Alig hogy beült Szávay István helyére a Parlamentben, a kormánysajtó máris célba vette a jobbikos Bencsik Jánost. A párt fővárosi elnökének a nemzetpolitika a szakterülete, 2010 és 2013 között viszont dolgozott a Barikádnál is: az itt megjelent, „izraeli ügynököket” számba vevő cikkét elevenítették most fel. Erről is kérdeztük a politikust, ahogy egyetemi tapasztalatairól és Szakács Árpáddal való ismeretségéről is.
– Ön Szávay István embere, aki parlamenti képviselőként semmiféle minőségi előrelépést nem jelent – legalábbis korábbi párttársa, Volner János szerint. Mivel vívta ki épp ön a haragját?
– Volner János kijelentéseit mindig aszerint kell értelmezni, hogy mi a Fidesz éppen aktuális politikai érdeke. Ez pedig az utóbbi időben a Jobbik visszagyömöszölése a náci skatulyába régmúlt dolgok felemlegetésével és hírhamisítással. A párt budapesti elnökeként rajtam most extra méretű célkereszt van, mivel közeledik az önkormányzati választás.
– Volner azt is mondta, hogy kiderülhetnek önről súlyosabb dolgok az izraeli ügynököket emlegető cikknél. Mik lehetnek ezek?
– Ha lennének a múltamban olyan ügyek, amelyek miatt zsarolhatónak érezném magam, nem vállaltam volna politikai szerepet. A Fidesz részéről ez egyfajta pszichológiai hadviselés, igyekeznek egyesével levadászni az ellenzéki képviselőket, és sajnos nem teljesen eredménytelenül. Vona Gábor kisfiának megfigyelése vagy Sneider Tamás feleségének meghurcolása azt jelzi, hogy már a család sem érinthetetlen. Pár hete vagyok csak képviselő, nyilván keresik rajtam a gyenge pontokat, de az én lelkiismeretem tiszta. Változtam persze én is, 2019-ben sok dolgot másként látok, mint 2009-ben, és ebben része volt annak a politikai klímának is, ami körülvesz bennünket.
– Megírná ma is ezt az izraeli ügynökökről szóló cikket?
– Nem biztos, hogy megírnám, vagy hogy úgy írnám meg, ahogy megjelent 2012-ben. A cikk Gyöngyösi Márton elhíresült parlamenti beszéde után jelent meg, a célunk pedig az volt, hogy az állampolgársági viszonyok legyenek hozzáférhetőek, átláthatók, ahogy például az Egyesült Államokban és Izraelben is azok. Ezzel a mai napig egyetértek. Más kérdés a cikk tálalása vagy a szándékosan provokatív címadás („Izraeli ügynökök markában”). Újságíróként sokszor kellett választanom a tárgyilagos és a kattintásvadász címek között, és bizony sokszor megremegett az ujjam a billentyűzet felett.
– De mi lehet az oka a radikális jobboldal évtizedek óta meglévő Izrael-fixációjának, ha nem a bújtatott antiszemitizmus? Csurkáéktól kezdve megy ez a vonal, míg más keleti országok kényes ügyeire már nem igazán érzékeny a hazai radikál- vagy szélsőjobb.
– Nem vagyok a téma szakértője, de tény, hogy 2006-2010 környékén ez egy meghatározó toposz volt, amelyet igazolni látszottak a Gázai övezetben elkövetett merényletek, valamint az izraeli hátterű budapesti ingatlanpanamák. Aztán ott volt Simon Peresz Magyarország felvásárlásáról szóló beszéde, ami ebben a közegben bombaként robbant. De nem érzem, hogy Izrael ma a közbeszéd része lenne, legfeljebb abban az értelemben, ahogy az Orbán- és Netanjahu-kormány közeledik egymáshoz. Ma már tudjuk, hogy Orbán a Soros György elleni kampányát is izraeli minta alapján, amerikai-izraeli tanácsadókkal építette fel. Ha a kötvénybizniszre vagy az Andrássy úti ingatlankiárusításokra gondolunk, ott az izraeliek mellett képbe kerülnek rendkívül gyanús azeri, grúz és török pénzemberek is. És akkor a macedón Nikola Gruevszkiről vagy a nemrég elhunyt szaúdi olajmilliárdos Ghaith Pharaonról nem is beszéltünk.
A Jobbik is beáll Puzsér Róbert mögé | Magyar Hang
A Jobbik is támogatja Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségét. A tájékoztatón részt vett a publicista mellett a Jobbik elnöke és elnökhelyettese, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton, illetve a nemrég budapesti elnökké választott Bencsik János. A Puzsér Róbert mögé korábban már felsorakozott LMP részéről pedig a két társelnök, Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, illetve fővárosi elnökük, Moldován László képviselteti magát.
– Azért az azeri üzletemberekkel mégsem lehet úgy hatni vidéki nyugdíjasokra vagy budai értelmiségiekre, mint azzal a salamonozással, amit Vona Gábor még a 2010-es kampányzáró beszédében elmondott. Emlékszünk még a gárdista nyelvvizsga-biztosokra, és hogy „Sali” sorolja fel az Árpád-házi királyokat évszámmal, egy perc alatt, visszafelé, amit nyilván egy Jobbik-szavazó éppúgy nem tudna megtenni.
– Nyilván ennek történelmi gyökerei is vannak, amelyek visszanyúlnak a 20. századi népi-urbánus, zsidó-keresztény törésvonalakig. A rendszerváltás utáni politika alapvetően ezeket a lövészárkokat ásta tovább, és a MIÉP, illetve az ős-Jobbik is ezen törésvonalak mentén jött létre. 2019-ben már egészen másféle szembenállások alapján szerveződnek társadalmi viták. Egy értékek nélküli zsákmánypárt ragadta magához a hatalmat, amely kereszténydemokráciának hazudja magát, és amellyel szemben különböző társadalmi bázisú, de alapvető demokratikus minimumokban kompromisszumkész erők szervezik újjá magukat.
– Akkor ez annyiról szól, hogy most nem tartják aktuálisnak a kérdést? Vagy tényleg átértékelték a zsidózó-izraelező mondatokat?
– Rengetegféle ember gyűlt össze 15 éve a Jobbik zászlaja alatt. Ők mind ebben a pártban találták meg azt, ami számukra fontos volt, visszaigazolva látva korábbi vágyaikat és sérelmeiket. Közös pont volt a rendszerváltást elszabotáló elit elleni lázadás. Éveknek kellett eltelnie, mire Vona Gábor azt mondta: eddig toleránsak voltunk mindenki irányába, de húzni kell egy határt, hogy meddig tart a Jobbik. Aki náci romantikára vágyik, aki csak a saját frusztrációját szeretné kiélni, az keressen magának egy másik közösséget.
– Nem épp ezek az emberek juttatták be 2010-ben a Jobbikot a Parlamentbe?
– Ez egy erős sarkítása lenne a dolgoknak. Rengeteg fiatal egyetemista, konzervatív úriember és baloldalból kiábrándult munkás talált egymásra. A Jobbik már akkor is egyfajta néppárt volt, amikor még nem így definiálta magát. Csak a radikális szubkultúra egyes külsőségei annyira látványosak és szokatlanok voltak, hogy az egész pártot ezzel azonosították. Most a korábbi stílusjegyek ugyan kevésbé hangsúlyosak, de továbbra is nemzetben gondolkozó, hagyománytisztelő, polgári erőként tekintünk magunkra, és ilyen tagokat várunk sorainkba. A többiek új politikai otthonra leltek a Mi Hazánk Mozgalomban.
Megvan a Jobbik EP-listája is | Magyar Hang
Döntött a Jobbik választmánya kedden a párt európai parlamenti listájáról - értesült a párthoz közeli Alfahír.hu. Az első helyen túl nagy meglepetés nincs - a portál információi szerint - Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese vezeti a listát. A második helyen Balczó Zoltán áll, aki az elmúlt öt évben is képviselte a pártot Brüsszelben.
– Nem érezte úgy öt-tíz éve, hogy az azóta „lenyesegetett vadhajtásokkal” azért nem akar közösséget vállalni?
– Előfordult. A Jobbikon belül is vitatéma volt, hogy mi hiába dolgozunk egy célért, jön egy-két felelőtlen ember, és utána hetekig az ő megnyilatkozásaik uralják a sajtót. Folyamatosan előkerült, hogy meddig toleráljuk, viseljük el magunk között azokat az embereket, akik mások fáradságos munkáját tönkreteszik. Örülök, hogy lettek következmények. És tény, hogy sokkal komfortosabban érzem magam ebben a közösségben, mint 2009 tájékán.
– Nemcsak az akkori időkről van szó. A néppárti irányt képviselte Dúró Dóra vagy Volner János is, aztán egy perc alatt váltottak vissza a korábbi irányra. Miért higgyük el, hogy nem lenne képes erre Sneider vagy Gyöngyösi is?
– A távozók között jelentős személyiségbeli különbségek vannak, minden embernek van egy saját döntése, saját élettörténete. A Fidesz durván ráment arra, hogy ezeket az embereket korábbi ügyeivel zsarolja, megvesztegesse, és ahogy épül vissza a pártállam, ez fokozódni fog.
– Mindenesetre emberi minőségtől függetlenül váltottak vissza ugyanarra a radikális politikára, amit sokan köztük egy percig nem adtak fel. A mérsékeltebb Jobbikban bízó szavazó például nem feltétlenül azért voksolt a pártra, hogy Dúró Dóra „melegpropaganda” elleni harcát kövesse. Mit gondol most a Jobbik erről vagy a Pride megrendezéséről?
– A Pride-dal nekem személy szerint soha nem az volt a bajom, hogy ott melegek vonulnak fel. Sokkal inkább az, ha egyes résztvevők szeméremsértő vagy vallásgyalázó tevékenységet folytattak, és ez ellen a szervezők nem léptek fel. Szerencsére az utóbbi években jóval kevesebb ilyen provokációról hallani, de ez nem mindig volt így. Olyan államban mindenesetre nem szeretnék élni, ahol a hatalom ideológiai alapon tilthat be rendezvényeket. Sokkal jobb lenne elérni, hogy a kirívóan közösségellenes akciókkal szemben maguk a szervezők lépjenek fel, hiszen nekik sem lehet céljuk, hogy néhány feltűnési viszketegségben szenvedő provokátor alapján ítéljék meg az egész meleg közösséget.
– Gyakran szót emelnek az uszításban, lejáratásban jeleskedő propagandasajtó ellen. Nem ugyanilyen volt a Kuruc.info is, ami korábban még a Jobbik pártján állt?
– A Kuruc.info felelőssége tagadhatatlan. A legnagyobb felelősség viszont azoké a politikusoké, akik tulajdonosi háttérrel megszállnak egykor szebb napokat látott sajtótermékeket, és ukázba adják az uszítást, lejáratást. Ma nem az történik, hogy a valóságot elferdítik, hozzáhazudnak valamit, hanem komplett históriákat találnak ki, amelyek a valóságban soha, sehol nem történtek meg. Óriási különbség van aközött, hogy régen az államhatalom a közszolgálaton keresztül tényeket ferdített vagy hamisított, ma viszont már önmaga rendeli meg és gyártatja le ezeket az álhíreket.
– Beszéljünk még a Kuruc.infóról. Valóban Novák Előd állt vagy áll mögötte?
– Ez közszájon forgó pletyka volt, de bizonyítékot rá nem láttam soha. Viszont elég sokan tényként kezelték a Jobbikon belül is. Az is feltűnő, hogy mióta Novák Előd nem tagja a Jobbiknak, az oldal is ráfordult a pártra, árulók lettünk a szemükben.
– Hat éve volt önnek egy György Pétert megszólító írása, amiben az ELTE média szakán uralkodó ideológiai elfogultságról írt. Ezt hogyan látja ma?
– Nehéz erről úgy beszélni, hogy ne mondjak rosszat az alma materemre, ez pedig nem áll szándékomban, mivel az összes oktatómnak nagyon hálás vagyok az ELTE-n eltöltött évekért. György Pétert egy nagy tudású szaktekintélynek tartottam, és tartom ma is, a vele folytatott vitám abban állt, hogy szerintem a tekintélyét és befolyását rossz célokra használta. Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de a 2004-2010 közötti időszakban a média tanszéken olyan politikai klíma volt, hogy egy jobboldali értékrendű fiatalnak meg kellett húznia magát, ha nem akarta, hogy kiközösítsék. A Jobbikkal szemben pedig szabályos boszorkányüldözés folyt, méghozzá olyan eszközökkel, amelyek a szöges ellentétei voltak mindazon magasztos demokratikus elveknek, amiket a katedráról előadtak nekünk. Huszonéves nyiladozó értelmű fiatalként ez a legrosszabb sztereotípiákat erősítette meg bennem a baloldali és liberális értelmiség véleményvezéreivel szemben. Hazugnak és képmutatónak éreztem az egészet, és azt láttam, hogy az úgynevezett „radikális jobboldal” sok tekintetben komolyabban veszi a szólásszabadságot, a népképviseletet és más – elviekben liberális – értékeket. Utólag visszagondolva valószínűleg ez adta a kezdő lökést, hogy itt kötöttem ki. Ha nincs György Péter, talán sosem leszek jobbikos.
– Azóta már a 888-on szokás beszámolókat közölni arról, miről van szó az egyetemi órákon. Ha fiatalabb lenne, ön is ilyeneket írna?
– Jó lenne azt hinni magamról, hogy nem, de őszintén? Nem tudom. Megértem azoknak a fideszes hallgatóknak a dühét, akik frusztráltak amiatt, hogy a tanáraik nyíltan kritizálják a kormány lépéseit az óráikon. De ez ellen nem úgy kell küzdeni, hogy jó házmester módjára feljelentjük őket. Inkább alakítsanak saját egyetemi kört vagy civil szervezetet, vagy kapjon nagyobb szerepet a politika az egyetemeken, és jelenhessen meg többféle narratíva.
– Beszéljünk a másik korábbi szakáról, a történelemről is. A Jobbik viszonya milyen most azokkal az alternatív történészekkel, akik rendre kihozzák, hogy hamis a finnugor nyelvrokonság, vagy hogy a magyarok valójában a sumérok leszármazottai?
– A kutatói intézményrendszert sok kritika érte, hogy túl belterjes, becsontosodott, és a rendszerváltás után nem sikerült benne rendet vágni. Ezeknek a sarkosan megfogalmazott vádaknak azért van valóságalapjuk, főleg ha azt nézzük, a fiatal kutatók mennyire nehezen tudnak érvényesülni, és milyen küzdelmeket kell vívni azoknak, akik a fősodortól eltérő vonalat képviselnek.
– Nagyjából ezt halljuk ma az Akadémiát beszántani szándékozó kormánypártiaktól.
– Nem véletlenül mondom ezt. A Fidesz teljesen magáévá tette ezt a narratívát. De emellett abban is van igazság, hogy a tudományt nem lehet aktuálpolitikai érdekek szerint szervezni, hogy éppen mi kedves vagy kínos a hatalomnak. Ha az alternatív oldal érvényt akar szerezni a saját el nem ismert igazságainak, akkor először bizonyítania kell azokat a legitimnek elfogadott feltételrendszer alapján. A magyar őstörténet kapcsán például támogatni kell azokat a kutatásokat is, amelyek nem támasztják alá, esetleg teljesen más képet festenek erről az ideológiailag is megosztó korszakról. De az érvényesülés útja csak a tudományos sztenderdek betartása lehet. Most azt látjuk, hogy egészen más irányba tartunk.
– Egyetért azzal, hogy meggyőző érv eddig nem hangzott el a finnugor nyelvrokonsággal szemben?
– Itt mindig abba a hibába esünk, hogy elkezdjük a nyelvet és a származást keverni.
– De most a nyelvről van szó.
– Nehezen lehet azt vitatni, hogy a nyelvünknek finnugor gyökerei vannak, és nekem azt senki nem tudta még meggyőzően bizonyítani, hogy a finnugor nyelvrokonság kamu lenne. Ahogy azt sem, hogy a türk eredetű népekkel minket csak genealógiai kapocs kötne össze.
– A hasonló történészi viták jobboldalon belüli vitákat is felszínre hoznak: nemrég épp Szakács Árpád bírálta az önmagát keletkutatónak nevező Obrusánszky Borbálát. Szakácsot ön régebb óta is ismeri, ha jól tudom. Mondhatjuk, hogy vele ugyanazt képviselték tíz éve?
– Mondhatjuk, bár alapvetően felszínes ismeretség ez, még EMI-s körökben találkoztunk olyan tíz éve. Nem tudom, Szakács Árpád most mit képvisel. Az tény, hogy a Fidesz nem szántotta úgy be a kulturális szférát, mint más területeket. Ő pedig épp azt sérelmezi, hogy a kormány nem érvényesíti jobban az akaratát ezen a területen. Ennek egyébként alapvetően az az oka, hogy a Fidesz egyszerűen nem tartja ennyire fontosnak a kultúrát. Itt nem szállnak alacsonyan a közbeszerzések és a milliárdos uniós támogatások. Szerintem ha 2009-ben lefestettem volna Szakács Árpádnak, milyen Magyarország lesz itt tíz év múlva, elborzadt volna.
– Mitől?
– Ettől az egésztől. Hogy egy ráncfelvarráson átesett Kádár-korszak épül ki, amely nem tűr meg ellenvéleményt, józan vitát, normális párbeszédet. Egy olyan rendszer, ami átgázol mindenkin. És amely ellen mindenkinek, aki hisz a polgári Magyarországban, kötelessége lázadni.
