Ilyen lenne, ha Háry János, a nagyotmondó obsitos alakja egyesülne Münchhausen báróéval, s a szindbádi kalandokat pajzán pillanatok oldanák és kereteznék. Kellőképp túlzóan és szókimondóan, de azért ne az Apollinaire-féle Tizenegyezer vessző elvadultságára gondoljunk. Nem a francia fővárosban járunk elvégre, ahol egy idő után a délceg és nőhajhász főhős, Murokffy is úgy érzi, befeküdne „az önpusztítás Prokrusztész-ágyába.” Ez a századforduló monarchiája, ahol életerős hősünk útját „k.u.k. kalandorok”, Holdat gyarmatosítani igyekvő lunatikusok, szálfatermetű monstrumok és őrült tudósok szegélyezik, hogy magáról az ördögről ne is beszéljünk. Murokffy persze birokra kel mindőjükkel, és természetesen győzedelmeskedik is: kalandjai végén elégedetten kortyolja borát, s vonul el az őt ajnározó hölgyseregekkel.
Vérbeli pikareszk ez, nagy hagyománya van nálunk is, most kiegészülve Pataki Tamás bemutatkozó regényével. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémiánál megjelenő kötet viszont több egyszerű stílusgyakorlatnál: saját nyelvet talál, melyben lelkesen merül el a szerző kalandok tucatjain keresztül. Az ízes, szókimondó beszéd tobzódik a leleményes hasonlatokban, ilyenben és ehhez hasonlókban: „vagy leguggoltam, vagy felugrottam, mint fadobozából rugóra kipattanó bohócfej.”
A regény hangulatfestő leírásai találóak és átérezhetőek, humora pedig olykor (ön)ironikus kikacsintásokba csap át: „elégedetten tépkedni kezdte ujjbegyével a kecskeszakállát, ami feltétlen tartozéka a tébolyult polgároknak.” De már a beszélő nevek is fel tudják dobni a történetet, gondoljunk csak az Elázott Pipafüst nevű kávéházra vagy A Részeges Vízipókhoz címzett fogadóra.
Pataki határtalan találékonysággal veti magát az általa kreált világba, mely persze számos hasonlóságot mutat az említett Krúdy- vagy Kodály-művek vidékével. Túlzások, nagyotmondások terén könnyű ráakadni a sémára, mégsem mondhatjuk, hogy Pataki szorgosan másolná a nagy elődök stílusát. Azokat inkább példaként, mankóként véve alakítja ki saját monarchiavilágát, melynek mesevilágában a hősiesség még jól elválhat gazemberségtől, s a párbajok is vígan folyhatnak nemcsak nyúlszájú grófok, de azok démoni hasonmásai ellen is.
Az erdélyi irodalmi hagyományba jól beleillik ez a vonal, innen jön Pataki is, aki egyébként a [kritikánk megjelenése óta Magyar Nemzetté átnevezett] Magyar Idők újságírójaként dolgozik, s irodalmilag is egyfajta folytatója Orbán János Dénes erőtől duzzadó, pajzán lírájának. Találó példa a címbe is emelt párlat: ha már lúd, legyen kövér, ha alkohol, akkor a lehető legtöményebb, s a kalandok mindennél kiélezettebbek, határtalanabbak. A zöld ital mámora pedig jól leképeződik a kötet varázslatos, különös lényektől hemzsegő világában. Murokffy nem emelkedik Szindbád vagy Háry mellé, nem lép rögtön az irodalmi panteonba, de több is jól eső stílusgyakorlatnál vagy szórakoztató bemutatkozásnál. Érdemes előítéletektől, na és persze politikailag korrekt elvárásoktól mentesen elmerülni benne.
Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2018
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/5. számában jelent meg, 2019. február 1-jén.
