A falu, ahol téglánként adják el a házat a drogért

Nem volt benne a levegőben, mégis volt pár pillanat, amikor úgy festett, hogy a sorban állók között verekedés tör ki a tarnazsadányi teleház előtt a szociális népkonyha elindulásakor. Az egyik ilyen momentum akkorra tehető, amikor valaki a tapinthatóan feszült helyzetben megszólalt: na most lesz verekedés. A másik akkor, amikor egy asszony kivált az L alakú épület kétfarkú sorából, és kiabálni kezdett a tolakodók miatt. A harmadik akkor, amikor Dobi István polgármester távozott a teleházból, és a hangját felemelve közölte, hogy nem lesz több ételosztás, ha továbbra is így hangoskodnak majd a tarhonyás lecsóra várakozók.

Pedig az ételosztást nem is az önkormányzat szervezte, hanem egy alapítvány, amelyről senki (értsd: sem a polgármester, sem Botos Zoltán alpolgármester, sem pedig Botos Aladárné Katalin önkormányzati képviselő) nem tud semmit. A település testülete csak a helyszínt és némi hozzájárulást biztosít a szociális népkonyha ötletével Tarnazsadányba is eljutó Egy Falat Esély Alapítványnak. Ez a szervezet hozza az ebédet a dél-hevesi falu rászorulóinak.

– Nagyon örülünk az ételosztásnak – válaszolja kérdésünkre a zsadányi Olivér presszó előtt álldogáló Botos Zoltán alpolgármester. Épp arról beszél, hogy rengeteg rászoruló van, hiszen Tarnazsadány „3 H-s”, azaz halmozottan hátrányos helyzetű település, ahol tényleg minden segítség jól jön, amikor hirtelen megszólal a kocsma teraszán gubbasztó egyik férfi. Fejét föl sem emeli, úgy kiált fel: – Én is itt vagyok!

– Igen, például ő is rászorul – hagyja rá az alpolgármester, aztán sorolni kezdi a településeket, ahová szintén rendszeresen visz ebédet az alapítvány. De rögtön témát váltunk: éppen arról beszélünk, hogy ugyan az elmúlt években enyhült a faluban a munkanélküliség, ezáltal a szegénység is, és már a roma fiatalság is el tud menni dolgozni, amikor megjelenik a tarnazsadányi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője. Ő és családja is az ételosztásra megy, náluk is ugyanolyan újonnan vásárolt műanyag ételhordó van, mint a teleház felé igyekvők nagy részénél.

– Vagyis hiába a sok új üzem a környéken, meg a közmunka, azért még nagy a szegénység erre – állapítjuk meg.

– Az ilyen kisebb települések életéből úgysem fog soha kimenni a szegénység – jegyzi meg az alpolgármester, de azért hozzáteszi, hogy van fejlődés is Tarnazsadányban: fiatalodik a falu. Ez tagadhatatlan, a település közepén körülbelül kettő, a szélén öt percet kell csak várni, hogy feltűnjön egy babakocsis anyuka.

A posta közelében álló, szétkapott telefonfülke és a szeméttel tele rakott, ugyancsak darabokban álló postaláda mellett szóra is bírunk egy kisgyermekes nőt. Jó dolognak tartják a népkonyhát, igénybe is veszik. Szóba jön hamar a szegénység – és ennek kapcsán a kábítószer is.

Kibelezett postaláda (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

– Juj, az a bizonyos crack! Az megy itt – fecsegi el a fiatal anyuka, aki szerint „minden sisakos csinálja”. Sisak alatt a kapucnit érti. – Csinálják idősek és fiatalok, sőt túl fiatalok is. Dolgoznak reggeltől estig, és este kidőlnek tőle.

Az utca másik oldalán két romos házzal és három pakettzacskóval arrébb egy párral elegyedünk szóba. Ők nem is hallottak a népkonyháról. De a férj úgy van vele, hogy ez „normális dolog”.

– Ha itt netalántán történik valami, az szinte mindig normális dolog.
– Netalántán? Olyan ritkán történik itt bármi is?

– Ritkán, igen. Le kellene dózerolni ezeket a romos házakat, ez talán a népkonyhánál is fontosabb lenne.
– Úgy néz ki a falu, mintha háború után lennénk – veti közbe a feleség.
– El kellene menniük dolgozni, de van, aki nem szeret. Aki meg igen, azt meg valószínű nem veszik fel, mert hát elég sok ukrán van már itt a környéken.

Végül megegyezünk: ha valaki nagyon akar, innen is el tud menni dolgozni. S abban sincs köztünk vita, hogy nehéz itt bármit is akarni.

Egy idős asszonnyal is találkozunk. Ő nem megy az ételosztásra, inkább főz magára. Úgy van vele persze, ahogy mindenki: sok a rászoruló a faluban, de ő „valami másról” szeretne beszélni. Keserűen felnevetve vált témát. – Tíz százalék magyar van itt. A korosztályomból már csak én vagyok, kevés, aki nálam fiatalabb. Beszéljünk egyenesen: csak azért nem megyünk el, ment nekünk nincs hova mennünk.

Eltelik újabb két perc, úgyhogy megint babakocsis fiatal lányok jönnek. Az idős asszony ekkor elhallgat. Kérdezünk hát, méghozzá a közbiztonságról. Tarnazsadány ugyanis az a falu, ahol szinte mindent loptak már. Íme egy rövid felsorolás az elmúlt évek rendőrségi híreiből, szigorúan a teljesség igénye nélkül: loptak itt gázpalackot, műszaki cikkeket, kerékpárokat, szánkót, kukát, kézi szerszámokat, ruhaneműt, konyhai felszerelést, fürdőszobai berendezéseket, élelmiszert, ereszcsatornát, drótkerítést, díszkandelábert, szilvafát.

– Hozzám nem törtek be, de este egy bizonyos idő után már nem lehet kijönni. Hét óra felé azért már veszélyes. Ritkán is merészkedem ki, mert akkor már övék itt a világ.

Kíméletlen számokkal szembesítik a jövősokkos Magyarországot | Magyar Hang

Nehéz olvasni a Társadalmi Riport 2018 című kötetet. A tanulmányok alapján egyre nagyobb réteg juthat a közeljövőben a lecsúszás közelébe.

Az asszony is úgy találja, „kegyetlenül megy a kábító”, na és persze a pénzt arra költik, nem a gyerekekre, akikre kapják a támogatást. Ráadásul – avat be a helyi rejtelmekbe –, a drog egy furcsa, már-már ördögi kört alkot Tarnazsadány leglátványosabb problémájával, a rengeteg romos házzal.

– Beköltöznek, és nem törődnek vele. Úgy vannak vele, hogy majd lesz másik.

Mutat is egyet, amelynek nincs már teteje. Elmondása szerint annak az ingatlannak a lakói most a közelébe költöztek, és apránként hordták és adták el a torzó gerendáit. Suttogva teszi hozzá, hogy kábítószerért.

Képünk csak illusztráció! Tarnazsadány. (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

– Egy gerenda, egy kábító. Gondolom. Pedig szép ház volt – sóhajtja.

Most nem az. Sok ilyen van a településen, ahol épp ezért – a lepusztult környék miatt – igen olcsók még a rendben lévő otthonok is. Saját portáját a hölgy kétmillióra taksálja, amiből viszont nem tud elmenni sehova. Úgyhogy ő hiába nem drogozik, az ördögi körből ő sem tud kitörni.

A teleháznál sokan várakoznak már az ételosztás előtt. Botos Katalin önkormányzati képviselő is itt van, ő is arról beszél, hogy bizony nagy segítség ez sok családnak, és hogy épp az a gondja többeknek, hogy ugyan eljárnak dolgozni, de a családtagok szeretnék felvenni az ő adagjukat is.

– Halljuk, nemcsak zsadányiak, hanem ukránok is vannak már sokan a dél-hevesi üzemekben.
– Ez már politika – zárja rövidre az önkormányzati képviselő, majd egy várakozó közbevág.
– Elveszik a magyar néptől a munkát, egyre többen jönnek egyre több céghez – belemelegedne, de a képviselő visszaveszi a szót.
– Meglátják a jelentkezők bőre színét, és mondják nekik, hogy betelt már az állás. Ezzel sokszor szembesülnek a zsadányiak. De ez országos szinten is megy.

Ekkor megjelenik Pipi bácsi, aki még le sem támasztotta a biciklijét, de a kalapja alól azonnal odaveti, hogy el kellett volna kezdeni az osztást.

– Mi itt nagyon kicsik vagyunk, ilyen kicsik – mutat a térde magasságába, majd arról kezd beszélni, hogy innen nem lehet kitörni, olyan nagy a szegénység.

– Hát, ez a csok is hogy van! Hiába adnak 10 milliót, hogy leszerződjenek a gyerekre, de meglátod, az lesz majd, mint a kocsikkal, mint pár éve, amikor a visszafizetésnél lett a kétmillióból ötmilliós tartozás. Szóval vannak itt problémák, gyerekem.

Dobi István polgármester egyetért. Méghozzá azért, mert harminc évet nem lehet egy-két esztendő alatt behozni. – A rendszerváltáskor ezek az emberek kerültek először utcára, megszűntek a környéken a tsz-ek a szocialista nagyvállalatok. Aztán 2000 környékén volt egy fellendülés, akkor sokan elmentek dolgozni, de 2008-ban jött a válság, és akkor is ezek az emberek voltak az elsők, akik a munkanélküliek táborába kerültek. És most, a legújabb korban, 2-3 éve van újra egy fellendülési szakaszunk.

„Sokkal több segélyt kapnak a gazdagok" | Magyar Hang

Egyáltalán nem igaz, hogy megszűnt volna a gyermekéhezés, mint ahogyan azt a kormány mondja – mondta a Magyar Hangnak Bass László szegénységkutató. A teljes interjú.

A ciklus végén a közügyektől visszavonuló településvezető elmeséli a teleház történetét. Az épület egy malomtulajdonos lakása volt, később asztalosműhely lett belőle, majd KISZ-klub, utána idősek napköziotthona, 2005-ben pedig teleház. Gépek és könyvtár is volt benne, gyakorlatilag művelődési házként működött, ám 2006-ban betörtek az épületbe, elvitték a számítógépeket, és tönkretettek mindent. Azóta képzési központ lett, itt zajlanak a tanfolyamok. Idén például a teleházban képezték a targoncásokat, a sori dolgozókat, a bolti eladókat, tavaly pedig a takarítókat.

– Tudomásul kell venni, hogy hat, meg nyolc osztállyal nem lehet elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Sok az olyan ember, akinek nincs képzettsége, vagy az egészségi állapota miatt nem tud dolgozni. Sokaknak pedig nagy az adóssága, és ha utolérné a végrehajtó, elvinné a fizetése nagy részét, úgyhogy inkább maradnak segélyen, mert azt megkapják egészben.

Felhozzuk a zsadányi crackhelyzetet, egészen meglepő választ kapunk.

– Hol nincsen? Nekem az a véleményem, hogy ugyan én még a dohánynak és az alkoholnak sem vagyok a híve, a kábítószernek pedig végképp nem, de legalizálni kellene egy bizonyos szinten. Ha üzletben lehetne kapni, adót kellene fizetni utána, akkor ezek az ellenőrizetlen szerek, amiket úgy szednek, hogy tulajdonképpen azt sem tudják, micsoda, talán kiszorulnának innen.

Persze szóba kerül a néhány esztendeje hatalmas botrányt kiváltó, elképesztő állapotú tarnazsadányi iskolai vizesblokk is, amit azóta felújítottak. Most tornateremre lenne ott szükség, mert rengeteg a gyerek, ahogyan az óvodában is.

És bizony rengeteg volt a gyerek az ételosztáson is, ahol csak két dolgot nem láttunk. Verekedést, ami persze jó hír. Valamint azt, hogy a várakozók száma csökkent volna. Egyre csak jöttek és jöttek a lecsós tarhonyáért a frissen vásárolt műanyag ételhordókkal…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/9. számában jelent meg, 2019. március 1-jén.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/9. Magyar Hangban? Itt megnézheti.