HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Orbán félig-m...

Orbán félig-meddig elnézést kért

HIRDETÉS

A támadó nyelvezetért bocsánatot kért, politikai álláspontját viszont fenntartja Orbán Viktor – számolt be a Reuters a levélről, amit a kormányfő írt a néppárti politikusoknak. A miniszterelnök felkérte Wouter Beke flamand kereszténydemokrata vezetőt, hogy vizsgálja felül a Fidesz kizárására vonatkozó javaslatát.

HIRDETÉS

Orbán bocsánatot kért azért is, amiért korábban a néppárti politikusokat hasznos idiótáknak nevezte. „Ez valójában idézet Lenintől, amivel én bizonyos politikákat, és nem politikusokat szerettem volna kritizálni” – üzente a kormányfő. A kifejezést egyébként bár valóban Leninnek szokás tulajdonítani, de az életművében nem sikerült semmi ilyesminek a nyomára bukkanni eddig.

Az MTI megkeresésére Havasi Bertalan elismerte a levél valódiságát, valamint azt, hogy hasonló üzenetet küldtek el a Néppárt többi tagjának is.

A kormányfő egyébként múlt héten beszélt arról újságírónőknek: nem gondolta volna, hogy a Junckert és Sorost ábrázoló plakátok casus belli-nek fognak bizonyulni. Azok szerinte inkább Muppet-show jellegűek voltak. A „tájékoztató kampányra” pedig szerinte szükség volt. Nem így látták a néppárti politikusok, akik megelégelték, hogy a magyar kormány épp egy néppárti vezetővel plakátolja tele az országot.  

A napokban kereste fel Orbán Viktort a Néppárt politikusa, Manfred Weber, aki a bocsánatkérés mellett a CEU itt tartását is elvárja a magyar kormánytól. A Fidesznek minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie – mondta Weber.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,763lájkolóTetszik
2,383követőKövetés
16,707feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

A falu, amely kinyírja önmagát

Az örökség egy Borsod megyei kis faluba hazatérő főhőse döbbenettel szembesül a északkelet-magyarországi hétköznapok nyomasztó valóságával.

Tiborcz István, a jótékony