyomát.

Kell-e félni a brexittől?