Az egyház kétezer éves, nem szorul rá a politika gyámolítására – mondja interjúnkban Hodász András. Az Angyalföldön szolgáló plébános a mai magyar társadalom legnagyobb rákfenéjének azt tartja, hogy kiölték az emberekből a párbeszédkészséget (lásd még: „Boldog karácsonyt!”), és hogy sok mai tizenéves, aki ebben nőtt fel, úgy hiszi, amiben él, az a demokrácia. (Az interjú eredetileg a Magyar Hang 2019. március 29-i számában jelent meg.)
– Az utóbbi időben mintha a szokásosnál ritkábban frissülne a Facebook-oldala. A legutolsó bejegyzés talán az, hogy árulja Ducati motorját…
– Az azóta el is kelt. Ajándékba kaptam két évvel ezelőtt, előtte már volt egy robogóm, van egy kocsim, nem tudtam ennyi járművet fenntartani.
– Kár érte, szép motor volt. Az áruba bocsátásáról szóló bejegyzésnél viszont talán még nagyobb érdeklődést váltott ki az előző. Ez azzal a televízió-műsorral foglalkozik, amelyben a homoszexualitás gyógyíthatóságáról beszélt, és amely hatalmas hullámokat vetett. Megbánta már, hogy elment abba a stúdióba?
– Nem, dehogy. A dolog humoros oldala egyébként, hogy ha ezt a műsort nem kapják fel, teljesen visszhang nélkül marad, mert őszintén: hány ember nézi az M5 csatornát, pláne este kilenckor? Így viszont, hogy néhány komolyabb hírportál írt róla, tényleg nagyot szólt, és azóta is újra meg újra előkerül. De visszatérve a kérdésre: egyáltalán nem bántam meg. Ma Magyarországon többek között a nyílt, barátságos és toleranciára épülő párbeszéd hiányzik leginkább. Nem baj, ha nem értünk egyet, az a baj, ha nem tudunk beszélgetni egymással. Az adás után többen megkerestek Facebookon, e-mailben, két-három ember el is jött hozzám a plébániára, érintettek is – és beszélgettünk. Ők elmondták, hogyan látják a kérdést, és elmondtam én is. Remélem, legalább ebben tudtam tenni valamit: megindult a párbeszéd.
– Többen azt kifogásolták a műsorral kapcsolatban, hogy a párbeszéd eleve ki volt zárva, hiszen nem volt jelen olyan beszélgetőpartner, aki a másik oldalt képviseli.
– Ez nem az én hibám. Volt, aki a szerkesztők szemére vetette, hogy későn szóltak neki, ezért nem tudott eljönni. Nem tudom, kit mikor hívtak, de engem is csak előző nap kerestek meg. Ez szerintem inkább a televízió működési elvéből fakad: tapasztalataim szerint nem hosszú hetekkel előbb alakul ki egy ilyen műsor programja. Ebben én nem éreztem előre megfontolt szándékot.
– Felmerülhetett a külső szemlélőben az a kérdés is, vajon ez a téma miért ilyen fontos az egyháznak. Nem lenne rengeteg más dolog, amiről érdemes beszélni?
– Nyilván nem ez a legfontosabb téma – meghívtak, és elmondtam az egyház álláspontját egy erkölcsi kérdésben. A katolikus egyháznak minden hasonló témában van álláspontja, ami a Biblián alapul. És az a dolgunk, hogy ha megkérdeznek róla bennünket, elmondjuk a véleményünket. Ennyi.
– Az eset tanulsága talán az is, hogy rámutatott: hiába halljuk manapság megállás nélkül, hogy Magyarország keresztény ország, amikor egy keresztény – ez esetben egy katolikus pap – az egyháza álláspontját képviseli, vihart kavar. Tényleg keresztény ország lennénk?
– Hadd kérdezzek vissza: milyen szempontból?
– Olyan ország vagyunk, amelyben sok, sőt nagyobb számban él a hitét gyakorló, vallásos ember?
– Rendben, ez konkrét szempont, és a válasz nem túl szívderítő: Magyarországon tízmillió emberből 700 ezer jár vasárnaponként templomba. Nem csak a katolikusok: ebbe már minden keresztény felekezet beleértendő. Ilyen értelemben nem vagyunk keresztény ország. De: keresztény gyökerű társadalom vagyunk? Igen. A keresztény etika határozza meg a társadalom működését? Többé-kevésbé. Habár ott van például az abortusz, ami legális, miközben az alaptörvény ennek ellenkezőjét tartalmazza.
– Hol?
– Ott, ahol az szerepel, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. De ebbe a védelembe vajon belefér a magzatelhajtás? A magyar jog szerint ha valaki megöl egy várandós anyát, kettős gyilkosságot követ el. Emellett az abortusz bizonyos esetekben tb-támogatott cselekedet. Ellentmondást érzékelek.
– Nyilván ön is tudja, hogy ha ma egy politikus az abortusz betiltását szorgalmazná, nem számíthatna sok jóra a választásokon.
– Persze, ezt tökéletesen értem, de azt furcsállom, hogy miközben az alkotmány igyekszik nagyon-nagyon kereszténynek tűnni, a gyakorlat, a törvénykezés már nem mer az lenni. Nyilvánvalóan azért, mert a többség a kereszténységnek ezt a tanítását nem érzi magáénak.
– A politika ettől függetlenül előszeretettel alkalmazza a „keresztény kártyát”. Ez végső soron jó az egyháznak, vagy inkább káros?
– Szerintem inkább veszélyes, a magam részéről nem annyira örülök ennek. Az természetesen jó, ha a keresztény értékek érvényesülnek a politikában, hiszen az egyháznak, a Bibliának is van társadalmi tanítása, ami szerintem kifejezetten pozitív, és sokkal kevésbé valóságtól elrugaszkodott, mint sokan gondolják. Mégis: ha egy politikai garnitúra lépten-nyomon a kereszténységre hivatkozik, akkor nagyon lényeges lesz, hogy közben mit csinál. Vegyünk egy példát – mondjuk, engem, hogy ne mindig másokról beszéljünk. Azt állítom, hogy katolikus vagyok, de közben lopok, csalok, hazudok és egyéb gazságokat követek el. Ezek az én bűneim – az emberek azonban az egész közösségemet fogják mindezzel azonosítani. Vagyis úgy vélik majd, hogy ha ez az ember ilyen, akkor a katolikusok is ilyenek. A párhuzam áll a politikára is: ha sok disznóságot mintegy a kereszténység nevében követnek el, akkor sokan mindezt a kereszténységre fogják vonatkoztatni.
– A volt emberminiszter, Balog Zoltán tavaly ősszel, már „civilként” azt vetette az egyházak szemére egy Szemlélek blognak adott interjújában, hogy nem beszélnek elég bátran a problémákról, és nem elég kritikusak a kormánnyal szemben. Furcsa vád, hiszen másfelől meg arról hallani, hogy a kormány tudatosan tartja függő helyzetben a felekezeteket, és aki „kibeszél”, retorziókra számíthat. Mit gondol, megtehetné az egyház, hogy markánsabban mond véleményt bizonyos társadalmi kérdésekben?
– A nagypolitikai játszmákba – hál’ Istennek – nem látok bele, nem tudom, hogy milyen kimondott vagy kimondatlan alkuk dolgoznak esetleg a háttérben. Teoretikusan viszont úgy gondolom, hogy az egyház bármit elmondhat. Elég erős ugyanis ahhoz, hogy maga hirdesse a saját igazságát, ehhez nincs szüksége a politikára. A katolikus egyház kétezer éve létezik – jóval régebb óta, mint akár maga Magyarország.
Én mindenesetre így is működöm: kimondom, amit gondolok, amitől sokan sokkot kapnak, de ezt minden további nélkül megtehetem, és még soha nem szólt rám senki, hogy hagyjam abba. Másfelől fontosnak tartom, hogy ne csak hőzöngjünk, háborogjunk, tehát ne tudjunk le dolgokat azzal, hogy másokra mutogatunk. Ennek most amúgy is divatja van. Szűk évtizede alakul a szokás, hogy ha szembesülünk egy problémával, nem megoldást keresünk, hanem felelőst. És úgy gondoljuk, elég, ha kitaláljuk, kinek az arcképét kell kitenni a plakátra. Ezt a mentalitást az ország sajnos – mint tanulékony gyermek – mára jórészt el is sajátította, és kiváló tanuló lett bűnbakkeresésben, miközben a problémák ott hevernek megoldatlanul. Szerintem ez nem jó irány.
– Viszont némileg következik abból, amiben élünk.
– Nem is csak némileg. De ez nem ment fel bennünket a felelősség alól: általában értelmes, felnőtt, gondolkodó emberek vagyunk. Ha valamivel nem értünk egyet, ne másra mutogassunk, hanem hozzunk felnőtt döntéseket, és próbáljunk aszerint cselekedni.
– Tételezzük fel, hogy elkezdünk keresztény országot építeni. Lehetséges ez ma Magyarországon, vagy tágabban véve Európában? Másként fogalmazva: volna esélye a kereszténységnek arra, hogy tömegek álljanak mellé?
– Azt hiszem, hogy – ahogy már az abortusz kapcsán említettük is – demokráciában ez nagyon nehéz, mert ha azzal jönne valaki, hogy nincs abortusz, nincs eutanázia, azt a netadóhoz hasonló felzúdulás követné, és az illetőt leváltanák. Ennek ellenére lehet az irányba lépéseket tenni, hogy minél több valósuljon meg a keresztény alapú tanításokból.
Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang
A váci püspök számára az idei karácsony fő üzenete a szegénység, kiszolgáltatottság problémájának átérzése. A teljes interjú.
– De hiszen a magyar kormány egy ideje ezt teszi. Legalábbis elméletben…
– De nem jól – lásd a fenti példát a szavaink és a cselekedeteink összhangjáról vagy éppen disszonanciájáról. Ha én dühös vagyok azért, ami ma nálunk van, többek közt épp ezért vagyok az: itt a mi álmainkat lopták el. Annak az esélyét, hogy lassan, meggyőzéssel, párbeszéddel, lépésről lépésre, ha nem is mindjárt megvalósítsuk, de legalább közelítsünk a valódi kereszténységhez. Ismétlem: a valódihoz. Amelynek része a már ugyancsak említett párbeszéd.
Belegondolunk még olykor, milyen furcsa helyen élünk? Szinte már fel sem tűnik, de nem normális dolog, hogy Magyarországon hosszú évek óta nincsenek igazi politikusi viták. Hogy a választott politikusaink egyszerűen nem hajlandók válaszolni a kérdéseinkre. Vagy, ami még rosszabb és még megalázóbb, szándékosan félreértik őket. Lásd az elhíresült „boldog karácsonyt!” kívánságot. És ez a politikusi mentalitás tökéletesen leszivárog közösségeink legmélyebb szintjeire is – érdemes megnézni egy-egy interneten vagy akár élőszóban folytatott vitát ma két magyar ember között. Amikor a hittanosaimmal olykor elmegyünk sörözni, és beszélgetünk, természetesen eszem ágában sincs megmondani, kire szavazzanak, vagy kit találjanak szimpatikusnak, arra azonban mindig felhívom a figyelmüket – mivel ők már ebbe születtek bele –, hogy semmiképpen se higgyék, ilyen egy igazi demokrácia. Ahol ennyire nem létezik párbeszéd.
Semjén Zsolt irányt mutat | Magyar Hang– Nagyböjt van, húsvétra készülünk. Hogy látja, megérinthet ezen ünnepkör mondandója olyasvalakit is, aki egyébként nem nyitott, érdeklődő vele kapcsolatban?
– Ha nem így gondolnám, már rég szögre akasztottam volna a reverendámat. Ezek a témák felhozhatók és eljuttathatók – a kulcs az, hogy meg kell találni az elérés módját. A mai kor nyelvén kell szólni a mai emberekhez. Legyünk őszinték: az, amiről ilyenkor beszélni szoktunk, sokszor már közhelyes. Húsvét van kétezer éve, elég sokszor elmondtuk már az üzenetét. A kihívás az, hogyan tudjuk mai nyelven, mégis a dolgok mélyére ásva kommunikálni azt, ami fontos lehet.
– Önnek mi az idei nagyböjti fogadalma?
– Megpróbálkozom az édességről való lemondással. Tudom, ez furán hangzik, de számomra, aki éveken át vegetáriánus voltam, a húsról lemondani nem lenne akkora kihívás. A böjt mindig tisztulás, olyan folyamat, amely lelki fejlődésünket segíti. Ha innen nézem, nagyon is van értelme – bármelyikünknek. Miről nehéz lemondanunk? Van, akinek a Facebookról, másnak a csokoládéról. Közben tanulom, hogyan viseljem el a hiányaimat. A mai ember türelmetlen: Saridon, nincs idő a fájdalomra! Múljon el a fejfájásom három perc alatt, különben megyek a patikába más szerért!
Újra kell tanulnunk azt, hogy elfogadjuk: sokszor annak van az ideje, hogy fájjon a fejünk. Máskor annak, hogy elviseljük a köröttünk élők nehezebb napjait. És hogy lemondjuk arról, hogy minden vágyunkat azonnal kielégítsük. Ez is olyan dolog, amit keresztényként közvetíthetünk az embereknek – olyanoknak is, akik egyébként nem okvetlenül a mi véleményünkre kíváncsiak. Ehhez megfelelő utakat kell találni, például a Youtube-ot, a közösségi oldalakat. És sokan meghallják, amit mondunk.
– Önnek van olyan konkrét sikerélménye, amikor ez megtörtént?
– Sok, hál’ Istennek. Nagyon gyakran hordom a papi ruhát, és olykor már ez elég, hogy elindítson valamit. Számos ellenérzés van az emberekben – juj, az egyház, juj, a papok –, de ezek beszélgetéssel, nyitottsággal meglepően hamar leküzdhetők.
Nemrég a WestEndben jártam, reverenda volt rajtam – a bevásárlóközpontokba amúgy nem feltétlenül papi ruhában járok, de most így alakult –, és egyszer csak az egyik ilyen parfümös pultnál odapenderült elém egy manöken kislány. Láthatta az öltözékemet, és gondoltam is, hogy te most tényleg azt hiszed, hogy én parfümöt fogok vásárolni tőled? De nem erről volt szó. Te tényleg pap vagy? – kérdezte. Tényleg. Akkor elárulnál valamit? Persze. És beszélgetni kezdtünk, tisztáztunk egy csomó dolgot, amiben bizonytalan volt, például, hogy ha ennyi meg ennyi ideje nem gyónt, akkor mit kell csinálnia, meg hogy bizonyos kérdésekről mit gondol az egyház. Semmiség volt, tíz perc, egy jó beszélgetés – mégis nagyon sok. Én abszolút hiszem, hogy ha megszólíthatók és nyitottak vagyunk, akár meglepőnek tűnő helyeken is van módunk hirdetni Isten országát.
Hodász András 1981-ben született, 2014-ben szentelték pappá. Augusztus óta az angyalföldi Szent Mihály-templomban plébániai kormányzó. „Sztárpap”, az interneten rengetegen követik, fitneszterembe jár, saját videócsatornája van. Magyar Hang-előfizető.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!
