HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Lefejezésekbe...

Lefejezésekben is részt vett, Budapesten fogták el

HIRDETÉS

Lefejezésben is részt vehetett az a férfi, aki három éve az Iszlám Állam tagja, és december 30-án vonták ellenőrzés alá a Liszt Ferenc Repülőtéren. A Fővárosi Főügyészség közlése szerint nemzetközi együttműködés alapján, terrorizmus gyanúja miatt vették őrizetbe a 27 éves szír állampolgárt, aki a repülőtéren hamis okirattal igazolta az ő és a vele lévő nő személyazonosságát. A bíróság így embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönre ítélte, és három évre kiutasította őt az országból.

HIRDETÉS

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal intézkedett, hogy a férfit visszatoloncolják Görögországba, ahol menekültstátusszal rendelkezik. A szír állampolgár addig is idegenrendészeti őrizetbe került. A nemzetközi együttműködés nyomán viszont kiderült, hogy a férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) tagja, Homs városában pedig kivégzésekben is részt vett. Az iszlamista terrorszervezet három évvel ezelőtt egy ember húsz családtagját is kivégezte, csak mert visszautasította a csatlakozást. A Budapesten elfogott férfi is részt vehetett a lefejezésekben.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség, valamint a Terrorelhárítási Központ emberei pénteken őrizetbe vették a férfit, és gyanúsítottként hallgatták ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette, valamint terrorcselekmény előkészülete miatt. Az ügyészség indítványt tett a letartóztatásra.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,555lájkolóTetszik
2,564követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Lesújtó helyzetkép a Felvidékről

Nulla, azaz a szlovákiai magyar fiatalok nulla százaléka gondolja úgy, hogy a magyar közösség helyzete jobb lenne a szlovákokénál.

Szürke zóna