A KDNP javaslatára területet vesznek el a fóti gyermekvárostól

A KDNP javaslatára területet vesznek el a fóti gyermekvárostól

A fóti gyermekváros 1972-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Immár dokumentumokkal lehet bizonyítani, hogy a kormány 2017-ben indult projektjének – amire már 200 millió forint támogatást adott – főszereplője, egy lovasterápiás egyesület lecsíp egy darabot a fóti gyermekközpont területéből. Ugye, az eddig is tudható volt, hogy a gyönyörű ősparkban fekvő gyermekközpont a kormány célkeresztjébe került, ám az ezzel kapcsolatos terveikről eddig nem nagyon kerültek napvilágra tények.

Ám ennek vége, hiszen az országgyűlés Gazdasági Bizottsága éppen most tárgyalta Harrach Péter (KDNP) javaslatát, amely arról szólt, hogy 14 állami tulajdonú fóti ingatlant adna át 20 évre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület vagyonkezelésébe. Indoklásként azt hozta fel a kereszténydemokrata honatya, mindez annak érdekében történik, hogy az egyesület a sérült, rászoruló gyermekek lovaglását, lovasterápiás kezelését kiszámítható feltételek között folytathassa. Ami azonban érdekesség, hogy a tulajdoni lapok lapján kiderült, a 14 ingatlanból három belterületi ingatlan a helyrajzi számok szerint. Szél Bernadett független képviselő elment a Gazdasági Bizottság ülésére a dokumentumokkal együtt, ahol érdeklődésére a KDNP-s képviselők azt válaszolták, a projektben csak olyan ingatlanokról van szó, amelyeket már eddig is használt a gyermekmentő szolgálat.

„Amikor viszont előhúztam egy tulajdoni lapot, amelyen ott van, hogy a terület jelenleg a gyermekközpont használatában van, és a törvény szerint ez átkerülne az Edvi Péter vezette egyesülethez, rögtön megszűnt minden erőltetett udvariasság. És amikor még azt a több mint 100 oldalas dokumentumot is meglobogtattam, amely az egyesület által készített tervek alapján feketén-fehéren tartalmazza, hogy a Károlyi-birtok területe csökken, már nem hagytak szóhoz jutni. Sőt, Nacsa Lőrinc az előterjesztő képviseletében hihetetlen indulattal esett nekem, mondván, hogy „veszélyeztetem” a gyerekeket, és álhíreket terjesztek. A dolog érdemi része viszont a tagadás volt: továbbra is azt állította, hogy szó sincs arról, hogy a gyermekközpont területe csökkenne” – olvasható az esetről Szél Bernadett blogbejegyzésében.

A független képviselő a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal is beszélt az üggyel kapcsolatban, és tőlük is azt a választ kapta, hogy van egy kis rész, ahol rozzant ház van és takarmánynak való növény, ám ezen kívül semmi aktívan használt terület nem kerül hozzájuk. Szél Bernadett rákérdezett a 200 milliós kormányzati forrásra, illetve annak felhasználására, amire közölték vele, a tervek elkészültek, meg is mutatják neki. Állítólag.

„Egy ruháskosárnyi iratról beszélünk, és sokévi munkájuk úgy tűnik, beérett: Edvi Péter szerint 6-10 milliárd forint közötti fejlesztést fognak megvalósítani, ha jól értem, a kormány és egyes cégek segítségével – az összeg attól függ, hogy például lesz-e gyógymedence vagy sem és hasonló dilemmák sora. Ezek után jött a földhivatal és a helyszíni szemle. Mint kiderült, két, az egyesületnek átadásra kerülő ingatlan is a gyermekközpont területéhez tartozik. Az 1563-as számú valóban egy kis kertrész óllal és romos épülettel, amit a gyermekmentők használnak. Erről beszélhetett Edvi Péter. Van viszont egy másik terület is, az 1565/4-es helyrajzi számú, amelyen 7 olyan családi ház található, amelyekben a gyermekközpont jelenlegi és nyugdíjas dolgozói élnek családjukkal. Egy meghitt lakókörnyezetet képzeljenek el, kis konyhakertekkel. Plusz szintén itt van a speciális gyermekotthon terápiás kertészete üvegházzal és egy füves réttel, ahonnan információim szerint a specis gyermekek terápiás céllal tartott bárányainak etetését oldják meg. Mondom ezt úgy, hogy terepbejáráson beszéltem egy ott élő érintettel is” – állította a honanya.

Szél Bernadett úgy véli, nem alaptalan feltételezés az, hogy a kormány éppen egy tetszetős darabot akar kikanyarintani a gyermekközpont területéből, ami nem kicsit fog fájni több ott élő családnak és a speciális szükségletű gyermekeknek.

„Hogy

lesz megoldva az ő lakhatásuk? Ki gondoskodik erről? Persze ha

onnan nézzük a dolgot, hogy idén megszüntetik a gyermekközpontot,

és a beruházások majd csak azután fognak elkezdődni, akkor

látszik, mi folyik itt: mondjuk ki, a kormány megkezdte a

gyermekközpont feldarabolását. A többi területtel kapcsolatban

információim szerint még megy az ötletelés – ki és hogyan

építse be, külföldi vendégek fogadására alkalmas luxusszálloda

épüljön rajta, vagy lovaglással összekötött wellness-központ.

Annyi

biztos: ez egy igen értékes terület, ahol a gyermekek egyszerűen

útban vannak a kormánynak és oligarcháinak, és amivel azt

hiszik, bármit megtehetnek. A bizottsági ülésen vagy hazudtak,

vagy a benyújtónak fogalma sincs, mihez adja a nevét” – zárta

gondolatait a független képviselő.