HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld „Mi, a Dunátó...

„Mi, a Dunától keletre, már Romániának vagyunk nézve”

HIRDETÉS

Mezőtúrról Szarvasra zötyögök a hófödte tanyavilágon keresztül a csehszlovák gyártású Zsuzsi vonattal. A halott tájhoz illene a csend, az viszont itt nincs. A csattogó csehszlovák vasúti csodát megpróbálja románul túlkiabálni mögöttem egy tarka kendős, melegítős asszony. És mivel ő kiabál, kénytelen emelt hangon társalogni mellettem két indiai fiatal, ahogy a pótlóbuszokról érdeklődő asszony is kénytelen kicsit hangosabban szólni a kalauzhoz – magyarul.

HIRDETÉS

Szarvason aztán az indiai srácokkal elegyedem szóba, hiszen miattuk jöttem. Kíváncsi voltam, milyen az a város, ahol van egy nagy múltú, magyarokat alkalmazó hazai gyár, amelynek nem dob mentőövet a magyar kormány, így az kénytelen bezárni, miközben mindenféle központi akadály nélkül működik egy baromfifeldolgozó üzem, ahová nemcsak Indiából, hanem Mongóliából is hoznak alkalmazottakat, hogy a kormányzati propagandaszöveget ideidézzük: „elvegye a magyarok munkáját”.

Az indiai fiúk sokat mosolyognak, miközben beszélgetünk, de ettől még nem értjük meg jobban egymást. Az mindenesetre kiderül, hogy szerintük angolul kevesen beszélnek Szarvason, az ő pandzsábi nyelvüket meg nyilván még kevesebben értik. De nem tragédia, valamelyest beszélnek magyarul. Rá is kérdezek, hol tanulták meg a nyelvünket, de a választ nem értem. Témát is váltok. – Mennyivel kerestek többet itt, mint odahaza?

A mosoly ezúttal eltűnik egyikük arcáról, az enyémre viszont a döbbenet ül ki, amikor mutatja a számot a kijelzőn: 60. Vagyis hatvanszor többet keresnek Szarvason, mint Indiában. Elképesztő szám, de még ha lecsapnák a nullát a hatos mögül, az is az lenne. Nem kérdezek semmit, így is kapom a gesztikulációval kísért választ: a fiú két tenyerével nyom lefelé, és úgy mondja itteni bérére utalva: „very low, nagyon kicsi”.

„Nagyon nagy érvágás”

Az első kocsmába, ahová betérek, nem Szarvasi gépből kapom a kávét. Ez igaz volt egyébként az összes általam meglátogatott presszóra, ám ezen a helyen még a frissen bezárt Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. jegyzetfüzete díszeleg a pulton. Nem is lepődöm meg hát, amikor a csapos lány közli, milyen kényes téma ez itt.

HIRDETÉS

– Nagyon nagy érvágás volt ez sokaknak, van olyan vendég, aki 30 évet dolgozott ott, és a szívet-lelkét beletette a munkába. Aztán egyszer csak szóltak neki, hogy többet nem kell jönni – meséli.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt boltja Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt boltja Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)

– Valaki megcsinálta, de hogyan, azt senki nem tudja – foglalja össze a közelmúlt váratlan, sok helyi számára tragikus történéseit egy vendég. A hivatalos verzió így fest: a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án jelentette be mintegy 440 munkavállalójának a termelés befejezését. Ennek kapcsán a vezetőség közleményt adott ki, amelyben azt írták: továbbra is minden erejükkel azon dolgoznak, hogy fennmaradjon „a nagy múltú Szarvasi név”, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása, és munkahelyet biztosítsanak az elbocsátottak egy részének. A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 alkalmazottját pedig azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat.

„Magyarországon nincsenek migránsok, igaz? Na, erről ennyit”

Sok helyi jól emlékszik még arra, hogy a szintén megyebeli gyulai húskombinátot néhány esztendeje megmentette az állam, most viszont ez elmaradt. A térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója ugyanakkor jelezte, készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében. A Pénzügyminisztérium is kiadott egy közleményt, de az csak arról szólt, hogy figyelemmel kísérik a cég foglalkoztatottjainak sorsát, és felkérték a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítsék az elbocsátott munkaerő mielőbbi elhelyezkedését. Megjegyezték azt is, hogy Békés megyében 1200 a betöltetlen versenypiaci álláshely, a szarvasi járásban mintegy 400.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt étkezdéje Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt étkezdéje Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)

– Ettől a kormánytól nem lehet semmit várni – jegyezte meg egy lány alig fojtott indulattal. Amikor a minisztériumi reagálást felhozom, már semmit nem fojt el, egy szuszra jön ki belőle: – Persze, van több száz munkahely. Magyarul: mindenki mehet a húsüzembe. Csak azt felejtik el, hogy azt nem mindenki bírja. Az is érthető, hogy az emberek nem akarják, hogy tönkremenjenek a fogai, az ízületei, a csontjai. Tudom, miről beszélek, dolgoztam ott.

– Mennyi ideig?
– Két hónap híján két évet voltam ott. Tessék, itt az eredménye.

Egymás mellé teszi a két mutatóujját, de azok nem simulnak össze, hanem szinte Y-t formázva tartanak szét.

HIRDETÉS

Tiborc a gyárban – álruhás tudósítónk elmeséli, milyen az élet az üzemekben | Magyar Hang

A melósok többsége vidéki, sokan órákat utaznak, hogy munkakezdésre beérjenek.

– Megfagytak, ennyi. Négy műszakban jártam szombaton és vasárnap is. Négy nap után kaptunk egy nap szabadot. Úgyhogy amikor elkezdtem ott dolgozni, két hónapig nem tudtam meglátogatni édesanyámat. Pedig itt lakik, Szarvason. És ezért az egészért nem kaptam összesen havi kilencvenezer forintot.
– Akkor is voltak indiaiak és mongolok?
– Nem, egy-két évvel utánam jöttek. De Magyarországon nincsenek migránsok, igaz? Na, erről ennyit.

„Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva”

Átmegyek Szarvas szegényebb részére, ahol már nehéz elképzelni, hogy ebben a városban az arborétumnak és a fürdőnek köszönhetően azért a turizmus is jelen van. Betérek egy másik poharazóba tehát, és egy terepszínbe bújt férfival elegyedem szóba. A televízióban a Terminátor (4.) – Megváltás megy. Hol Christian Bale vicsorog, hol az ismert fémkoponya.

– Szerintem a polgármestert például biztos nem érdekli a bezárás. Ahogy az sem, hogy idegen emberek járnak ide dolgozni.

„Nemcsak az alkoholról van szó, ez egy közösség” – Kocsmájáért küzd a falu | Magyar Hang

Szabályos mozgalom indult azért, hogy ne kelljen otthagynia Felsőcsatárt „mindenki Roli”-jának, aki 1992 óta üzemelteti a helyi kocsmát. A tét nagyobb, mint az italbolt. Riport.

Megnyugtató, hogy tagbaszakadt nyilatkozóm nem tapasztal ebből feszültséget – már az indiaiak és a mongolok miatt –, majd mégis hullámzó monológba kezd.

– Valószínű, nem akarnak ők itt maradni, kicsit megszedik magukat, később meg otthon tudnak házat venni. Egyből rosszra gondolni felesleges, csak nekünk furcsa, hogy itt megjelennek. A tévé is azzal van tele, hogy Nyugaton ezek a migránsok gyilkolásznak, erőszakolnak. Nekem is vannak tizenéves gyermekeim. Ha egy ilyen hozzájuk nyúlna, elvágnám a torkukat én is.

„A magyar lányok ki sem mernek menni az utcára”

– De felteszem, akkor is megtenné, ha helybeli lenne az illető.

– Igen. De hát mellettük áll a törvény. Lehet, hogy nem rossz szándékkal jöttek ők. Végül is nincs balhé. A lényeg az, hogy nem vagyunk mi ehhez hozzászokva. Lenne itt elég probléma, amivel foglalkozni kéne, aztán még ők is jönnek.

HIRDETÉS

– Milyen probléma?

– A cigányok. Esténként rendesen rajzanak, összeállnak ötösével, úgyhogy a magyar lányok ki sem mernek menni az utcára. A kilencvenes években volt jó itt – mivel a spontán privatizáció időszakát a kocsmai beszélgetések során ritkán emlegetik aranykorként, kérdőn nézek a férfira.

– Ez volt a régi Magyarország közepe, ezért minden évben itt volt a szkinhedtalálkozó. Olyankor pár napra csend lett, mert eltűnt az összes cigány a városból. Az kéne most is. De nem lehet már ilyeneket tartani, csak azt nem értem, miért. A romák mehetnek nyolcan? Ők állhatnak a járdán úgy, hogy nem férsz el tőlük? Hozzájuk miért nem megy oda a rendőr? Hagyjuk inkább, csak felidegesítem magam.

„A magyarokat meg nem fizetik meg? Hát micsoda dolog ez?”

Megyek is az ivóból. Egy rég bezárt bolt előtt állok meg, ahol egy helybélit sikerül szóra bírnom. Ő vidáman áll a dolgokhoz, röhejnek tartja azt, ami a gyárban történt. Majd szóba kerülnek a vendégmunkások: úgy véli, a mongolok még jól állnak a munkához, de úgy hallotta, az indiaiak nem tudnak dolgozni. És különben sem bírják az itteni hideget.

– Biciklit vesznek nekik, aztán itt tekernek majd turbánnal a fejükön a városban – mondja jóízűen nevetve, valahogy úgy, ahogy a cseh új hullám fiilmjeinek katarzisaiban szoktuk meg. Kicsit magukon, kicsit a világon nevetnek a karakterek. Emberünk azonban egyszerre elkomorodik: – A magyarokat meg nem fizetik meg? Hát micsoda dolog ez?

A kasztrendszer miatt „egymással is összevesző” indiaiak

A bezárt gyár szaküzletével szemben egy iszogató férfi szerint baljós jelek mutatkoztak már korábban is. Azelőtt nem fordult elő soha, hogy nem volt karácsonyfa a vasipari előtt.

– Nyolcméteres fa volt, most pedig semmi. Semmi – ismétli az utolsó szót egy párszor. Ő egyébként nem dolgozott a gyárban soha, azt az utat választotta, mint oly sok mai szarvasi: a külföldet.
– Egész Németországot bejártam, majd dolgoztam Franciaországban és a szerbeknél is. Persze kétszer el is váltam. Pedig hazajártam, jól is kerestem, mégis ez lett a vége.

Hosszú, keserves köhögéssel zárja szavait. A nyolcvanas években 1600-nál is több embert alkalmazott a szarvasi gyár, nagyobb területen, mint a mai. Hogy mennyivel, ezt remekül érzékelteti a következő kocsmai beszélgetés.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt étkezdéje Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. bezárt étkezdéje Szarvason (Fotó: Tompos Ádám)

– Még a vasiparival szemben is vasipari volt?
– Persze, ott is volt egy épületegység, ahol most az albán pékség van.

„Hogy mi lesz a gyerekekkel? Hát, az biztos, hogy osztrákok lesznek” | Magyar Hang

Életképek az Ausztriában dolgozó magyarok mindennapjaiból a Fertő tó osztrák oldaláról.

Szóba kerülnek még a „hideget és a munkát egész jól bíró” mongolok és a kasztrendszer miatt „egymással is összevesző” indiaiak, meg hogy tulajdonképpen miért is vannak ők Szarvason.

– Mert mi, a Dunától keletre, már Romániának vagyunk nézve, azért.

Egyenes és kemény beszéd. Akkor is emésztem, amikor azt látom, hogy a közeli német áruházláncból szatyrokkal felpakolt, mosolygós mongolok lépnek ki.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/6. számában jelent meg, 2019. február 8-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/6. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Tompos Ádám
Tompos Ádám
„Az igazság odaát, a valóság odakint van”

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,282lájkolóTetszik
2,707követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kormányinfó 145.: Gulyás Gergely először áll a sajtó elé az önkormányzati választás után

A szokásosnak mondható csütörtök délelőtt helyett ezúttal kedden délután tart sajtótájékoztatót Hollik István kormányszóvivő és Gulyás Gergely kancelláriaminiszer.

Végrehajtás a 168 óránál