Tizennégy óra a sürgősségin – a kórház szerint szakmailag minden rendben volt

Tizennégy óra a sürgősségin – a kórház szerint szakmailag minden rendben volt

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet (Fotó: Délpestikórház.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Senki számára sem számít meglepetésnek, hogy a hazai kórházak sürgősségi osztályain adott esetben hosszú órákat is kell várakozni, hiszen rengeteg a beteg, és rendkívül leterheltek az ott dolgozók. Az Index egyik olvasója a portálnak részletesen leírta a reggeltől késő éjjelig tartó kálváriáját, amely – a kórház szerint – teljesen rendben volt.

A beteg a napokban egyik délelőtt ment be a budapesti Jahn Ferenc Kórházba, miután hasi- és hátfájdalmai miatt az ügyeletről oda küldték. A szabályoknak megfelelően tíz percen belül ki is kérdezték, felvették a panaszait, majd ezután az első néhány órában elvégeztek rajta néhány vizsgálatot. Állítása szerint súlyos fájdalmai miatt csak összegörnyedve tudott ülni, ráadásul enni és inni is csak úgy tudott, hogy a vele lévő hozzátartozójánál volt aprópénz. Mással ugyanis az automata nem működik.

Lepedőn, pelenkán, injekciós tűn spórolnak a Jahn Ferenc-kórházban | Magyar Hang

Az osztályok egymás között csereberélnek, egymilliárd forint közelében az intézmény adóssága.

Kora délutántól viszont hosszú várakozás következett, mert – a nővérpultnál kapott tájékoztatás szerint – a leletei ugyan kész voltak, de az orvosnak meg kellett néznie. Vagyis azt kellett várnia, hogy mikor szólítják. Miután késő este már többször jelezte, hogy nagyon görcsöl, kapott egy infúziót. Végül hajnali fél 1-kor szólították. Az orvos a gép előtt káromkodva bosszankodott az informatikai rendszer használhatatlansága miatt, a beteg pedig a dokumentáció lezárása után sírva ment haza azzal, hogy hasi görcsei okát végül nem tudták megmondani.

Zacher Gábor: Dolgoznék, de már nem kellek | Magyar Hang

Sem tanítani, sem életet menteni nem engedik vissza a Honvédkórház falai közé. A teljes interjú.

Az Index megkereste a Jahn Ferenc Kórház főigazgatóját, azt kérték, hogy a 14,5 órás várakozási idő indoklásaként írják le, eközben milyen súlyos eseteket kellett ellátniuk, hogy az olvasók is értsék, miért telik el ennyi idő várakozással. Kíváncsiak voltak arra is, hogy az órák óta várakozó betegek miért nem kapnak fájdalomcsillapítót, innivalót, esetleg némi élelmet. A kórházban belső vizsgálatot rendeltek el, de ennek végeztével csak annyit közöltek, hogy a panaszos az egészségügyi állapotának megfelelő, orvosszakmailag indokolt és szakszerű ellátásban részesült.