HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Nagyot bukott...

Nagyot bukott a széthúzó Fidesz Püspökladányban

HIRDETÉS

Elveszítette többségét a Fidesz-frakció a Hajdú-Bihar megyei Püspökladány önkormányzatában, ahol vasárnap két körzetben tartottak időközi képviselő-választást. Bár egyik jelölt sem vállalta fel a szavazólapon a pártok és egyesületek támogatását, az ellenzékben lévő szervezetek jelöltjei vitték el a mandátumot mindkét körzetben. Az 5-ös választókerületben Borsos László (a szavazatok 40,9 százalékát megszerezve), míg a 7-esben Varga Zoltán (a szavazatok 73,28 százalékát begyűjtve) kapta a legtöbb szavazatot. A két jelöltet egyébként a testületben három képviselővel bíró Jobbik és az egy képviselővel rendelkező Püspökladány Jövőjéért Egyesület mellett a Számadó Egyesület támogatta. Különben Borsos László korábban a Jobbik színeiben már volt képviselő.

HIRDETÉS

Ugyan egyik körzetben sem érte el a résztvevők aránya a 30 százalékot, de tény: a Fidesz által támogatott jelöltek nem tudták megszorongatni a győzteseket. Az 5-ösben induló Dienes Zoltán a szavazatok 24,19 százalékát gyűjtötte be – ezzel a második helyen végzett. A 7-esben Szabó Jánosnak még ez sem jött össze: a szavazatok 13,22 százalékával csak a harmadik helyre futott be.

„Munkanélkülire” küldte polgármesterét a Fidesz Püspökladányban | Magyar Hang

Dombi Imréné polgármestert az ellenzékkel alkalmi szövetségre lépve buktatták meg.

Mint arról részletesen beszámoltunk, a két választást azért írták ki, mert a Fideszben kialakult válság következményeként két képviselő lemondott mandátumáról. Az egyikük tanácsnok, másikuk alpolgármester volt. Később egy másik fideszes alpolgármester is távozott, de abban a körzetben már nem tudtak választást kiírni. Így eggyel kevesebb képviselővel működik majd az őszi választásig a püspökladányi önkormányzat. Egyébként a városnak tavaly szeptember óta lényegében polgármestere sincs, miután Dombi Imréné (Fidesz) táppénzre vonult. A polgármesterrel 12 tagú önkormányzatban tehát jelenleg 10 képviselővel működik, amelyben a Fidesz-frakciónak négy tagja maradt. Az ellenzék képviselőinek száma pedig hatra duzzadt.

A püspökladányiakat egyébként nem csak újrarajzolt erőviszonyok, hanem a városban nagy felháborodást kiváltó szociális otthonok építése is foglalkoztatja, ami ellen minden eszközzel tiltakoznak. Mint megírtuk, a 2,2 milliárd forintos beruházás szakmai alapját egy különböző internetes oldalakról és más programokból összeollózott szakmai terv jelenti. Erre 21,2 millió forintot fizettek ki.

Hiába menesztették, maradhat a fideszes polgármester Püspökladányban | Magyar Hang

Dombi Imrénét júniusban párttársai az ellenzékkel alkalmi szövetségre lépve buktatták volna meg, de eljárási hibát vétettek.

Németh Norbertet, a Fidesz–KDNP jelöltjét választották meg polgármesternek a Fejér megyei Száron a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. Riegelman Henrik jegyző az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Németh Norbert 454, a másik jelölt, a független Mecséri Mónika 352 szavazatot kapott. A választói névjegyzékben 1335-en szerepeltek, közülük 810-en jelentek meg, ami 60,7 százalékos részvételt jelent. Az érvényes szavazatok száma 806 volt. (MTI)

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szabó Zsolt László
Szabó Zsolt László
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,956lájkolóTetszik
2,137követőKövetés
15,768feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Mezítlábas fesztivál a villányi szőlőhegyek tövében

Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó és a Hagyományok Háza lesznek az idei Ördögkatlan Fesztivál díszvendégei, ami július 30-a és augusztus 3-a között várja a látogatókat.

Szerelem

Elhunyt Horváth Ádám