„Parkolási maffia”-táblákkal várták Karácsony Gergelyt

„Parkolási maffia”-táblákkal várták Karácsony Gergelyt

Az LMP, a Jobbik és Puzsér Róbert aktivistái Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján 2019. március 27-én (Fotó: Katona Mariann/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gy. Németh Erzsébet (DK), Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (Párbeszéd) tartott közös sajtótájékoztatót szerda reggel, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt. Közben az LMP, a Jobbik, valamint Puzsér Róbert stábja „Karácsony–MSZP–Fidesz – parkolási maffia” feliratú táblákkal tiltakozott.

Három közös javaslatot nyújtottak be a Fővárosi Közgyűlésnek – mondta a sajtótájékoztatón Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje. Azt kérték, hogy az EP-választás idejére a közgyűlés írjon ki egy népszavazást a Római-parti gátról.

Majd rátért a parkolási kérdésekre, amelyek miatt az ellenzéki tiltakozók is érkeztek. Szerinte két dolgot lehet tenni. Először is azonnal be kell kötni minden parkolóautomatát a NAV-hoz. Másik javaslata az volt, hogy ki kell tenni mindent az asztalra, amit tudunk a budapesti parkolási rendszerről. Emellett arra szólította fel a kerületi polgármestereket és a fővárost, hogy a parkolással kapcsolatos minden információt osszon meg a nyilvánossággal. „Lássunk tisztán, és ne véletlenszerűen előrángatott számokkal zavarjuk meg a vitát” – fogalmazott.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Puzsér Róbert stábja, a Jobbik és az LMP tiltakozása a városházán a parkolási maffia ügyében felszólaló Karácsony Gergely ellen

„Követeljük az egységes, átlátható parkolási rendszer kialakítását, ahol minden forinttal el tudunk számolni – mondta. – Minden parkolási bevétellel és kiadással kapcsolatos dokumentumnak nyilvánosnak kell lennie. Ezt Zugló megtette. Ha vannak is rossz döntések, azokról amiatt tudhatnak, mert nyilvánosságra hoztuk” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért veszteséges a zuglói parkolás, miért volt két év alatt 800 milliós mínusz, azt felelte: egyrészt egy friss hír szerint a belvárost kivéve mindenhol veszteséges, másrészt szerinte nem is jók a zuglói számok. Hozzátette: egységes budapesti parkolási rendszert kell létrehozni. A zuglói lakótelepeken ugyanúgy veszteséges a parkolás, mint Kőbányán vagy a III. kerületben – állapította meg.

Kifejtette azon véleményét is, hogy úgy látja, ezúttal az aktivisták rossz célpontot választottak, de rájuk is szükség van a parkolási rendszer megváltoztatásához. – Az első lépés, hogy lássuk a számokat, kiolvassuk, hogy hol vannak a problémák, és azokat megoldjuk – mondta.

Karácsony Gergely kedd este az ATV-ben úgy nyilatkozott, amiatt lehetséges az, hogy míg más kerületekben egy-egy parkolóóra havi fenntartási díja 6000 forint, Zuglóban 69 ezer, hogy volt ugyan cég, amely kevesebbért vállalta volna a feladatot, a pályázatát visszavonták, „mert ott volt egy háttérmegállapodás”. Karácsony Gergely úgy véli, a kerületben háttéralkut kötött egymással a Fidesz és az MSZP. Mint mondta, ő nem támogatta a szerződést, de nem szavazott nemmel, ugyanis akkor ki kellett volna rúgnia a jegyzőt – amit később meg is tett.

A szerdai sajtótájékoztatón nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért hunyt szemet az alku felett, és honnan lehet majd tudni, hogy főpolgármesterként tesz majd így. Horváth Csaba közölte, ő nem tud háttéralkuról, az MSZP pedig a Fidesz legkérlelhetetlenebb ellenfele.

Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a közgyűlés előtt van egy javaslat, amelyben az áll, hogy a főváros 11 milliárdért eladná a Bálnát. Emlékeztetett, hogy sajtóhírek szerint a helyszínt a Magyar Turizmus Zrt. nézte ki magának, amely a miniszterelnök lányához köthető. A Demokratikus Koalíció ezt elfogadhatatlannak tartja.

– Tarlós István utolsó padlássöprési akcióba kezdett, ennek szellemében értékesíti a Bálnát – jelentette ki Horváth Csaba. Hozzátette: az elmúlt években különböző módokon folyamatosan át kívánták játszani a Fidesznek, most épp állami kézbe, így Orbán Ráhel és Tiborcz István közelébe kerül, aztán majd elveszti közvagyon jellegét.

Az elektronikus jegyrendszer kudarca kapcsán úgy reagált, ha a felelősséghárítás olimpiai szám lenne, akkor Tarlós István többszörös olimpikon lenne.